Akik nem akarnak gyereket vállalni ők vajon tudják, hogy gyerek nélkül lehet élni, de minek illetve mikor fognak erre ráeszmélni?

Öö... nekem igazán a gyerekeim az életem értelmei, de azért az őket megelőző huszonx évet sem érzem értelmetlen időpocsékolásnak. Akkor is boldognak éreztem magam, és szerintem aki nem vágyik gyerekre, az is így van evvel.

Találj ki más hergelő kamut.

Miért olyan nehéz elképzelni, hogy valaki tényleg nem akar gyereket és taszítja ez az egész ? Eskü nem értem , miért hiszitek, hogy mindenki erre vágyik és előbb vagy utóbb rájön de már késő lesz. Igenis van aki nem akar mert más okoz örömet az életében és jól érzi magát így. Hidd el, lehet pont olyan boldog (sőt) mint te csak másképp. Nem vagyunk egyformák. (Szerencsére). Én szeretnék gyereket, szóval nem ezért mondom. Sőt az unokahúgom is imádom. Az ilyen mondatoktól viszont hányok..ha esetleg nem jön össze a gyerek akkor az én életem értelmetlen? Hát köszi szépen előre is 😅 Szerintem mindenki foglalkozzon a saját életével. Ez kicsit olyan , mintha magatokat győzködnètek, hogy "ugye jól döntöttem? más úgysem lehet boldog gyerek nélkül...biztos nem...Lehet , hogy egy romhalmaz az életem de megérte. Ugye megérte?" Ugyanez fordítva is. Aki gyerek nélkül boldog az se győzködje azt akinek van , hogy minek csinálta.

11# amúgy egyetértek

Nem eszmélünk rá, mert ez nem általános igazság, vagy törvényszerűség. Te így érzed, más meg nem.

Gyerek nélkül is lehet teljes életet élni, és gyerekkel is lehetsz boldogtalan egy életen át.

Szerintem egy a lényeg. Gyerekkel, vagy anélkül, az út végén ne érezd úgy, hogy megbántad... Ez mindenkinek csak ott, az élete végén, az összegzés időszakánál fog eldőlni.

Éppen a napokban gondolkodtam el, ahogy néztem a nagymamámat az unokák és az egyszem dédi körében hangosan nevetgélni, bolondozni... Az én dédim is ilyen volt. És látom a szomszéd idős nénit, akinek gyerekei ugyan vannak, akik néha meglátogatják, de unokája, dédunokája nincsen. Az út ugyanaz. Két gyerek, a férj meghalt. Nyilván unoka esetében az ő szerepe már nem döntő, vagyis nem ő választotta, hogy ne legyen... Mégis annyira éles nekem a különbség és annyira bennem van a kérdés, hogy vajon ő is tud még olyan hangosan kacagni, mint a nagyim a kislányommal, vagy velünk, amikor összejön a nagy család? Ez nem előítéletesség, csak egy gondolat. 75-80 évesen már mit számít a szerelem, akinek az alanya màr lehet nem is él? Mit számít az utazás, amikor már menni alig bír valaki? Vagy mit szàmít a karrier, amikor egy életet végig dolgoztál?

Van gyerekem és lesz is mégegy. Új ajtókat nyitott ki és régieket zárt be. Sokan ezeket az ajtókat nem akarják becsukni, vagy kinyitni, amit abszolút megértek, hiszen ez nagyon nehéz tud lenni és áldozatokkal jár.

Nomeg persze lehet, hogy 5 év múlva meghalunk és akkor mit karattyolok én itt az öreg korról!? De az út végén én szeretném úgy látni magam, ahogy a dédimet láttam és ahogy most a nagymamámat látom, nem úgy, ahogy a szomszéd nénit (akivel szintén semmi baj egyébként, imádnivaló). Közel sem biztos, hogy így fog alakulni és azzal sincs baj. De jó érzés látni és elképzelni.

15# Igen. SZERINTEM így jobb, NEKEM így jobb. Ezt fogalmaztam meg szubjektív formában, sajnálom, hogy nem ment át. Neked, vagy bárki másnak lehet máshogy jobb, az én véleményemtől, vagy az általam preferáltaktól függetlenül. Én nem leszek sem több, sem kevesebb attól, ha valaki máshogy dönt, ahogy te sem leszel attól, hogy én így érzek.

Ahogy írtam is, az a lényeg, hogy az út végén, TE mint egyén úgy érezd, hogy megérte erre a világra születned és nem bántad meg a döntéseidet, bárhogy is alakult az életed, gyerekkel, vagy anélkül. Nem ez a lényeg.

Feltenném a fordítottját a kérdésnek: azokkal mi van, akik az elfekvőben, senki által sem látogatva keseregnek, hogy inkább kissámlit csináltak volna gyerek helyett mert arra legalább le lehet ülni?

Sem gyerekkel, sem gyerek nélkül nincs kisebb vagy nagyobb esély a boldogságra - főleg nem 50 évvel előre nem tudhatod, mi lesz majd.

Lutri az egész.