Hány éves kortól engednétek egyedül menni a gyereketeket iskolába, haverokhoz?
Egy babysitter kereső oldalon láttam extrém hirdetéseket. Szülők 12 éves gyerekhez keresnek valakit, hogy heti kétszer hazavigyék őt az iskolából. Egy 16 éves fiúhoz keresnek hétvégére valakit, aki vigyáz rá, amíg a szülők nincsenek otthon. Nem írták, hogy a gyerek beteg lenne.
Én 8 éves koromtól egyedül jártam suliba gyalog, és osztálytársakhoz mentem bicajjal. 10 éves kortól már busszal. 12 éves koromban már vonattal mentem a vidéki nagyszülőkhöz, úgy, hogy át kellett szállnom. 16 évesen már volt, hogy nem is otthon aludtam. Nagyon kis korom óta volt telóm, csak nem okosteló, hanem ez a régi hagyományos. Azon kellett hívnom őket, ha bármi gáz van.
Nyugtassatok meg, hogy ezek a fenti hirdetésekben szereplő dolgok nem általánosak.
Ti mikor engednétek a gyerekeiteket egyedül lenni, vagy elmenni valahova, akár közlekedéssel?
Az ovoda olyan közel volt a régi lakasunkhoz, hogy ha anyukám kiállt a teraszra, látta, hogy kilépek az ajtón és eljutok a járdán sétálva az ovodaig. Nagycsoportos koromtól egyedül mentem. Aztán hazba költöztünk, az iskolától az távol volt, úgy emlékszem 10 évesen már egyedül jártam.
A 16 éves melle szerintem is vagy egeszsegugyi kihívások, vagy bizalmatlanság miatt kell segítő.
A saját gyerekeim meg kicsik, a legnagyobb is óvodás. Így nem tudom. Nálunk már volt úgy kis barát jatszani, hogy itt hagytak a szülők, mi a sajatjainkat eddig csak nagyszulokkel hagytuk. A gyerekek temperamentumatol és a közlekedési helyzetektol fuggonek gondolom, hogy mikor engednenk el őket így. Úgy látom a 10 év körüli gyerekek itt sokan egyedül járnak. (Termeszetkozeli hely, agglomerációs telepules, egyebkebt a sok onsetaltato kutya miatt én is aggodnek)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!