Mikorra képes úgy kommunikálni a gyerek, úgy felfogni a dolgokat, hogy az tükrözze a valóságot?
Mikor lesz reális felfogóképessége, észlelése, hogy tisztában legyen a szavak, mondatok jelentésével és történésekkel? Mert nekem már rohadtul elegem van, hogy a gyerekemnek ez nincs meg, és torzítva lát dolgokat, majd másoknak torzítva adja vissza, mintha egy párhuzamos valóságban élne.
Ilyeneket mond idézve "én soha.. " (mikor kb havonta kétszer), "nekem sosem engedik(mikor hetente egyszer)" "én mindig" "sokszor" meg néha..meg egy csomó olyan dolog, ami torzítva van, szóval túloz abba az irányba és slankít is abba az irányba, ami neki kedvez, és amitől áldozatnak látszik, vagy más tette rosszabbnak, vagy amivel jobb színben tűnik fel akár más, akár ő. Ezt volt képes mondani "Én sosem olvashatom, amit szeretnék". Nyilvánosan. Mikor kb 500 könyvet olvasott, és pusztán azért, meg legutóbb azt mondtam, hogy olvassa el a kötelezőt, mielőtt az egyik új könyvébe belekezd. kb 800 könyve van és könyvtárba is jár, nincs igaza.
És mindennel így van, mintha egy párhuzamos valóságban élne és nem azt észlelné, ami valójában történik. Felmerült bennem, hogy igazából a szavak-kifejezéseket nem érti, de aztán elmagyaráztattam vele a különbséget, és de, érti.
A te gyereked hány éves korára látta/észlelte realistán a dolgokat. Pl ha pakolni kell valamit a szobájában, akkor bemegyek 90-10 arányban én csinálok rendet, és aztán azt mondja, rendet RAKOTT a szobájában. És ő teljesen meg van erről győződve, hogy ő rakott rendet és én "csak" segítettem, mikor két szalmaszálat tesz keresztbe összesen. És ha felvázolom neki, utána mondja, hogy "ja tényleg", de ha távolabbi emlék, akkor halálosan meg van győződve az igazáról. Mintha el kellene mélyítenem minden emléket a fejében, minden történést, hogy úgy maradjon meg, ahogy valójában volt, és nem a saját kifacsart módján.
Szóval aki érti, mi a probléma, mondja már meg legyen szíves, hogy csak az én gyerekem ilyen-e, vagy másé is, és ha másé is, mikor fogja kinőni, mert minél nagyobb, annál jobban hisznek neki és rengeteg kellemetlen helyzetbe hoz ezzel, hiába helyesbítek utólag, olyan, mintha csak mentegetném magam. Nincs alacsony iqja, szóval ez nem lehet, és kitűnően tanul, de régen is és most is hajlamos arra, hogy ne azt mondja, ami történt. Legalábbis ő úgy gondolja igazat mond, csak nem annyiszor, nem úgy történtek a dolgok, ahogy ő gondolja. Egy két gyereknél megfigyeltem, hogy csinálnak ilyet, de ők tudatosan ferdítenek, az enyém meg mintha ilyen énközpontú lenne és fel sem fogná, hogy ferdít, mert ő úgy/így éli meg a helyzeteket. Ilyenek, hogy szombat vasárnap nutellás kenyér volt szülinap miatt vacsira, és akkor azt mondja "mi mindig nutellás kenyeret eszünk", mikor előtte egy hónapig a háznál sem volt nutella, tehát még a néha sem állná meg a helyét. Okos, értelmes, folyékonyan beszél, kitűnően tanul, de mintha lenne egy könyv, amiben ő a főszereplő és mindenki szemét túlozva, ő meg az angyalka/áldozat túlozva, és az ehhez passzoló dolgokat észlelné csak, illetve nem is, mert észleli, hanem a többi csak kiesik a fejéből és nem tulajdonít neki jelentőséget, mert nem passzolna a szerepéhez. Direkt nagyot mondani nem szokott, mint pár kortársa, hogy volt/csinált valamit, amit nem, meg ilyesmi.
válasza:Szerintem még felnőtteknek is külön kommunikációs tréningeket szerveznek, ahol többek között azt tanítják, hogy ne mondjuk meggondolatlanul azt, hogy soha vagy mindig. Ez pontatlan, a másik fél hamis vádnak érzi és nem lesz együttműködő. Jobban működik, ha azt mondjuk, számomra túl ritkán, számomra túl gyakran.
Szerintem, ha te ilyen szempontból jól kommunikálsz, olyan 8-10 éves kortól lehet apránként tanítani.
válasza:Te autista vagy kérdező?
