A férjem akar még egy gyereket,én nem?

36 éves vagyok, 8 éve házas,nagyon szeretjük,tiszteljük egymást a férjemmel,megvan a láng is. Ezt fontosnak tartom leszögezni. Még gyerekvállalás előtt eldöntöttük,hogy kettő,vagy akár három gyereket is vállalunk. Lassan két éves a kislányom (most nem mennék bele miért vállaltunk ilyen későn babát,mert hosszú lenne,és a kérdés szempontjából irreleváns is),aki majdnem egy év próbálkozás után jött össze. Imádom,a mindenem. De nagyon el vagyok fáradva. Nagyon. Nem volt egy leányálom a terhesség sem,nem jött egyszerűen,hánytam szinte végig, vizesedtem,terhességi cukorbeteg lettem,a végén kb gurultam,stb Aztán jött a kislányom,hasfajosan,majd fogzósan,szepával,dackorszakkal -most is tart bőven -mindennel. Nulla alvással az elején,de most sem túl sokkal,én mint egyén levesbe kerüléssel,satöbbi. Nem részletezem,akinek van gyereke- nem az eszik alszik elvan fajta- tudja miről beszélek. Segítség,mamák,papák nincsenek. A férjem is kivette a részét és ki is veszi, de mégis én voltam,aki az elején null huszonnégy szoptatott,pelenkazott,nem aludt,majd itthon volt és van a gyerekkel egész álló nap. Hiányzik a munkám,a felnőtt társaság,hiányzik az onfejlesztes,az utazás,egy kicsi a régi életemből. A férjem megérti és elfogadja,de persze azért érzem,reménykedik,talán meggondolom magam. A szívén mélyén én is szeretnék egyet,de érzem mennyit tudnék bírni. Eljött az idő lassan,hogy a kislányom mellett dolgozni tudjak megint,és ne csak a babáról szóljon minden. És ha belegondolok,hogy mindezt megint végig kellene csinálni előről,hát nagyon elborzadok. Nem lenne baj ha nem lenne a biológiai óra,de van. Két kérdésem lenne. Akinél hasonlóan volt,hasonlóan érzett,mi lett végül? Főleg olyanokat kérdezek,akiket szintén szorított az idő. Másrészt,ha bele tudsz helyezkedni a helyembe,mit tennél? Én döntök persze,a döntés az enyém,a miénk,ez így van.