Aki tudatosan egy gyermeket vállalt, az később megbánta?

Nem bántam meg. Anyagilag nekünk csak egy fér bele, és ez sosem fog megváltozni. Az én fizikai és mentális teherbírásomba is csak egy fér bele, ez sem fog megváltozni soha. Elsősorban szerintem az ember magának vállal, vagy nem vállal még egy gyereket; nem pedig a gyerekének vállal, vagy nem vállal testvért.

Attól, hogy valakinek van testvére, még ugyanúgy maradhat magára a világban. Rengeteg formális testvér kapcsolatot látok a környezetemben, amiben semmilyen érzelmi tartalom nincsen. Olyanokat is ismerek, akik testvérekként nem tartják egymással a kapcsolatot, holott egy városban élnek. A férjemnek van egy húga: olyanok, mint a tűz meg a víz. A világon semmi közös nincsen bennük. Azt látom, hogy kényszerből tartják a kapcsolatot, csak mert rokonok, de istenigazából sosem élvezték egymás társaságát. Én még a 10 év alatt, mióta a férjemet ismerem, egyetlen egyszer nem hallottam őket elmélyülten beszélgetni semmiről, pedig rendszeresen találkoznak. Másokat meg testvérekként, felnőve az ország, vagy a kontinens két végére sodor az élet.

Szóval nem gondolom, hogy a testvérkapcsolat lenne a tuti ellenszere az elmagányosodásnak. Sokkal inkább fontos a párkapcsolat és az igaz baráti kötelékek kialakítása, és a saját család megalapítása szerintem. Ehhez meg ugye nem kell testvér.