Ők szoktak úgy lovagolni a szavak szótár szerinti értelmén, mintha jogszabályt vagy matematikai definíciót néznének.
A gyereked szeretett volna mást olvasni vagy csinálni vagy mást enni vagy mittudomén és így fejezte ki magát. Ennyi, ne agyald túl.
válasza: válasza:9 éves a lányom.
A minap vásároltunk,tele volt a kosár az O iskolai cuccaival,plusz pár felesleges holmival amit kikonyorgott.
Betettem a kosarba magamnak egy energiaitalt,és erre bevágja a lányom,hogy nekem nem veszel xixot?én megint nem kapok semmit?
Azt hittem ott a bolt közepén verem a fejemet a falba ...mindig ezt csinálja.
Minden hétvégén járunk el programozni,sétálni, fürödni,stb.most hétvégén úgy alakult,hogy nem mentünk
Erre jött,hogy de mi soha nem megyünk sehova....
Szóval igen,q gyerekek ilyenek.(sőt,némelyik felnőtt is)
Szerintem olvasd vissza a legutóbbi válaszodat, kérdező, amikor úgy fogalmazol, hogy a gyerekednek "semmi sem elég jó" és "nem elégedett sosem". Biztos vagy benne, hogy soha, de soha, egyetlen alkalomra sem tudsz visszaemlékezni, amikor bárminek örült volna?
Arra akarok rávilágítani ezzel, hogy mennyire az érzelmek és szubjektív benyomások vezérlik az efféle kijelentéseket - nálad is.
Azt gondolom, hogy régebben csúszhatott el köztetek a kommunikáció. Egy kisgyerek hajlamos olyan kifejezésekkel hangot adni a csalódottságának, hogy "te soha nem engeded meg", mert ilyenkor tényleg magával ragadja az érzelem. Fontos felismerni, hogy a "soha" és a "mindig" nem racionális adatközlés (felnőtteknél sem, lásd a többi válaszoló példáit). A túlzással azt fejezi ki, hogy ő épp mennyire feldúlt, és arra vágyik, hogy foglalkozz az érzéseivel.
Ha te ellenben úgy reagálsz, hogy "tökmindegy, hogy ő csalódott vagy mérges vagy hogy mondja el, mit érez, amikor nem létező dolog miatt érzi" (tőled idéztem), akkor úgy érezheti, hogy számodra az ő érzései nem fontosak. Emiatt pluszban csalódott vagy mérges lesz, és mivel nem sajátított el más kommunikációs eszközt, újra csak ezekkel a túlzásokkal fog provokálni - ami miatt te újra csak a "ferdítésre" reagálsz, és így tovább.
Igen, bebizonyíthatnád neki matematikailag, hogy hány százalékban nincs igaza, de így abszolút elbeszéltek egymás mellett.
Próbálj meg az érzéseire reflektálni, ne a konkrét szavakra. Pl. - Tudom, hogy mérges vagy, amiért most a kötelezőt kell olvasnod, a helyedben én is szívesebben olvasnám a kedvenc regényemet - vagy valami hasonlót. Mint mondtam, a "mindig" és a "soha" érzelmet fejez ki, ezért nem kell állandóan megcáfolnod, mint valótlan állítást. Mások előtt sem.
Bizonyára nagyon kellemetlennek és kínosnak érzed, hogy mások előtt ilyeneket mond. Valamiért úgy érzed, hogy folyamatosan igazolnod kell magadat. Mégis próbáld meg ezt elengedni, és nem azon görcsölni, hogy (szerinted) mások mit gondolnak rólad. Hidd el, hogy a kívülállók a legtöbb esetben helyén tudják kezelni ezeket a túlzásokat.
Ami az anyával rajzolós példádat illeti - én egy ilyen mondattól elolvadtam volna. Nyilván nem fogtad a ceruzás kezét, de őrá figyeltél és dicsérted, és ő ezt egy örömteli közös együttlétnek élte meg. Gyakorlatilag azt fejezte ki, hogy mennyire boldog, hogy ott voltál mellette és megajándékoztad a figyelmeddel. Hogy jutott egyáltalán eszedbe, hogy ezzel ő torzítja a tényeket??
Szóval a helyedben egyáltalán nem állnék bele efféle játszmákba, hogy ő dohog valamit, te kijavítod, hogy nem is volt mindig úgy stb.
Talán előremozdítaná a kapcsolatotokat, ha a saját kommunikációdhoz kérnél szaksegítséget, hogy ne a szavakon lovagolj, hanem azt is meg tudd hallani, amit a gyereked valójában mondani akar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!