A férjem akar még egy gyereket,én nem?

Szerintem mivel már úgyis az idősebben szülő anyukákhoz tartozol,nem hinném,hogy probléma ,ha 1-2 évet dolgozol,hátha közben megjön a vágy. Teljesen megértem amúgy nem véletlen van a gyerekeim között 5 és 6 év korkülönbség, plane az első igazi többemberes baba volt.

Ha megjön a vágy akkor belevágtok, ha nem nem.

Ugyanígy dilemmáztam...

Végül belevágtam, majdnem 3 éves a nagy és 29 hetes terhes vagyok, de őszintén szólva nem vagyok happy. Nagyon sokszor érzem azt, hogy hiba volt és bánom, hogy nem bírtam megülni a seggemen és megvárni azt a pillanatot, amikor màr minden porcikámmal akarom a kicsit.

Ez így tiszta depi....

Szóval, hallgass a józan eszedre és vedd figyelembe a tested jelzéseit, hogy mennyi az elég, mert amúgy könnyen átesik az ember depibe.

Van egy normális párkapcsolatod, egy egészséges gyereked, szerintem kár megkockáztatni a normális, jó életedet egy olyan döntéssel, amit te nem is akarsz. Egy gyerek a legjobb párkapcsolatot is kockára teszi, ha nem akarják azt a gyereket vagy nem jókor jön, akkor a rizikó még nagyobb.

Én hallgatnék a megérzésemre, ha nem akarod szívből azt a gyereket, akkor ne vállald be. Nem vagy idős, ha egészségesen és aktívan élsz, még jó pár éved van, hogy mégis legyen, ha később annyira szeretnél.

Nálam és a legjobb barátnőmnél is úgy van, hogy apukák akarnának legalább egyet még, de mi nem.

Neki eszik-alszik babája van, nekem igazi kihívás jutott.

Nekem másfél éves a kislányom és ha korábban terveztem volna, akkor se lenne több.

Nekem itt van a határ, én se mentálisan, se fizikailag nem bírnék többet.

Fizikailag megbetegedtem, orvosról-orvosra járok jelenleg.

Nálam az is szempont, hogy császároztak, mégegy műtétet én nem vállalok be.

Nekem egyszerűbb, mert határozottan nem akartam soha egynél több gyereket, így nincs időnként feltörő vágy vagy elgondolkozás a tesón.

Ilyenformán pedig apuka vagy lemond a gyerekéről és keres olyat aki szül neki többet, vagy lerendezi magában a dolgot, hogy neki egy gyereke lesz.

Hasonlóan vagyok mint te, végre elérte a lányom hogy folyékonyan beszél, el tud lenni egyedül, és szobatiszta. Ősszel meg megy oviba. Ráadásul az ő apjával bántalmazó kapcsolatom volt, egyéves kora után tudtam kimenekülni.

Nem sokkal később összejöttem életem szerelmével, aki nagyon akart még gyereket, hiába van neki is kettő.

Tőle én is akartam. Mérlegeltem, 38 vagyok, kitudja meddig vagyok termékeny, lehet hogy még 12 év, de lehet csak 2. Már nem bírom úgy idegileg, és ez csak rosszabb lesz. Vagyis jobb előbb "túllenni" egy újabb kisbabás időszakon, mert később lehet csak rosszabb lenne. És vele biztos nem járok úgy mint az exxel, ott azért voltak kétségeim, a gyerek is véletlenül lett, azt hittem meddő vagyok (orvos is volt aki ezt mondta)

Most 20 hetes vagyok, 39 leszek mire megszületik. Nem mondom hogy nincsenek kétségeim hogy hogy fogom bírni, de azt erősítem magamban hogy jobb minél előbb, 42-3 évesen ennyi energiám se lenne. Nyilván ha 25 lennék vártam volna még. Annyi hogy tudom nem fogunk vele otthon ülni, attól megőrülnék. Meg őt max 2 évesen beakarom adni bölcsibe, utána dolgozhatok. A "nagy"lányomat nem tudtam, 1 éve várólistán van.

A te helyedben is minimum azt megvárnám hogy kicsit önállósodjon, meg ovis legyen, mert úgy azért könnyebb mint két otthonlévő pelenkással. Vagy tényleg menj vissza minimum 1 évre dolgozni, aztán újra próbálkozhattok, lehet megint 1 év lesz mire összejön.

Abszolút értem amit írsz, én a második gyerek után érzem azt, hogy nem akarom elölről kezdeni ezt az egész cirkuszt.

Mi sokáig nem tudtuk a férjemmel, hogy akarunk-e harmadik gyereket. Sokáig elraktuk a babaholmikat, hátha kell majd még. Aztán lassan, évek alatt kristályosodott ki, hogy nem akarok több gyereket. A férjem tudomásul vette. Megmondom őszintén, nem érdekel, hogy ő akarna-e még gyereket. Most ez így nagyon önzően hangzik, de az én felelősségem, hogy vigyázzak magamra. Mind testileg mind mentálisan. Én nem szülök többet.

Azt elfelejtettem írni hogy ha elsőre rendes kapcsolatból születik, akivel boldogságban éljük le az életünket, valószínűleg nem akarnék többet. Nem vagyok az az "ősanya" típus. Persze lehet ott is meggondolnám magam, ezt már nem tudhatom.

15

Nálunk kettő után volt ez. A férjem célozgatott olykor, hogy felőle jöhetne egy harmadik. Néha én is eljátszottam a gondolattal...de nem. 4 év van a gyerekeink közt. Mire a nagy kicsit önállóbb lett, kicsit fellélegezhettünk, kicsit már nem kellett egész nap a sarkában lenni, jött a húga, és kezdhettem mindent elölről. Ami nem volt baj, hisz én is ezt akartam, de akkor úgy éreztem, hogy harmadszorra én már erre nem lennék, leszek képes. Ahhoz meg nem tarto(tta)m magam elég "szuperanyának", hogy beválláljak kis korkülönbséget.

Jelzem mindkettő eszik-aszik baba volt, később is jó alvók, jó evők, problémamentesek. Most (iskolások már mindketten) is jófejek, jó természetűek, relatíve könnyen kezelhetőek...szóval mi ilyen téren sosem panaszkodhattunk, de még így sem. Nem bántam meg. A férjemen is azt látom, hogy megkönnyebbülés neki, hogy már nagyok...DE, azt is tudom, hogy ha lett volna harmadik, akkor vele is ugyanúgy odatette volna magát, mint a meglévőkkel.