Boldognak érzed magad anyukaként? Ha tudtad volna, hogy hogyan fogod megélni az anyaságot, ugyanígy döntöttél volna (vállaltál volna gyereket)?

27 évesen lettem amya, de ha tudom, hogy ennyire nekem való ez, kb 2 évvel hamarabb is jöhetett volna. 3 éves koráig minimum 2x kelt vagy többször, cicizik mai napig. Rettentő okos, aktív gyerek. 1 évesen mar stabilan futott, 2 évesen folyékonyan beszélt. Nem dicsekvés, csak nem az a szobanövény típusú gyerek. Segítségünk nincs, férjem 24/72ben van. Mégis ezt a fajta boldogságot soha semmivel össze sem lehet hasonlítani. De ehhez kell, hogy úgymond erre szuless, persze ezt előre nem lehet tudni. Jól kapcsolodj a gyerekre, ne mártír típus legyél hanem tenni akaró. Türelmes, beszédes, nyitott, tájékozott, szenvedélyes,kompromisszumkesz, következetes és azért önzetlen is. Ha ezek megvannak vagy kialakulnak, akkor ha néha vannak is nehezebb napok simán tullendit, mert a gyerek látja és eltanulja a példádat. És szerintem fontos hogy szerelmes legyél a parodba. Nem az a rózsaszín szemüveges de, az hogy "az igazival" akarj gyereket. Szeresd a szexet, szeresd magadat. Mert akkor nem szűnsz meg nő, feleség lenni hoszen ezek hozzád tartoznak, nem tűnhet el mert ez vagy te.

Motivaltnak kell lenni, akarni kell, hogy értékes embert faragj a gyerekből. Ha ezek többé kevésbé benne vannak az emberben akkor szerintem élvezi az anyasagot, sőt kiteljesedik benne. A nehézséget megoldando feladatként kell kezelni, nem akadalykent.

Az anyaság árnyoldalaival tisztában vagyok, (kialvatlanság, dackorszak, szoptatás nehézségei, tanulás a gyerekkel, stb) de egyre jobban kezdem észrevenni, hogy valahogy sokan nem veszik figyelembe a szép oldalát is, pl. amikor odamegy hozzád, és azt mondja, szeretlek anya, vagy a közös pillanatok társasozás közben, a nevetések, amikor mond egy viccet, és levesz a lábadról, vagy jó jegyet kap, első lesz egy versenyen, ha az adott dologban jó, stb."

Dehogy vagy tisztában az anyaság árnyoldalaival.... A kialvatlansag, dackorszak és társaik nem mondatja senkivel azt, hogy megbanta volna, hogy gyereket vállalt. Tudod, ha kifogsz egy olyan gyereket, aki q tökéletes ellentétes mindenben, aki szembe megy mindennel, ami neked fontos, az elveiddel, a vilagnezeteddel, akkor a dackorszak meg a kialvatlansag lesz a legszebb időszak az életedben. Igen, tudom, nevelés kérdése. Mindig az válaszolja ezt, akinek könnyű gyerek jutott.

Nem, nem kárpótol a szeretlek anya, amikor többedszerre kapod komoly hazugságon a már nem kicsi gyereket, nem, nem tud levenni a lábamról egy idő után, mert már azt se hiszed el neki, amit kérdez

#8 az a helyzet, hogy addig nem tudod amíg nem vagy benne.

Nyilván akinek 2 vagy több gyereke van, az szeret anya lenni, különben nem csinálna még gyereket.

A gyerekvállalásnak is van szépsége, de nagyon nem mindegy h milyen arányban van a jó és a rossz.

Ha több a rossz, a szenvedés, a fájdalom, a kínlódás, akkor a szépségeket is nehezebb kiélvezni.

Pl ha a nap 24 órájából egyetlen perc szép, amikor átöleli a nyakam, igen az szép pillanat, de után meg 3 órán át ordít, hát ember legyen a talpán aki a szépre koncentrál :D

Egy munkahelyen is hiába jó az ebédszünet, amikor nagyon jól érzed magad és nagyon jókat beszélgettek, ha a munkaidő többi részétől kiég az agyad. Nem mondod azt, hogy ez egy jó munkahely, mert fél óra élvezetes belőle.

A lelépett apukákat azért hoztam fel, mert ott látszik, hogy sokaknak a gyerekvállalás túl sok. Ez jól szemlélteti, hogy nem bírja ezt mindenki.

Csak ugye az anyukák azok nem lépnek le. Hanem tűrnek. De attól még ugyanolyan rossz nekik, mint a szökött apukáknak.

