Egyetértetek abban, hogy akkor kell gyereket vállalni, amikor semmink nincs?

Ha a kérdésedben szereplő semmi az észre is vonatkozik, akkor tényleg semmid sincs...

Az a baj ezzel a hozzáállással, hogy gyerek nélkül könnyű elképzelni, hogy majd megjön a motiváció. Ez olyan, mint amikor azt hisszük, hogy munka mellett is simaliba elvégezni egy főiskolát/egyetemet. Amíg nem próbáltad fogalmad sincs. Nem beszélve arról, hogy majd 30-40 évesen jön az érzés, hogy kimaradtál mindenből és erről a "gyerekeid tehetnek". Ha van egy jó kis meló, amiben 3 műszakos munkarend van, azt fiatalon, gyerek nélkül még simán bevállalja az ember és az éjszakai pótlékok meg hétvégi pótlékok tök jól jönnek (én call centeres voltam és anno imádtam, most már nincs az a pénz a földön, hogy ne normál munkarendben dolgozzak). Gyerekkel ilyen munkákt sokkal nehezebb vállalni. Vagy ha ide-oda rángat a munkád. Gyerekkel ez is macera lenne. Lehetne még sorolni. Pluszban férfiként írod ezeket. Tehát te majd elindítod az életed, anya meg maradjon otthon a gyerekkel és neki nagyjából kész vége is az életnek? Mert majd gyerek mellett kezdjen tanulni/dolgozni, hogy legalább 10x terheléssel küzdjön meg az élettel? Nem beszélve a gyerekekről, akiket majd a nagyszülők nevelnek fel, hogy anyának és apának épülhessen az élete?

Valójában ekkor kellene, hiszen a gyereket nem lehet hagyni éhenhalni, és akarva-akaratlanul is jobb életet csinál magának az ember. - öhm, lakhatás és bevétel nélkül ki sem adják neked az újszülöttet :D