Mire számítsak, ha többgyerekes apukával ismerkednék? Milyen belekerülni egy olyan kapcsolatba, ahol már van gyerek?

Igen, tudom, bőven van szingli, korombéli pasi is, aki gyereknélküli, keressek olyat stb. De szerintem nem kell magyarázni, hogy a vonzalom miként működik...

37 éves, két éve vált el. Három gyerekük született, a fiú akkor volt 10 éves, ő maradt volna eredetileg is az apjánál, a két lányt vitte volna az anya (4 és 6 évesek voltak akkor). Anyuka "bolondult meg", és ismerte be, hogy évek óta szeretői voltak, szerelmes lett és válni akart. Tehát nem a szokásos forgatókönyv volt, hogy apa lépett volna ki a családból, mert megunta a gyerekeket, feleséget.

Aztán végül az anyuka új párja a két lányt folyamatosan terrorizálta, az apa kapta meg mind a három gyerekre a felügyeleti jogot. Az anyjuk nincs a képben, utoljára karácsonykor látta a gyerekeit. Tehát vele nem kéne küzdeni.

Viszont három gyerek... 12, 8 és 6 évesek most, nem picik, de nem is az a korosztály még, akiket otthon lehetne hagyni például, ha elutaznánk kettesben egy romantikus hétvégére.

Van segítsége, nagyszülői is és fizetett is, tehát valamivel több szabadideje van még így is, mint egy átlagos szülőnek. De mondta, hogy spontán dolgok, programok nem nagyon játszanának, a kisebbik lány nagyon apás és ha pl. beteg, csak őt fogadja el, nem jó sem a nagyi, sem a dada. Volt, hogy nyaralásról jött haza hamarabb a gyerekek miatt, mert a fia eltörte a kezét és műteni kellett.

Tisztelem és becsülöm, hogy ennyire szereti a családját, látszik, hogy imádja a gyerekeit, megad nekik mindent, a saját szüleiről is borzasztóan nagy szeretettel beszél mindig. Kedvelem nagyon, legszívesebben a nap 24 órájában vele lennék. Humoros, okos, művelt, értelmes. Sikeres a munkájában, felépítette a karrierjét, egzisztenciáját. Jól néz ki, jó a stílusa. Csak ugye a gyerekek...

Néha azt érzem, hogy nem lenne semmi gond, máshol is vannak többen. Máskor átfut az agyamon, hogy huszonévesen tényleg olyan kapcsolatra vágyom, ahol csak a sokadik vagyok a sorban, ahol nagyon kevés lenne a kettesben töltött időnk, ahol mindig alkalmazkodni kell +3 személyhez? Azt sem akarom, hogy megpróbáljuk, bemutasson a gyerekeknek, megszeressem őket, aztán ha érzem, hogy nem megy, miattuk ne legyen szívem kilépni a kapcsolatból...

Milyen mozaikcsaládban élni? Úgy belemenni kapcsolatba, hogy már ott vannak a "kész" gyerekek?