Amikor azt mondja valaki, hogy a gyerekvállalás lemondásokkal jár, azalatt mit értenek pontosan, milyen lemondással jár?

Én egyelőre nem érzem, hogy lemondással járna az, hogy gyereket vállaltunk, a szarságok is elkerültek. Igaz, még csak fél éves a babám.

De semmiről nem kellett lemondanom miatta.

Ugyanúgy tudjuk élni mellette, vele a szociális életünket, a házastársi életünket, ugyanúgy tudok sportolni, ugyanúgy utazunk, kirándulunk, a hobimmal tudok foglalkozni, olvasni, csak át kellett ütemezni az életvitelünket. Előbb neki kell kielégíteni az igényeit, és utána jövünk csak mi.

Most az, hogy nem tudunk egyelőre moziba, vagy színházba menni közösen a férjemmel, nem lemondás.

Elmegyünk a barátainkkal, s addig a másik fél foglalkozik a babával.

Lehet, hogy másvalakinek ezek már a lemondás kategóriájába esnek, de nálam, nálunk nem. Mi élvezzük a szülőséget, és egyelőre minden napot ajándéknak élünk meg.

A korai ébredés sem akkora pofoncsapás, mert a férjem eddig is fél 6-kor kelt, én meg vagy előtte vagy vele.

S most is ilyentájt kelünk, néha előbb is, ha a gyerkőc úgy gondolja, hogy kipihente magát.

Nyilván nem pattanok ki az ágyból kisimultan, vidám dalokat énekelve amikor hajnal 4-kor kezd el csicseregni, de felkelek és ha már betájoltam melyik bolygón vagyok, örülök, hogy láthatom, hallhatom.

De ezt vállaltuk amikor belevágtunk, nem ért meglepetésként, hogy kelni kell hozzá, meg vannak rosszabb napok, nyűgősebb órák.

Milyen lemondásokkal?

Mondjuk idő, pénz, türelem, szórakozás, a testem épsége, szexuális életem...

Mégse bántam meg.

DE el tudom képzelni és meg is tudom érteni, ha valaki a legjobb tudása szerint nevel egy gyereket és az a kamaszkora közepén merő szeretetből szembe köpi, az érezhet így.

Én se voltam egy matyóhimzés kamaszként. Csoda hogy nem vágtak ki. Sok idő kellett még benőtt a fejem lágya.

Ha konkrét példa érdekel:

Nem akkor kelek/fekszem, amikor akarok. Nincs értelmezhető hétvége, szünnap, szabadság, ünnepnap, mindig minden áldott nap pont ugyanannyi meló. Nem feltétlenül akkor és úgy ülök le enni, amikor akarnék. WC-re se mindig akkor megyek. Ha el szeretnék menni akárhova, minimum a férjem segítsége kell, ha ketten mennénk valahova, akkor meg még több szervezés. Ennek okán semmilyen spontán dolgot nem tudunk kitalálni, mindig mindent minimum napokkal előre le kell szervezni, vagy nagyon maximum annyi spontaneitás fér bele, hogy délután elmegyünk családilag fagyizni. Mindig tartani kell a napirendet, különben este megőrülnek a gyerekek, és az egyébként se jó minőségű alvásom botrányfos lesz. Akinek nincs gyereke, azzal nagyon nehéz jó kapcsolatban maradni, mert nem érti a hétköznapi problémáidat (ez normális), te meg nem tudsz már azonosulni az övéivel. És így tovább, végtelenségig lehetne sorolni.

De én pl akkor se cserélném el a gyerekeimet semmiért.

megint te vagy, aki naponta tesz fel kérdést amikből azt akarja kihozni hogy csidicsudi rózsaszín bárányfelhős vattacukoráradat a gyerekvállalás?

lemondások:

nem mehetsz oda és akkor mikor szeretnél

ha kevés a pénzed akkor bizony a gyerek dolgait kell először megvenni bármennyire is szeretnél mondjuk egy táskát

baráti kapcsolatok átalakulnak

nem alhatsz mikor szeretnél

nem nézhetsz meg egy filmet mikor eszedbe jut

nem teheted meg, hogy egész nap a kanapén feküdj

nem teheted meg, hogy csak úgy felmondj a munkahelyeden, mert gondolnod kell arra miből tartod el a gyereked

és még hosszan sorolhatnám