Mit tehetek, hogy a nagyobbik gyerekem ne érezze, a kicsit sokkal jobban szeretem már most?

Ne ítéljetek el, ha lehet (vagy ha meg is teszitek, legalább ne írjátok le, mert nem a sárdobálásra vagyok kíváncsi).

5 éves fiunk, aki mindig is "többemberes" gyerek volt, a nehéz babakort pedig megelőzte egy borzalmas terhesség + szülésélmény is. Mindig nyugtattak, hogy ahogy nő, úgy lesz egyre könnyebb, hát nála ez nem igaz... Babakorában "csak" sírt mindenért, most már rosszalkodik, hisztizik, pedig nem az a nevelési elvünk, hogy letesszük a tv/iPad elé és szórakoztassa magát. Durva velünk, másokkal, bántja a társait, az állatokat. Mindenért azonnal hisztizik, konkrétan már ott tartok, hogy egyedül sehová nem indulok el vele, mert kikészít.

Van egy 11 hónapos kishúga, aki viszont az ellentéte. Tudom, ne kiabáljam el, lesz még ő is dackorszakos, nála is lehet nehéz időszak stb. De akkor is teljesen más habitusú. Lehet, hogy azért is állok "pozitívabban" hozzá, mert a terhességemet kb. meg sem éreztem vele, az első szülésem után ragaszkodtam ahhoz, hogy csak császár, és csak abban a (magán)kórházban, amit én választok. Így teljesen más hangulatban teltek már az első napjaink is együtt. Újszülöttként kb. az eszik-alszik baba tökéletes megtestesítője volt, 2 hetes korától fogva este 8-tól reggel 9-ig alszik. Nem szenvedtünk hasfájástól, a fogai miatt sem (eddig). Jól elvan mindenkivel, bárhol legyünk. Tényleg csak akkor sír, ha nagy a baj.

Úgy érzem, hozzá sokkal jobban kötődöm, akit a legjobban szeretek. Egyszerűen árad belőle a szeretet, a kedvesség mindenki felé, már ébredéskor is mosolyog.