Első baba esetében mikor múlt el nálatok teljesen a "pánik"? Mikor vette át a helyét a magabiztosság, nyugalom?

Kérdező ne foglalkozz az ilyen hozzászólással. Gondolom az,hogy pánikolsz nem szó szerint...hanem izgulsz,félsz,hogy mi hogy lesz. Azt gondolom ez természetes. Attól,hogy az ember megéli az érzelmek minden skáláját,nem gondolnám,hogy pszichológus kell egyből.:D Nos,nekünk nehezen jött össze,2,5 év volt spontán,picit már megviseltek a kivizsgálások is és amikor egyszer csak pozitív lett a teszt,el se hittem. Nagyon örültünk,de utána jött persze az izgulás,na én olyan izgulós vagyok kiskorom óta,hogy szimplán egy vizsgán előtt is megy a hasam kb. Mindenen is járt az agyam,hogy velünk marad-e?Nem is mertem beleélni magamat a 13 hétig legalább,de még utána se,úgy voltam,akkor fogom igazán elhinni,ha már a kezembe tarthatom. Az első 12-13 hetem úgy telt,hogy hol örültem,hol féltem,hormonok is rátettek. Utána lecsengett,de végig bennem volt egy félelem egyébként,de akkor már nem olyan szinten,izgultam de ennyi,utána persze jöttek sorra a valós problémák,a terhességi problémák közül az összes hatványozottan sajnos előjött nálam,de valahogy próbáltam ezek mellett is nyugodt maradni. Utána szerintem a 33.hét után jött elő megint,hogy húha közeledik az időpont és hogy fogom tudni ellátni(pedig rengeteg picit elláttam már,csak ugye nem a sajátom,tehát tudni tudtam mit kell),a szülés egyáltalán milyen lesz,az életünk hármasban,olvastam a sok rossz tapasztalatot. Közbe féltem a koraszüléstől is,utána persze tényleg korábban is jött picivel. Viszont én tudtam magamról,hogy izgulni fogok,ha megszületik is dolgokon,de nem úgy,mint a terhesség alatt és ez így is lett. Nekem a terhesség alatt az volt a rossz,hogy nem tudtam jól van-e,oké mozog,de minden oké-e,igazából az,hogy nem tudsz tenni semmit csak sodródni,mert ezek nem rajtad állnak,nekem ez nehéz volt,hogy nem tudom befolyásolni. Most hogy már velünk van nyilván így sincs sok befolyásom a dolgokra,de legalább látom rajta,ha gond van,engem ez megnyugtat. Látom,ha rosszul van,vagy bármi baj van és tudok tenni ellene. Amúgy engem azért arcon csapott a valóság is. :D Cukormázas rózsaszínfelhős dolognak gondoltam az egész szülőséget így kívülről látva hiába olvastam negatívat,de így szembesülve,hogy ez tényleg mennyire nehéz dolog,ezzel akkor szembesültem mikor megszületett. Gyönyörű dolog de nagyon nehéz is,ezt átadni se lehet szerintem,csak megélni. 20#-as nem lehet valóban,de nálunk például akkora mázlim volt,hogy mivel konkrétan a magánorvosom volt ügyeletben a kórházban,és nincs más kórház,behívni se tudnak nagyon sok mindenkit ügyeletben helyettük csak mert épp a magánbeteged beesik,sürgős császárom volt,amit megelőzött rosszullét,stb már hajnal óta,és megnyugtatott az érzés,hogy ő volt bent aznap reggeltől,másnap reggelig,este ő csinálta a császárt is,többször meglátogatott stb. Egyébként ha ő nincs,észre se veszi senki a problémát szerintem. Kérdező,gratulálok egyébként és kitartást! :)

23, mi is nagyon nyugisak vagyunk mindketten. A nagyobbik gyerekunk is az lett igy, 7 eves korara, az elso 3 ev volt kemeny. Tok jo, hogy van segitsegetek, nekunk nem volt.