Mit gondolsz a tejfakasztó buliról?
Most Puskás Peti miatt jutott eszembe, hogy anno mikor született a gyerekünk engem bosszantott, hogy a férjem bulizik miközben itthon azért lett volna tennivaló mielőtt haza hoztuk a kicsit, plusz másnap délután esett be hozzánk, mert alig tudta magát összeszedni. Most mindenkinél azt látom, hogy Puskás Petinek adnak igazat, de akkor én mindenkitől megkaptam, még a saját anyukámtól is, hogy házi sárkány vagyok, sajnálom a férjemtől a szórakozást stb. Szerintem ez egy abszolút felesleges "hagyomány" ahogy a legénybúcsú is, én nem tartottam pl.babaváró bulit sem, pedig azért az egészen más jellegű, mint egy tejfakasztó. Az igaz, hogy este úgy sem lehetett bent velünk, de másnap reggel jól esett volna, ha ott van és nem kell még érte is aggódnom, hogy mit kezd magával egyedül otthon totál másnaposan. Egyébként jó apa a férjem, de ez azóta is egy szálka bennem, hogy miért volt rá szükség miközben velünk is lehetett volna.
Neked mi erről a véleményed? Más is örült volna, ha a férje azt mondja neki fontosabb a piálásnál, hogy a kicsivel legyen minél többet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én még bent voltam mindkétszer a kórházban a tejfakasztó alatt, az elsőnél úgy voltam vele, hogy érezze jól magát, ha már én nem tudom. A másodiknál ez kiegészült azzal, hogy amíg jól érzi magát, legyen biztonságban a nagyobbik gyerekünk is. Egyik alkalommal sem részegedett le, a másodiknál annyi volt a nagy buli, hogy átjött pár barátja + apám és beszélgetés közben borozgattak, közben a másik szobában aludt a fiunk.
De abban van igazság, hogy sokan csak az ürügyet keresik a berúgásra. Legyen névnap, karácsony, esküvő, gyerek vagy csak egy sima péntek este.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az egyik ismerősünknek már 2 éves lesz a második kisfia, de amikor született, ők is tartottak tejfakasztó bulit.
Szerintem egy nagy marhaság.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én nőként nem értem ezt a "csak ürügy az ivásra" szöveget, meg hogy a tejfakasztó buli az nem kulturált iszogatást jelent. Mi van??? Én sose mennék hozzá egy olyan pasihoz, pláne nem szülnék neki, aki indokot keres arra, hogy hányásig igya magát. Normális férfinak kamaszkor fölött ez nem célja, ha nem alkoholista. Felnőtt ember nem szeret tántorogni, rosszul lenni, hányni. Tehát alapvetően az a célja, hogy a barátaival (igen, én azon se akadok ki, ha a családot, nőket kihagynak ebből), megünnepelje a gyereke születését. Nekem és akit férjemnek választok, EZ a tejfakasztó buli és baromira nem érdekel, ha nem ez az átlagos.
Van egy olyan érzésem, hogy az a nő, anya, aki remegve, habzó szájjal tiltaná be és ő aztán nem tűri, hogy a férje ilyen bulit tartson, vagy rosszul választott férjet és az övé az átlaghoz tartozik(ez esetben nagyobb bajuk is lesz még ennél, nem lesz egy hosszú házasság), vagy az általam vázolt konszolidált bulit is ellenzi, mert mi az, hogy a férje nem otthon sír egyedül magányában, miután a felesége világra hozta a gyerekét. Ez esetben valóban egy sárkányról beszélünk, aki mindig is el fogja várni, hogy a Föld körülötte forogjon, a férje innentől fogva csak őt és szerelmük gyümölcsét csodálja párás tekintettel, egészen addig, amíg a pasi ezt meg nem unja. Ez a házasság se fog sokáig tartani.
Összefoglalva, egyáltalán nem zavar, ha a férjem tejfakasztó bulit tart, amíg én kórházban fekszem, mivel, ha nem tartana, én akkor is ott feküdnék. Semmi kivetnivalót nem látok abban, ha pár órára jól érzi magát és koccint egyet a barátaival az egészségünkre. Neki ugyanis pont ez a tejfakasztó buli, azért választottam őt. Ő pedig azért engem, mert nem vagyok annyira önző, hogy elvárjam, ha nekem épp sz@r, legyen sz@r neki is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Esetleges komplikáció: akkor tulajdonképpen a gyerek születése után soha többé nem szabad bulizni, mert bármikor lehet bármi baja a gyereknek
Buli: miért mindenkinek az él a fejében a bulikról, hogy a hányásban fetrengve isszák az utolsó kört a férfiak? :D
Biztos buborékban élek, de az én környezetem nagyrészt kultúráltan bulizik, néha becsúszik persze egy-egy túlzás, de senki nem fetreng a hányásában és alszik utana 4 napot.
Én nem voltam féltékeny, de megértem, aki így érez. Az a baj, hogy utána is a férfi lesz szabadabb, és ezt valahogy el kell fogadni, mert az sem egészséges, ha folyton bezárod az apukát, csak mert te nem mehetsz sehova (amúgy miért is nem? Le kell szervezni, az adott kereteken belül) de ez már egy másik téma, ami amúgy nagyon nehéz lelkileg nőként, anyaként, hogy mennyire kifordul magából a világunk, mikor megszületik a babánk...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
36 vagyok
És még annyi, hogy irigykedve nézem az olaszokat, spanyolokat, stb. hogy mennyire érzelmesen élik az életük...
Magyarországon tényleg minden ünneplés, örömködés le van már szólva, nehogy má ünnepeljünk hé....
Szomorú :(
Besavanyodott ország
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!