Miért lenne nehezebb háztartásbeli anyának lenni, mint dolgozni ezek mellett?

Inkább csak máshogy nehéz. Én nagyon magányosnak éreztem magam, míg otthon voltam, nekem jobban bejön, hogy munka+gyerek+háztartás, mert van felnőtt tarsaságom. De én szeretem a munkámat.

Az is igaz, amit írtak, hogy nap közben a gyerek oviban van, nem koszol, meg te sem.

3. vagyok.

Upsz, bocsi, benéztem.

De így is ugyanazt tudom mondani, nyilván fárasztó és nehéz a munka+gyerek is, viszont pl. nem kell főzni, csak hétvégén többnyire, mert mindenki eszik napközben az oviban/suliban/bölcsiben, nem lesz napközben kupi, tehát alapból kevesebbet időt kell a háztartásra fordítani. Sokaknak kifejezetten jó érzés, hogy a munkában felnőtt emberekkel tudnak kommunikálni, és nem egész nap a gyerekek csipogását. Tartom, hogy az egyik így sem nehezebb, csak máshogy fárasztja le az embert.

Nem, nem nehezebb.

Sokkal könnyebb volt csak gyerekezni, mint most munka után gyerekezni.

Én valóban élveztem otthon lenni. 2*3 évet maradtam is, nem siettem vissza. Nem hiányzott az élő felnőtt interakció. Mivel introvertált vagyok, tökéletesen elég volt, hogy online beszélgettem felnőttekkel az engem érintő témákról a gyerek alvásidejében.

Most egyenesen sok, hogy mimden nap jópofiznom kell a munkatársaimmal. Szívesebben legóznék a kisebbel. A munka az jó is, rossz is. Jó, mert alapvetően szeretem, rossz mert kvára stresszes és sok időt vesz el a családtól.

Annyi, hogy mivel szeptembertől ovi, suli, nagyon nem tudnék mit kezdeni magammal, ha otthon lennék. Egyedül nem poén. De a gyerekekkel jó volt. A háztartással nem vacakoltam sokat, de legalább akkor tudtam úgy csinálni, hogy ne menjen a gyerekek rovására. Most nem, hisz ők is mindenképp otthon vannak és ébren, amikor ráérek takarítani..stb. Szóval mindenképpen szarabb. Nem tudom, hogy másnak hogy nem.

Attól függ, milyen munkád van. Ezerszer inkább egy irodai munka, ahol a kollégákkal beszélgetünk felnőtt dolgokról, sokszor csend van, csinálnom kell, amihez értek, egy órás ebédszünetem van, fizikailag nem megterhelő, mint a sorozatos vinnyogást és elégedetlenkedést hallgatni otthon, folyton hajolni, emelni, pakolni, etetni, öltöztetni a tiltakozó gyereket.. Az leszív lelkileg, fizikailag, érzelmileg, nincs kihez szólni, csak szapul a gyerek(bár vannak jó pillanatai). Ha nem rossz a munkahelyed, nincs szemét főnököd, nem utálod a kollégáidat, és megköszönik a munkádat, van időd magadra, az egyből más.

Az egyiknél egy elégedetlenkedő önkényurat szolgálsz szünet nélkül(csak ha alszik, de ugye te altatod el is), a másiknál akkor iszol kávét, amikor akarsz, egy órát ebédelsz olyat, amilyet szeretnél, felnőttek meghallgatnak, nem szapulnak, nem követelőznek, hanem kérnek, dicsérnek stb.

Egyedül az szívás, hogy lelkiismeretfurdalásod van, amiért otthon hagyod a gyereked, és folyton rohansz.

"egyiknél egy elégedetlenkedő önkényurat szolgálsz szünet nélkül"

Itt a probléma gyökere.

Én egyik gyerekemet se szolgáltam, hanem neveltem/nevelem. Élveztem az együtt töltött időt. Nem szentek, volt/van hiszti, ellenkezés, vita, de nem ebből állt 0-24 egy a nap, hanem sok játék, mosoly, szórakozás. Ó, és a délutáni alvás, miközben nézhettem a sorozatomat elnyúlva az ágyban kávét kortyolgatva....

16os, és amíg baba volt, addig mit csináltál? Az a gondozási rész, akkor eteted, mikor éhes, akkor teszed tisztába, mikor kell.. Utána pedig próbálkozik éjjel nappal, és a szolgálsz alatt nem azt értem, hogy az ő akarata érvényesül, hanem azt, hogy azt teszed, ami a gyereknek mindig érdekében áll. Tartod a napirendet, öltözteted, eteted, tisztába teszed, fürdeted, pakolsz utána/vele.. ez szolgamunka, akkor is, ha nem dirigálnak, kiszolgálod a másik(nem feltétlen kimondott) igényeit. Ez a nevelés, úgy cselekszel, hogy neki jó legyen, akkor is, ha még nem fogja fel/mást gondol, hogy mi jó neki.

Mindig csak ő csak ő csak ő, az ő érdekében!(és a te érdekes is, hogy neki jó legyen, mert szereted) Ez borzalmasan leszívja az embert, altatod, mert altatni kell, hogy aludjon, egészségesen fejlődjön. Belenyomos az egészséges ételt, mert ez kell neki, hogy fejlődjön, öltözteted, hogy egészséges legyen, tisztán tartod, hogy ápolt legyen/egészséges, tanítgatod, hogy majd valamikor önálló legyen. Ha nem is dirigálja le, minden róla szól, az ő érdekében történik.

Mindig, mindig csak a gyerek, borzalmas belső késztetést, ha "kizárod" és magadra is gondolsz, lelkiismeretfurdalásod van. Mondom ezt úgy, hogy én az elejétől voltam külön/hagytam magamra időt, de mindig nagyon lelkiismeretfurdalásom volt ilyenkor, a mai napig ez van, pedig 9 éves, ha azt mondja anya nézd, de én épp a hátam közepére sem kívánom, mit alkotott, és inkább mondom, hogy most ne zavarjon, nagyon lelkiismeretfurdalásom van. Társaságban minimálisan el tudok vonatkoztatni ettől, ott jobb egy kicsit, ezért volt jó dolgozni/egyetemre menni/barátokkal lenni a szabadidőmben.

Én is élvezem, de sok, egyszerűen sok, mindenhol, mindig ott van, benne van az ember tudatában, én pl nem alszom jól, ha nincs a közelben, ha éjszaka valami hangot hallok, egyből az, hogy nem e köhintett, jól van-e. Mikor megmozdul a másik szobában az ágyában, mert rosszat álmodott, még nem is szólt, én már fent vagyok, és egyből tudom, hogy jönni fog. Annyira rá vagyok hangolva, hogy nem tudok szabadulni, pedig az eszemmel mennék távolabb, de szinte mindig körülötte jár az agyam, és ezen csak az segít, ha nagyon kell másra koncentrálnom, vagy ha felnőttek közt vagyok. Ezért áldás a felnőttek társasága és másra való koncentrálás. 9 éve ez van, nem akar változni.

Szerintem külön kell választani 2-3 éves korig. Ebben az időszakban jellemzően nem dolgozik az anya, hanem egész nap a gyerekkel van, és köztudott, hogy nehéz egy csecsemővel, de azért bőven tudok farasztóbb, megterhelőbb munkát.

Mikor már egész nap intézményben vannak a gyerekek, akkor viszont egyértelműen annak a nehezebb, aki dolgozik is mellette, hiszen aki nem dolgozik, az ebben az időszakban, napközben "szabad". Ennyire egyszerű. Nem is értem a kérdést?