Inkább csak azok vállalnak második, harmadik gyereket, akiknek az elsővel nem volt/nincs semmi probléma, jó alvó, stb?
Az én gyerekem piszok rossz alvó volt, sőt még most 2,5 évesen is felkel általában egyszer éjszaka, baromi aktív, akaratos, megy egész nap és mégis vállaltam második gyereket. Ahogy mások is.
A szomszédnak meg jó alvó gyereke van születésétől, az enyémhez képest tiszta nyugodt, mégis azt mondják, nekik elég volt ennyi, biztos nem lesz második, mert más ez is sok.
Ez inkább annak függvénye, ki mennyire vágyik több gyerekre. Aki igen, az akkor is fog, ha az első sz*rul alszik, mert tudja, hogy csak átmeneti dolog, ahogy a dackorszak is.
Nem.
Első terhességem nagyon komplikált komplikációkkal teli volt.
A második terhességem is komplikált komplikációkkal, még is vállaltunk még egyet.
Nem.
Nekem az első vegigorditotta az élete első három hónapját
Azt hittem sosem lesz vége az állandó ringatasnak,nyugtatasnak.
Aztán mégis vállaltunk másodikat.
Igenis meg nem is. Akinek kemény az első gyereke, sokszor vállal másodikat ha tervezett többet, de többediket már jóval ritkábban, legalábbis a környezetemben. Én is így tettem, az első nagyon nehéz természet, hároméves és még mindig képes többször kelni. A kicsi jóval könnyebb.
De soha többet mégegyszer, pedig akartunk volna harmadikat, de így is kivagyunk mint a liba.
Köszönöm a válaszokat.
#6
Hát igen, azt elhiszem, hogy fáradtak vagytok :D
Igazából sok egy gyerekes anyuka szokta mondogatni, hogy sem tudja képzelni, hogy miért akarja ezt valaki elölről kezdeni - hát ezért.
Mert nem mindegy, hogy valaki igazán vágyik-e többedik gyerekre, és nem érdeklik a nehézségek, rossz dolgok, vagy valaki akarna, de ráfogja, hogy ezért meg azért nem, az valójában nem is szeretne többet.
Csak sajnos megkövezik azokat, akiknek csak egy gyerekük van.
2,5éves a fiam. Rossz alvó, mai napig kel éjszaka legalább 1x, hasfájós volt, csak kézben volt el 1éves koráig, nehezen szokja az új dolgokat, új embereket, új helyeket.
Most vagyok 28hetes terhes. Mindig is 2/3 gyereket akartam, sose jutott eszembe, hogy azért ne vállaljak mert az elsővel nehéz volt. Ez a nehezebb első pár év olyan gyorsan eltelik.
"Csak sajnos megkövezik azokat, akiknek csak egy gyerekük van."
Még azt is akinek 3 vagy több.
Holott ehhez senkinek semmi köze, és rohadtul nem kell senkitől sem felvenni.
Az en kisfiam igazi buddha-baba.
Bar meg csak 6 honapos, tehat tudom, hogy ez boven valtozhat, szamitok is ra a dackorszaknal, de egyelore most igy allunk.
Alszik ejszaka 2 hos koratol kezdve (azert az elso 2 honap kemeny volt, 10-30 percenkent kelt, de azota tenyleg egy szavam nem lehet) nyugis, mosolygos, ritkan sir, tenyleg csak akkor, ha valami nagyon zavarja.
Tehat tenyleg nagyon konnyu vele, aztan meg egyelore nem tudjuk, hogy lesz-e testvere. Szeretnek is meg nem is. Pont ezert, mert minden annyira szep es jo, hogy felnek, hogy milyen lenne egy tok ellenkezo habitusu babaval.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!