A bölcsödében szokás verni máshol is a gyerekeket?
Én teljesen elhültem! Második napja szoktatom a kisfiamat, az egyik kicsi megharapta a másikat, erre a gondozónő odament és jól szájon vágta. Mondván, hogy egy 2 éves gyereknek máshogy nem lehet megmagyarázni, hogy azt nem szabad. Én teljesen összetörtem és kétségbeestem, hogy ez történik?? Az iskolában nem pofozhatják meg a tanárok a gyerekeket mert hazamegy, elmondja.
A kicsikkel ezek szerint bármit megtehetnek,mert úgysem tudja elmondani?Legfeljebb bemagyarázzák a szülőnek, hogy nem tudja megszokni a közösséget és azért nem akar menni. Nálatok mik a tapasztalatok bölcsöde terén??
Egy anyukának meséltem. aki kioktatott, hogy mégis mit gondolok én, a kiskutyákat is amig el nem verik egy dologé ami tilos, addig nem értik meg. Hát én nem érzem kutyának a gyerekem, hogy úgy kelene megértetni vele, hogy helytelen amit csinál.
Az üzenő füzetben kellett jelemezni a gyermekem, abba beleírtam, hogy nem szeretném megérni, hogy egy idegen veréssel nevelje a gyerekem (remélem volt hatása). Egyébként beszéltem a vezetővel (nem árultam el,hogy mit láttam), és mondta, hogy bármi észrevételem van, nyugodtan jelezhetem névtelenül.
13.49-es köszi!
Röhej, hogy mik vannak!!
Nekem a nagyfiammal volt egy esete az óvónénivel,ő nem verte meg csak megrángatta. Nem tudtuk miért ordít ha oviba kell menni (már nagy csoportos volt!) mikor elötte semmi gond nem volt. Lelkileg annyira összetörte, de nem mondta el itthon (akkor), elvittük pszichológushoz is, de nem talált ő sem az okát. Azt a tortúrát megfogadtam nem fogja mégegyszer végigjáratni sem velem,sem a gyerekemmel senki!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!