Mennyi félretett pénzetek volt, amikor be mertétek vállalni az első babát?
"Amúgy garantálom, hogy szebb gyerekkori élményeik vannak azoknak a felnőtteknek, akik szoba-konyhában laktak és margarinos/zsíros kenyéren nőttek fel, mint a mostani elkényeztetett, agyon kímélt, napot se látott generációnak"
Jaj, hagyjuk már ezt a lejárt, rossz szöveget, amit maximum a csórók hitetnek el magukkal. Én szegényen nőttem fel, hát elárulom, baromira nem szép gyerekkor az, ahol állandóan a pénz miatt kell remegni, szívesebben lettem volna ilyen elkényeztetett majom, akinek esetleg jut normális étel meg cipő is, és az egyetlen, amit megtanított ez a gyerekkor, hogy én biztos ne vállaljak sajátot csak akkor, ha van ház és megtakarítás.
Nem véletlen, hogy ma mindenki erre hajt, nem akarnak olyan életet, mint amiben felnőttek, mert nem volt az olyan jó, ahogy itt próbáljátok beállítani amiatt, hogy ti sem tudtok többet adni a gyerekeiteknek.
Saját lakásunk van (volt), 10 éve fiam 7 éves lány 2 hónapos.
Azt tudom hogy sosem szültem volna albérletbe, anyóshoz vagy saját szüleimhez. Mindig is én minimál bérért dolgoztam szár fizetéseim voltak, hálistennek páromnak nem. Most kislány mellet lett egy hitelűnk, párom is szeretett volna egy autót magának, így 2,1m vettűnk fel rá. Sosem volt meg takarítás egyik gyerek előtt sem mellette. Én nem bántam meg hogy az alap a minimum van csak meg nekünk plusz most egy hitel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!