Mióta lett ennyire divat nem törődni a gyerek nevelésével, valamint gyakorlatilag hagyni nőni, mint a gazt a kert végében?

Interneten az elmúlt években olvastam vagy hallgattam több olyan embert, akik arról beszéltek, hogy az ég világon semmi bajuk nem lenne azzal, ha a gyereküknek kettesei lennének, hülyeség hogy a 4-es, meg az 5-ös a jó jegy és egyáltalán nem zavarná őket, ha a gyerek lusta lenne és inkább lógna a haverjaival mintsem tanuljon. A különórákkal, meg az otthoni leüléssel ugyanis elvenné a lehetőséget attól, hogy megélje önmagát és kitapasztalja a személyiségét. Nem érdekli az sem, ha a gyerek nem egy udvarias gentle man, nyugodtan menjen temetésre melegítőbe vagy bátran nevessen azon, amin nem illik, csak legyen önmaga.

A hozzászólásoknál meg rajong a sok lusta szülő, meg kisgyerek, hogy "A szívemből szólt!!!4NÉGY".

Szerintem ez igenis a lusta szülők mentalitása. Elvet csinálnak abból, hogy lusták normálisan nevelni a gyereküket. Értem én... Sokkal egyszerűbb beletojni az egészbe, mintsem foglalkozni vele, segíteni a számára nehéz területeken, tanítani neki a viselkedésről stb. Ez a jellegzetes effektus, amivel sokszor találkozhatunk: "Nulla akaratom van, lusta vagyok megcsinálni, nem is akarok magamba nézni... Csinálok belőle elvet és kikiáltom, hogy a normánál sokkal magasabb szinten álló emberek igenis engem követnek! Ezzel majd elfogadhatóbbá teszem a cselekedeteim...".

Értem, hogy nem attól függ, hogy szeretjük-e a gyereket, hogy 14 évesen egyetemi előadásokat tart, polihisztor és művész vagy még mindig nem sikerült kijárnia az első osztályt, ahogy attól sem, hogy ismeri-e az illemet és udvarias-e és jó társaságban van-e vagy sem. A gyereket minden esetben szeretni kell. Ezt senki sem kérdőjelezte meg, még azok az "embertelen, konzervatív, befásult, követelő, törpediktátor szülők" sem, akik történetesen a legjobbat szeretnék a gyerekükből kihozni. A gond azzal van, hogy egyesek szeretik a szeretet fogalmát azonosítani a megengedés fogalmával, holott ez egyáltalán nincs így... Ez egy hasonló tévhit, mint amikor a megbocsátást azonosítják a szabályok szükségtelenségével. Lehet, hogy éppen amiatt tilt meg valamit az ember, mert nagyon szereti a gyerekét és a legjobbat szeretné neki, a legjobb irányba szeretné terelni. Az is lehet, hogy szintén emiatt kötelezi valamire. Igenis a gyereknek előnye lesz abból, sokrétűbb ember lesz belőle, ha sokat tanul, szorgalmas, tesz a jó eredményekért, nagy mind a lexikális, mind az alkalmazott tudása és a szülőnek van is egy követelménye felé. Ha rossz képességei vannak, akkor tegyen bele még többet, menjen el magántanárhoz, gyakoroljon többet otthon stb. A gyerek jobb ember lesz, ha ismeri az illemet, udvarias másokkal, tiszteli azokat is, akik őt nem tisztelik, meg tudja adni az alkalmak módját, tudja hogy kell viselkedni az idősekkel stb. Sikeresebb lesz, ha nagy kitartása van. Sorolhatnám a többi dolgot is.

Mióta lett divat ennyire lesz@rni a gyerek tanulmányi eredményeit, mióta ennyire divat hanyagolni az illemre való nevelést stb.?