Mióta lett ennyire divat nem törődni a gyerek nevelésével, valamint gyakorlatilag hagyni nőni, mint a gazt a kert végében?
Interneten az elmúlt években olvastam vagy hallgattam több olyan embert, akik arról beszéltek, hogy az ég világon semmi bajuk nem lenne azzal, ha a gyereküknek kettesei lennének, hülyeség hogy a 4-es, meg az 5-ös a jó jegy és egyáltalán nem zavarná őket, ha a gyerek lusta lenne és inkább lógna a haverjaival mintsem tanuljon. A különórákkal, meg az otthoni leüléssel ugyanis elvenné a lehetőséget attól, hogy megélje önmagát és kitapasztalja a személyiségét. Nem érdekli az sem, ha a gyerek nem egy udvarias gentle man, nyugodtan menjen temetésre melegítőbe vagy bátran nevessen azon, amin nem illik, csak legyen önmaga.
A hozzászólásoknál meg rajong a sok lusta szülő, meg kisgyerek, hogy "A szívemből szólt!!!4NÉGY".
Szerintem ez igenis a lusta szülők mentalitása. Elvet csinálnak abból, hogy lusták normálisan nevelni a gyereküket. Értem én... Sokkal egyszerűbb beletojni az egészbe, mintsem foglalkozni vele, segíteni a számára nehéz területeken, tanítani neki a viselkedésről stb. Ez a jellegzetes effektus, amivel sokszor találkozhatunk: "Nulla akaratom van, lusta vagyok megcsinálni, nem is akarok magamba nézni... Csinálok belőle elvet és kikiáltom, hogy a normánál sokkal magasabb szinten álló emberek igenis engem követnek! Ezzel majd elfogadhatóbbá teszem a cselekedeteim...".
Értem, hogy nem attól függ, hogy szeretjük-e a gyereket, hogy 14 évesen egyetemi előadásokat tart, polihisztor és művész vagy még mindig nem sikerült kijárnia az első osztályt, ahogy attól sem, hogy ismeri-e az illemet és udvarias-e és jó társaságban van-e vagy sem. A gyereket minden esetben szeretni kell. Ezt senki sem kérdőjelezte meg, még azok az "embertelen, konzervatív, befásult, követelő, törpediktátor szülők" sem, akik történetesen a legjobbat szeretnék a gyerekükből kihozni. A gond azzal van, hogy egyesek szeretik a szeretet fogalmát azonosítani a megengedés fogalmával, holott ez egyáltalán nincs így... Ez egy hasonló tévhit, mint amikor a megbocsátást azonosítják a szabályok szükségtelenségével. Lehet, hogy éppen amiatt tilt meg valamit az ember, mert nagyon szereti a gyerekét és a legjobbat szeretné neki, a legjobb irányba szeretné terelni. Az is lehet, hogy szintén emiatt kötelezi valamire. Igenis a gyereknek előnye lesz abból, sokrétűbb ember lesz belőle, ha sokat tanul, szorgalmas, tesz a jó eredményekért, nagy mind a lexikális, mind az alkalmazott tudása és a szülőnek van is egy követelménye felé. Ha rossz képességei vannak, akkor tegyen bele még többet, menjen el magántanárhoz, gyakoroljon többet otthon stb. A gyerek jobb ember lesz, ha ismeri az illemet, udvarias másokkal, tiszteli azokat is, akik őt nem tisztelik, meg tudja adni az alkalmak módját, tudja hogy kell viselkedni az idősekkel stb. Sikeresebb lesz, ha nagy kitartása van. Sorolhatnám a többi dolgot is.
Mióta lett divat ennyire lesz@rni a gyerek tanulmányi eredményeit, mióta ennyire divat hanyagolni az illemre való nevelést stb.?
Én nem így gondoltam hogy nem kell jól tanulnia, hogy úgy viselkedjen mint egy retard...de ezt is szerinted honnan tanulta?! Na mindegy.
Meg a rossz tanárt is úgy hogy igazán rossz tanár. Se magyarázni se viselkedni nem tud...
De miért kellett lepontozni?:') tök normális választ írtam, normális meglátásokkal.
"A gyereket minden esetben szeretni kell."
Jah, csak sajnos ezt sokan nem teszik meg, hanem még az arcához is vágják, hogy de jó lenne, ha inkább nem létezne.
1. Nem divat de van egy ilyen réteg.
2. Én pl egyetértek, hogy alapvető viselkedési normákat meg kell tanítani, nevelni kell.
3. Nem értek egyet azzal, hogy a szülő elvárja a lehető legjobb iskolai teljesítményt, és hogy abba is extra energiát fektessen, amihez sem kedve, sem tehetsége. Az érettségi tárgyakból persze, tegyen bele az energiát, és tudjon magas színvonalon egy nyelvet, de szülőként nem várom el, hogy énekből is, meg tesiből is, meg kémiából is megfeszüljön, csak hogy elérje pl a négyest, ha mondjuk pl a nyelvek érdeklik. Ha egyértelmű, hogy nem ezekkel fog foglalkozni, akkor nem érdekel, hányas, amíg nem bukik meg, inkább fektesse az idejét abba, ami érdekli, vagy pihenjen. Én pl 4-5-ös voltam gimnáziumban, egyszer-egyszer természettudományos tárgyból előfordul hármas is. Az egyetemen jeles voltam, azaz többnyire ötös, egy-egy négyes csúszott be néha. Mert azzal foglalkoztam, ami érdekelt, beletettem az energiát. Ezt várom el a gyerekemről is. Legyen ötös abból, ami érdekli, fektessen energiát az érettségi tárgyakba, beszéljen jól egy-két nyelvet, a többi tanórán pedig ne bukjon meg, ne zavarja az órát, az írásbelit két pedig csinálja meg minden tárgyból. De ha pl kiadják neki énekből Bartók életrajzát, nem fogom bevasalni rajta.
#23.
De miért nem csinálja meg a feladatot?
Nem kötelező a legjobb teljesítményt elérni, de azért fura, ha valaki a tölteléktantárgyakból 2-es
#25.
Ki mondta, hogy fiatalként éjszakába kell merülni, meg hasonlók és enélkül hátránya lesz? Nekem például soha nem volt igényem rá és most se lenne kedvem hozzá... Szintén sokkal dicséretesebb, ha valakinek igazi, szerelmes párkapcsolata van vagy épp felvállalja, hogy nem akar vagy nem tartja magát elég érettnek hozzá, mintha csak úgy csajozik/pasizik.
#28.
Miért?
Tudatosságra kell nevelni már nagyon kicsi kortól kezdve. Például a japánok és a zsidók között azért van ennyi siker a legkülönbözőbb területeken, mert már gyerekkortól kezdve kiművelték őket, felelősségre tanították őket stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!