Szülők! Hogy érzitek, a gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségek végül megérik a jó dolgokért cserébe?

Nekem nem érte meg, mert rhadt sok lemondással jár.

Nem vagyok egoista, de magamra maradtam vele (mert az apja rájött, hogy a gyereknevelés meló és nem rózsaszín maszlag), onnantól kezdve pedig hagyjuk.

Minden - de minden a gyerekről szól, nincs segítségem (néha bébiszitter), de életem sem, szó szerint.

Apjára nem számíhatok. Utalja a gyt-t, oké, de pl. amikor megkértem, ugyan vigye már el, mert 38 fokos lázas vagyok, fáj a fejem, és pihenni akarok, akkor is lerázott.

Meg mindig.

Ha visszacsinálnám nem vállalnék gyereket - nem éri meg a mosolya a két műszakot, a feszültséget, a nyakamba zuhant felelősséget, azt, hogy önmagamra lényegében semmi időm (és nem welness, hanem csak egy hétvége egyedül, csendben)...

(Szülők nincsenek).

Nem így terveztem, így alakult. Túlélek. Szívás.

Persze ezért lehet kapom majd a lepontozást, de annyira nem izgat. Ezek az érzéseim.

Sosem bántanám a gyerekemet, és szeretem is, de ha tehetném visszacsinálnám a francba az egészet.

31,32: teljesen érthető!

Egy gyerek nem egy emberes feladat!!!

Nem azért vállal az ember gyereket, hogy megérje vagy valami visszatérüljön.

Ez nem egy fizetős állás, hanem az élet.

Ha önző és kényelmes típus vagy, nem érzel vágyat egy gyerekre, akkor felejtsd el.

Nincs ilyen, hogy megéri.

Lehet, hogy mindent megadsz neki erőn felül és mégis letojja a fejedet.

Vannak könnyebb, nehezebb napok. Nálunk teljes a család, mégis úgy érzem néha, hogy mindenre egyedül vagyok és kellene egy kis pihi..van amikor csőstül csak a rossz napok jönnek.Gyereket viszont mi akartunk, nem magától jött a világra, úgyhogy igyekszem inkább a jóra koncentrálni.

Mindenesetre van egy életed gyerek előtt és egy másik a gyerek után.