Mit lehet kezdeni egy gyerekkel, aki elkényeztetett és emiatt nem értékeli a szívességet?
A mostani nehéz anyagi helyzet közepette a lány apukája elveszítette a munkahelyét. Egyedüli szülőként neveli a gyereket, anyuka nincs jelen az életükben. Gyerektartást sem fizet. Az apuka párja ajánpja fel a segítségét, mert a lánynak már csak egy táskára van szüksége. A lány örül, de ahogy elérkeznek a táskakiválasztáshoz, egyszerűen annyira elkezd válogatni, hogy 30 megnézett táska után sem tetszik neki semelyik. Vagyis de, a minel drágábbak. A hozzá hasonlóakra mind nemet mond, pedig minőségben, márkájában, kivitelezésben nincs különbség. Még a küllemében sem sok. Egyszerűen csak olcsóbb. Az mégsem kell neki, és így igazából az jön le, hogy a hála helyett csak válogat.
Ez nyilván apuka párjának nem tetszik, de mit lehet ezzel kezdeni? 11 éves lányról van szó. Tudja, hogy az apjának nincs munkahelye.
Lehet, hogy soha életében nem kellett figyelnie arra, hogy mennyibe kerül az adott dolog, amit vesz, mert eddig megengedhették maguknak.
Mit lehet tenni? Mondani neki, hogy ennyi pénzt tudsz adni rá, válasszon. Egyébként tönkrement a régi táskája, vagy csak azért kap újat, mert újat szeretne?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!