Mikorra képes úgy kommunikálni a gyerek, úgy felfogni a dolgokat, hogy az tükrözze a valóságot?

Mikor lesz reális felfogóképessége, észlelése, hogy tisztában legyen a szavak, mondatok jelentésével és történésekkel? Mert nekem már rohadtul elegem van, hogy a gyerekemnek ez nincs meg, és torzítva lát dolgokat, majd másoknak torzítva adja vissza, mintha egy párhuzamos valóságban élne.

Ilyeneket mond idézve "én soha.. " (mikor kb havonta kétszer), "nekem sosem engedik(mikor hetente egyszer)" "én mindig" "sokszor" meg néha..meg egy csomó olyan dolog, ami torzítva van, szóval túloz abba az irányba és slankít is abba az irányba, ami neki kedvez, és amitől áldozatnak látszik, vagy más tette rosszabbnak, vagy amivel jobb színben tűnik fel akár más, akár ő. Ezt volt képes mondani "Én sosem olvashatom, amit szeretnék". Nyilvánosan. Mikor kb 500 könyvet olvasott, és pusztán azért, meg legutóbb azt mondtam, hogy olvassa el a kötelezőt, mielőtt az egyik új könyvébe belekezd. kb 800 könyve van és könyvtárba is jár, nincs igaza.

És mindennel így van, mintha egy párhuzamos valóságban élne és nem azt észlelné, ami valójában történik. Felmerült bennem, hogy igazából a szavak-kifejezéseket nem érti, de aztán elmagyaráztattam vele a különbséget, és de, érti.

A te gyereked hány éves korára látta/észlelte realistán a dolgokat. Pl ha pakolni kell valamit a szobájában, akkor bemegyek 90-10 arányban én csinálok rendet, és aztán azt mondja, rendet RAKOTT a szobájában. És ő teljesen meg van erről győződve, hogy ő rakott rendet és én "csak" segítettem, mikor két szalmaszálat tesz keresztbe összesen. És ha felvázolom neki, utána mondja, hogy "ja tényleg", de ha távolabbi emlék, akkor halálosan meg van győződve az igazáról. Mintha el kellene mélyítenem minden emléket a fejében, minden történést, hogy úgy maradjon meg, ahogy valójában volt, és nem a saját kifacsart módján.

Szóval aki érti, mi a probléma, mondja már meg legyen szíves, hogy csak az én gyerekem ilyen-e, vagy másé is, és ha másé is, mikor fogja kinőni, mert minél nagyobb, annál jobban hisznek neki és rengeteg kellemetlen helyzetbe hoz ezzel, hiába helyesbítek utólag, olyan, mintha csak mentegetném magam. Nincs alacsony iqja, szóval ez nem lehet, és kitűnően tanul, de régen is és most is hajlamos arra, hogy ne azt mondja, ami történt. Legalábbis ő úgy gondolja igazat mond, csak nem annyiszor, nem úgy történtek a dolgok, ahogy ő gondolja. Egy két gyereknél megfigyeltem, hogy csinálnak ilyet, de ők tudatosan ferdítenek, az enyém meg mintha ilyen énközpontú lenne és fel sem fogná, hogy ferdít, mert ő úgy/így éli meg a helyzeteket. Ilyenek, hogy szombat vasárnap nutellás kenyér volt szülinap miatt vacsira, és akkor azt mondja "mi mindig nutellás kenyeret eszünk", mikor előtte egy hónapig a háznál sem volt nutella, tehát még a néha sem állná meg a helyét. Okos, értelmes, folyékonyan beszél, kitűnően tanul, de mintha lenne egy könyv, amiben ő a főszereplő és mindenki szemét túlozva, ő meg az angyalka/áldozat túlozva, és az ehhez passzoló dolgokat észlelné csak, illetve nem is, mert észleli, hanem a többi csak kiesik a fejéből és nem tulajdonít neki jelentőséget, mert nem passzolna a szerepéhez. Direkt nagyot mondani nem szokott, mint pár kortársa, hogy volt/csinált valamit, amit nem, meg ilyesmi.