Anyák, akik segítség nélkül nevelitek a gyereket, hogy bírjátok?
Egyedülállóként vagy úgy, hogy a férj rengeteget van távol?
Én teljesen kikészültem, összeroppanok. Tudom, hogy sz*r anya vagyok és más olyan könnyen veszi az akadályokat, de én nem bírom már tovább.
Adott egy 4 éves enyhe mértékben autista gyerek, én a 8 órás állásommal és a férjem hülye időbeosztásával.
Reggel én készítem össze az ovira a kicsit, majd egész délután én vagyok vele, estére én altatom, szinte minden hétvégén csak én vagyok vele itthon, mert apuka elutazik vagy dolgozik. Szabadságot nem kapok, táppénzre inkább ne menjek el, szóval, ha beteg a gyerek akkor 1 vagy nagyon max 2 napot maradhatok otthon, egyébként meg bent vagyok az irodában a gyerekkel együtt. Így nyilván a munkára és a gyerekre is kell figyelni. Na most ehhez jött, hogy a távol élő rokonaik hétvégente meglátogatnak bennünket, de ugye ez azt jelenti, hogy én rohanok bevásárolni, én takarítok, én főzök meg én szórakoztatom és szolgálom ki a vendégeket, közben igyekszem figyelni a gyerekre és betartani a napi rutinját, a férjem meg majd este beesik a vacsorára. És ez így megy hónapok óta. Egyszerűen nem bírom tovább, kimerültem testileg és lelkileg is teljesen a padlón vagyok.
Itt már nem segít a "vegyél egy forró fürdőt" megoldás, vagy pihenj, ha a gyerek pihen, mert reggel 6-kor kell, este 10-kor alszik el, délután nem pihen, cserébe legalább folyton pörög.
Ti hogyan oldjátok meg? Én most úgy érzem, hogy eddig tartottam magam, erős voltam, hegyeket mozgattam meg, de most padlóra kerültem és nem tudok onnan felállni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én első körben megmondanám a rokonságnak hogy nem tudsz egy darabig vendégül látni senkit. Második körben ultimátumot adnék a férjemnek, mert lényegében csak megcsinálta a gyereket de semmiből nem veszi ki a részét... ez kb olyan mintha elváltatok volna.
Nem tudom mit dolgozik, de kétlem hogy nem lehet váltani vagy normálisabb beosztást kérni.
Harmadik pedig az hogy vagy vegyél igénybe fizetett segítséget, vagy beszéljetek össze egy anyukával akiben megbízol, hogy felváltva lepasszoljátok egymásnak iskola után a gyerekeket, hogy legyen néha egy kis szusszanásnyi idő.
A hétvége egyik napján biztos hogy dolgozik, a másikon eddig megpróbáltam családi programokat csinálni, de általában kudarcba fulladtak (a gyerek pont olyankor makacskodott, hisztizett).
Zenész férjem van (na, nem az a kőgazdag rocksztár fazon, hanem a csurran-cseppen művész) állandó délutános + a hétvégi fellépések.
Nem ért máshoz, így nem nagyon tudna munkahelyet váltani.
Régóta együtt vagyunk, eddig működött a dolog, csak most sűrűsödött be ennyire.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egyedül nevelem.
Nem vállalok be élősködő rokonokat, és belátom a saját korlátaimat. Tudok nemet mondani, és nem érdekel, ki mit gondol.
Egyébként könnyebb az ilyen férjek esetén elválni. Legalábbis nekem azóta jobb, mert a bíró által meghatározott láthatás fix, így akkor legalább tudok vele számolni, hogy szabad leszek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szinten egyedul nevelem, az apja par havonta megjelenik egy napra. (volt, hogy 1,5 evig nem jott).
Nehez, de nem csinalok magamnak tobb terhet.
A rokonokat mond le. A ferjed reggel intezze a gyereket, igen, tudom este keson fekudt ( en pl. ejjel 2 -3 ig dolgozom itthonrol, de reggel kelek mert iskola van neki ), szepen felkel, aztan majd visszaalszik delelott, en is azt csinalom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Menjen zeneiskolába tanítani, vagy vállaljon diákokat, hogy nappalra tolódjanak el a munkaórái. Fellépése lehet ígyis péntek szombatonként is.
Vagy csak simán nyelje le a békát hogy most már családja van, és nem most lesz belőle rocksztár, és keressen egy normális munkahelyet. Ha nem teljesen idióta, megállja a helyét.
Mondom ezt úgy hogy grafikusnak tanultam és adminisztrátor lettem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!