Mennyire van beleszólásuk gyereknevelésbe a nagyszülőknek?
A hétvégén itt voltak nálunk a szüleim. Ma beszéltünk telefonon és szóbahozták a nálunk látottakat és kicsit leszúrtak.
A lényeg az, hogy a férjem és köztem lévő gyerekek körüli munkamegosztással nem értenek egyet. 2 gyerekünk van 2 és 4 évesek. Amíg otthon voltam velük, természetes volt, hogy a gyerekek körüli teendőket és a házimunka nagy részét is én csinálom meg, hiszen én vagyok otthon. A kerti munkákat és az egyéb fizikai, férfi munkákat férjem csinálta és csinálja most is. Szeptember óta dolgozok, férjem jobban becsatlakozott a házimunkákba (főz, mosogat, porszívózik), de még így is kb. 60-70%-ban én csinálom, igaz hamarabb is érek haza a munkából. A gyerekeket én viszem és hozom a bölcsiből és az oviból, mivel a férjem korán megy reggel, délután később jön. Amikor hazaér, akkor játszik a gyerekekkel, rajzolnak, színeznek, gyurmáznak, puzzle, mesét olvasnak. Viszont minden egyéb mást, vacsorát, fürdetést, pelenkacserét, altatást én csinálok. Ezt a szüleim is észrevették és tegnap szóltak, hogy vonjam be jobban férjemet a teendőkbe, mert ennek így nem lesz jó vége. Egyfelől bánt, hogy férjemet "bántották", másfelől igazuk van. Én is mondtam már férjemnek többször, hogy segíthetne többször az esti "rutinnál". Általában ha szólok neki, hogy fürdesse meg a gyerekeket, vagy pelenkázni kéne akkor jön az, hogy "majd, mindjárt" és a vége az, hogy megunom a várakozást és inkább megcsinálom én.
A másik, ami bosszant, hogy azon kívül, hogy eljönnek a nagyszülők évente 1 alkalommal (a másik 2-3 alkalommal mi megyünk hozzájuk) és hoznak ajándékot a gyerekeknek, azon kívül egy gyufaszálat sem tesznek arrébb értünk. Volt már rá példa, hogy én sem tudtam hiányozni a munkából és férjem sem, de a gyerekeknek épp szünet volt. Anyukám háztartásbeliként otthon van, de mondta, hogy biztos nem fog a gyerekeimre vigyázni, oldja csak meg szépen a férjem, ha kirúgják, majd keres másik munkahelyet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem itt nem az van, hogy kotnyeleskednek a gyerek körül, hanem a gyereküket(téged) védenek, hogy szr férjet fogtál ki és tönkre fogsz menni/kihasználnak, te meg még pártolod is. Nem ugyanez, de nálunk barátnővel van ilyen, egyszerűen nem bírom nézni, ahogy az élősködő férje tönkreteszi, ő meg még a pasit védi, mikor ott 80-20 az arány munkamegosztásban a barátnőm javára. Nem bírom szó nélkül hagyni, mikor mesél, inkább nem is beszélek vele, hogy ne legyen róla tudomásom, mert csak felbssza az agyam. Ha a gyerekem használnák ki, és még jóképet is vágni, akkor is szólnék. Szerintem tök tapintatosan csinálták, nem káromkodtak, nem dühöngtek, csak közölték, hogy szerintük ez nem jó és hogy kellene változtatni rajta. Ezt érted tették, köze nincs az unokákhoz a dolognak.
Másrészt elég szr nagyszülők, én biztos nem mennék többet, mint amennyit ők jönnek hozzám, sőt, kirakatba valók csak. Elég ellentétes az aggódásuk a közönyükkel, nem pattognék a kapcsolattartásért. (egyébként messze laktok, nagyon idősek?)
Szerintem a nagyszülő dolga jó kapcsolatot ápolni az unokával(ezért is kérhetnek láthatást, amíg egy unokatesó pl nem kérhet), azt meg nem lehet úgy, hogy nem is ismerik, az ismeréséhez meg részt kell venni az életében. Amíg kicsi, addig is kettesben kell vele lenni(így épülnek a kapcsolatok).
Havonta kétszer a normális nagyszülőnek tartani a gyerekkel mondjuk 3-4 órára kapcsolatot tartani, ennyit is szoktak megítélni, ha kérvényezik Persze ha babák, akkor még nem ilyen az egész, akkor jó, ha ott vannak a szülők is, mikor a nagyszülők is.
Szóval ezt a megjegyzést érted tették, ha mostantól anyukád a hátán cipelné és kiszolgálná apukádat, te is szólnál az anyukád jólétéért, nem? Vagy ha mondjuk gyerekednek "érdekbarátsága" van, kihasználja egy kis társa, és csak az uzsijáért cserébe játszik vele, beleszólnál, nem?:) Később meg pláne.
Szóval a párod nagyon keveset segít(főleg hogy férfi munka ritkán van, női munka meg naponta sok, ezért nem is használja már senki ezeket, tök ritkán ég ki a villanykörte és dugul el a lefolyó), de még így is többet, mint a magyar háztartások zömében, ahol szinte semmit nem csinálnak gyereknevelés és házimunka terén. Normális lenne a felezés, hisz mindketten dolgoztok, ehhez képest szinte mindent te csinálsz, ugyanúgy, mint amikor kisgyereket gondoztál(pedig akkor sem kellett volna, mert a te munkád a gyereknevelés volt, nem a háztartás!). Hzáztartásbeli az, aki a háztartást viszi, nem aki kisbabát gondoz napközben. Aki kisbabát lát el, annak a napi munkája, és a háztartást felezni kell olyankor is!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem se mennyire. Tanácsot adhat nyilván, de így, ahogy a te szüleid csinálják, hogy leszúrnak, így szerintem nem.
A ti kettőtök dolga.
Más kérdés, hogy ahogy írod, kevesled a férjed segítségét. Ezt szerintem is célszerű lenne megbeszélni vele, hogy legalább a fürdetést és a gyerekek vacsoráztatását vegye át, vagy x napokon főzzön ő. Nálunk lényegesen többet segít a párom, és így is marad azért dolgom bőven.
De valószínűnek tartom, már bocsi, hogy a szüleid csak okoskodni akarnak. Ha annyira azt akarnák, hogy könnyebben légy, segítenének.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Utolsó, biztosan nem, én sem fogok a barátnőmnek segíteni, hogy még én is kiszolgáljam a párját, hát hol élsz te?:D Tartson a kihasználó fél szolgacsapatot, csak mert túl ostoba, hogy észrevegye, hogy ki van használva, a többiek is álljanak be mellé?:)
A nagyszülőknek nem dolga átvenni a párod részét, hogy neked könnyebb legyek:D Ezt a pároddal kell lemeccselni és ezért neked szóltak. A nagyszülőknek az a havi 2 délelőtt lenne a dolga, amikor kettesben unokáznak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Véleményük lehet, de azt is tudniuk kell, mikor tartsák magukban. Ha rendszeresen részt vennének a ti életetekben és jobban rálátnának, talán beleférne egy megjegyzés (nem leszúrás), amit aztán felnőttként és anyaként vagy megfogadsz vagy nem, de ritka vendégként.
Az én férjem egyébként sokat segít a házimunkában, de a gyereknevelésben kevesebbet, erre az édesanyám tett is óvatos megjegyzést, de annyi alapja volt, hogy nagyon sírós időszak volt, eléggé kész voltam és ő jött át egy kicsit tehermentesíteni, a férjemnek szerintem eszébe sem jutott ;).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!