Gyakorizó anyukák, apukák, mi a foglalkozásotok?
Ki mit dolgozik, mivel foglalkozik, vagy milyen jellegű munkája van?
Illetve egy másik kérdés:
gyerek után maradt ugyanaz a munkahelyetek, ami gyerekvállalás előtt volt? Ha nem, mi volt az oka a váltásnak?
Kisgyetmek nevelő vagyok 21 éve nem váltottam, tavaly jöttem vissza gyed ről a gyerekkel együtt.
A férjem egyéni vállalkozó
Logisztikai területen dolgoztam egy raktárban. Nem fogok tudni visszamenni, de nem is akarnék.
Egyrészt nem tudnék oda bejárni, mert 1,5 óra az oda út, plusz ugyanennyi a vissza, plusz a vonatkésések, plusz felsővezetékszakadás, stb. (Akkor költöztünk, mikor próbálkozni kezdtünk, és szinte egyből össze is jött.) Még 4 órában se tudnék így bejárni gyerek mellett.
2, hogy amúgy is másik helyet akartam már keresni, a bejárás miatt, de a munkakörülmények és a főnök viselkedése miatt is.
Párom mentőtiszt, már majdnem 30 ève, ő ott is fog maradni örökre. Oktató is ugyanott.
Én betegellátásban dolgozó szakorvos vagyok, a munkahelyemre megyek vissza 4 és 2 évesek mellől. Ez egy nagyobb intézmény, annyi, hogy amíg bölcsis a kicsi, 6 órában az ambulàns részen fogok dolgozni, nem osztàlyon. Ennek az is az oka, hogy egy hosszabb munkát befejeztem vki keze alatt, és ott nem is annyira akarok maradni.
Kaptam egy új "profilt" a régi helyett, amiben van egy csomó lehetőség, de viszonylag kiszámítható a benti munkaidő egyelőre. Aztán meglátjuk, mi lesz, de sok évig még nincs reális lehetőségem munkahelyet vàltani, a mostaninàl, ami 60-90 percre van, már messzebbre nem akarok járni, messzebb lenne ekvivalens intézmèny amúgy, közelebb nincs.
Tanár voltam, de váltottam, mikor kiderült, hogy betegen született a gyerekem.
Most áruátvevő vagyok egy cégnél. Váltottan dolgozunk a férjemmel, így mindig van valaki itthon.
A férjem ugyanott dolgozik, ő az elektronikai részen van.
Igaz,hogy műszakolunk, de otthon nem kell javítanom, órára készülnöm. Az összes időmet a gyerekkel tölthetem. És egyszerre csak 3 napot dolgozunk,utána 3 nap pihenő következik.
Nekem mindenképpen az volt a fontos, hogy olyan munkám legyen, amivel itthon nincs dolgom. Mert az autista lányunk egész napos program.
"S csodálkozunk, ha a gyerekek nem tudják megmondani a szülő foglalkozását."
Mert mindenkinek egy foglalkozás által kell definiálnia magát?
Én három"foglalkozást" csinálok párhuzamosan. Hol egyik hangsúlyosabb, hol másik. Sőt, épp képzem magam, hogy egy negyedik is lehessek. Nincs bejárós 8-17ig munkám. A gyerekem meg 2,5 éves de el tudja mondani, hogy mivel foglalkozik az anyja a saját módján.
Mert mindenkinek egy foglalkozás által kell definiálnia magát?
A kérdés a foglalkozás volt, nem az, hogy milyen jogviszonyban látod el a munkádat. Úgyhogy igen, akkor te hentes vagy, virágkötő és lótenyésztő, ha ezt a hármat csinálod egyszerre. Senki nem mndta, hogy egyet mondhatsz. de a szabadúszó hol foglalkozás?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!