Van olyan, aki megbánta hogy vállalt második (többedik) gyermeket?

Ne értsétek félre a kérdést, mert tudom, hogy optimális esetben akárhogy is érzi az ember a teheket, a meglévő gyermekeit akkor is nagyon szereti már.

Itt inkább arra gondolok, hogy bár imádja/szereti őt/őket az ember, esetleg elfogja néha valami olyan gondolat, amit nem szivesen vall be magának sem. Pl., jobb lett volna 1-nél megállni, túl fárasztó, sok, kimerítő a 2-3 gyerek. Nem tudom adott esetben mindent (is) megvenni neki amit egynek megtudtam. Sokkal több a feladat, nehezebb, betegségek folyamatosan jönnek mennek, ha nem az egyik akkor másik, vagy harmadik.. és minél több a gyermek annál kevesebb az idő az embernek magára, vagy hogy a férj/feleség társaságában csak egy kicsit kettesben is legyenek.

Mi 3 gyermeket terveztünk, de jelenleg megálltunk egynél. 5 éves kisfiú, ő a mindenünk. Nagyon szeretjük, de nem véletlen nincs még tesója. Én 32 vagyok, a férjem 34 és erősen gondolkozunk, hogy egyáltalán legyen-e még. A háromról teljesen lemondtunk, maximum még egy gyermeket szeretnénk. Csak eddig még egyikünk sem érezte, hogy eljött volna az a pont/érzés, hogy na most már vágyunk rá. Szerencsére semmilyen gyerekvállalásra vonatkozó hitelt nem kellett felvennünk, saját házban élünk, a főváros mellett, amin csak 3 millió hitel van már-az sem csok vagy ilyenek. Nem keresünk rosszul, mindenünk megvam. Ha valami megtetszik, meg tudjuk venni, egy évben egyszer el tudunk külföldre is menni nyaralni, van 2 (egy jobbéd egy öregebb) autónk, ezeket is kényelmesen fent tudjuk tartani. A házba elférne még egy gyermek. Most érzem azt, hogy nekem a korkülönbség is ennyi minimum kell/kellett.

De a múlt hónapban 3 napot késett a menzeszem és teljesen bepánikoltam.. csak a rossz dolgokra gondoltam és határozottan úgy éreztem, hogy nagyon jó harmóniában élünk és nagyon nem szeretnék még második babát. Annyira megkönnyebültem mikor végül megjött hogy nagyon.. szóval nagyon elgondolkodtató volt.

Azt nem tudom, hogy ha így maradunk később (5-10 év múlva) mikor már nem lehet vagy túl késői lenne nem fogom-e megbánni, hogy nem lett még egy.

Viszont így most olyan jó..és egyre könnyebb.. aki hasonlóan érzett és mégis bevállalta, vagy meglepetésre bekopogtatott a gólya hogy élte meg?