Nem. Nekem is kevés ehhez a tűrőképességem, terhelhetőségem, és születésétől fogva nehéz gyereket dobott a gép. A személyiségeink között kibékíthetetlen ellentét van, ő a tűz, én a víz. Neki én túl kevés vagyok, nekem ő túl sok. Ő aktív, pörgős, gyors, energikus, hangos, ingerkereső, akkor is unatkozik, ha pisil, mert aközben épp nem történik semmi. Én lassú vagyok, üldögélős, nagyokat alvós, enervált, csendszerető, ingerkerülő. Nagyon szerencsétlen párosítás, és én ezt naiv módon nem gondoltam volna, hogy így alakul. Abban a hitben voltam, hogy valami hasonlóság csak lesz személyiségben is a gyerek és a szülei között, nem valószínű, hogy pont a szöges ellentétük lesz.

"Tudod, ha kifogsz egy olyan gyereket, aki q tökéletes ellentétes mindenben, aki szembe megy mindennel, ami neked fontos, az elveiddel, a vilagnezeteddel, akkor a dackorszak meg a kialvatlansag lesz a legszebb időszak az életedben. Igen, tudom, nevelés kérdése. Mindig az válaszolja ezt, akinek könnyű gyerek jutott.

Nem, nem kárpótol a szeretlek anya, amikor többedszerre kapod komoly hazugságon a már nem kicsi gyereket, nem, nem tud levenni a lábamról egy idő után, mert már azt se hiszed el neki, amit kérdez"

Meg ezt is nagyon átérzem, még csak 8,5 éves, de már régóta olyan, hogy a kamaszkorától és a későbbiektől nagyon félek.

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgy..

Ebbe olvass bele

Hú ez nehéz kérdés. Én sajnos rossz kapcsolatba vállaltam gyereket, így el is váltunk, nem tudom hogy emiatt (a feszültségekkel teli családi háttér az élete első éveiben, és a válás lelki megterhelő oldala), vagy valamilyen idegrendszeri gond miatt a kisfiam (3,5 éves), problémás gyerek, rengeteget hisztizik, üt vág, fájdalmat okoz másoknak, rombol. Nehéz vele. Pszichológushoz is járok én is illetve gyerek pszichológusnal is voltam már tanácsadáson, és vele is elkezd foglalkozni óvoda pszichológus hamarosan. Mostanában rengetegszer esik hányos hasmenés betegsegekbe ami miatt aggódom a munkahelyem miatt is. Szóval nagyon nehéz vele egyedül.

Másik dolog amit nagyon bánok, hogy nem az álom egyetememre jártam,,ami olyan szak ami csak nappalin van, így már soha nem lesz rá esélyem gyerek mellett, ezt is nehéz feldolgozni és örökre elengedni, de később levelezőn egy szintén számomra érdekes szakot még talán el tudok majd végezni ha kicsit egyenesbe kerülünk.

De mégis mindezzel a nehézséggel együtt sem érzem azt hogy visszacsinálnám, csak azt hogy ebből ami van, erőnek erejével a legjobbat szeretném kihozni, ami egy olyan élet amivel a kisfiam és én is mindketten elégedettek tudunk lenni.

Két gyerekünk van 2,5 éves és 9 hónapos. Vannak könnyebb és nehezebb időszakok, de össszeségében nagyon boldog vagyok. A férjem is szuper, legjobb barátokból lettünk egy pár. Tele van az életünk humorral és vidámsággal. Kb elsőre összejöttek. Minta gyerekek, este alszanak, nappal elvannak. Persze van, hogy többször felkelnek éjjel, vagy rosz napjuk van és hisztisebbek vagy én vagyok ingerültebb, de csak 1-2 ilyen nap van pár hetente. Nem nagyok az a típus aki rágörcsöl dolgokra, pl a szoptatás is nehézkesen ment, megpróbáltam, nem jött össze csak pár hónapig, aztán elengedtem. Hatalmas öröm látni őket fejlődni, hogy egyre ügyesebben csinálnak dolgokat, vidámak, mosolygósak, amikor a nagy hozzám bújik és mondja, hogy nagyon szeretlek anya. Ezek minden "rosszat" felülírnak.

Egyáltalán nem bántuk meg a gyerekvállalást, ha újra kezdhetnénk is így csinálnánk. Egy kicsit hiányzik azért a régi "szabad" életünk amikor azt csináltunk amikor akartunk, és akkor amikor akartuk, de a 20-as éveinkben bőven kibuliztuk magunkat.

Egyetlen egy dologra vagyunk még nagyon és az egy kertes ház, de remélhetőleg egyszer megadatik.