Milyen apád volt? Mit láttál tőle? Mennyire, mennyiben vette ki a részét a családi életből? A te párod mennyire veszi ki a családi életből a részét és milyen mértékben?

Apukám szuper apa és áldott jó ember volt, ellenben pocsék férj. Röviden így tudnám összefoglalni. 😃 Rengeteget foglalkozott velem és a bátyáimmal. Focizott velünk, biciklizni vitt, motorozni, pecázni, íjat faragott nekünk, csúzlit, papírsárkányt csinált, strandra vitt, sorolhatnám. Túlzás nélkül mindenki aki ismerte őt, az szerette is.

Viszont otthon egy fűszálat nem rakott keresztbe. Lenyírta a füvet, meg néha porszívózott, de kb ennyi. Egy mosást nem tudott volna elindítani, egy csekket feladni. Egyszer nem láttam pl mosogatni vagy takarítani, egyszer nem ment el egyedül boltba és vásárolt be, egyszer nem volt szülői értekezleten, egyszer nem vitt vagy hozott el minket oviból/suliból/edzésről, egyszer nem volt olyan, hogy ő vitt volna el orvoshoz, stb. Úgy en bloc semmi ügyet nem intézett, a háztartásból a béka segge alatt vette ki a részét, és a velünk kapcsolatos dolgokból (kivéve a játékok és a programok) sem. Ezek mind anyura maradtak, pedig ő is dolgozott ugyanúgy, ráadásul kocsi sem volt a feneke alatt, mert azt apu használta. Szóval busszal oldott meg mindent hármunkkal.

Gyerekként rajongásig szerettem őt. Később is imádtam, de azért ahogy lassan felnőttem, elkezdtem látni azt, hogy oké, hogy nekünk (a gyerekeinek) nem is lehetne nála jobb apukánk, de azért anyu általában nemigen van vele kisegítve, csak mintha egy 4. gyereke lenne ő is. És bizony megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy én szeretnék majd olyan társat, aki mellett nem kvázi egyedül kell megoldanom mindent. Jelentem, hogy sikerült, a férjemmel két gyerekünk van (6F, 2L), és az első perctől mindenből kiveszi a részét, ugyanígy a háztartásban és az élet minden más területén is. Semmit nem kell a szájába rágni, nem kell kérvényt benyújtani, felelősségteljes felnőtt ember és szülő. Mondta is már anyukám, hogy el ne engedjem 😃

Apu sajnos tavaly augusztus óta nincs velünk. Anyu megrogyott akkor, de most már kezd rendben lenni...és igazság szerint ha már így kellett lennie, akkor még mindig jobb, mint ha fordítva lett volna, és anyu megy el előbb. Mert anyukám idővel túl fog lépni, és újra a régi lesz, de apu nem tudott volna nélküle egy napig sem létezni, ez 100%. Ahogy én rajongtam érte, úgy rajongott ő anyuért, 46 évig voltak házasok. És hát nem volt hülye apu, tudta nagyon jól, hogy megfogta vele az isten lábát. 🙂

Semleges.

Gyerekkoromban nagyon sokat dolgozott, sose volt itthon.

Amikor itthon volt, sokat dolgozott otthonról is, de mesélt, elvitt minket magával boltba, ilyesmik.

Sosem volt egy hamgos szava hozzánk, nem kiabált, nem ütött meg, nem játszmázott, csak nem igazán volt ott.

Aztán tinikortól kezdve nem igazán tudott velünk mitkezdeni, csak úgy kerülgettük egymást.

Felnőttként is kb évente 1x keres.

Nekünk nagy szerencsénk van apukánkkal (hárman vagyunk tesók). Mindig is azért dolgozott, hogy meg tudjon adni nekünk mindent. Rá a szülei nagy ívben szartak gyerekkorában kb semmilye nem volt. Végül mérnök ember lett saját vállalkozással. Nagyon sokat dolgozott, de mindig szakított ránk időt. Sokat jártunk nyaralni, síelni. Mindegyikünket elindított az életben. Már nyugdíjas, de még mindig bármikor, bármiben számíthatunk rá. Igazi példakép.

A férjem is nagyon jó ember és apa. Sokat dolgozik, de itthon is segít. Főleg most, hogy a 2. babával vagyok "mindenórás". Szépen foglalkozik a fiunkkal, segít a háztartásban.

Anyu elmondása alapján amikor kicsik voltunk kelt hozzánk, pelenkázott, etetett, ellátott ő is, szóval sokat segített anyának.

óvodás koromtól sokat volt vidéken vagy külföldön munka miatt, volt hogy csak 2 hetente hétvégén láttuk.

most hogy már 4x nagypapa (ebből 1 gyerek az miénk), ha náluk vannak a gyerekek ugyanúgy segít anyának mindenben, pelenkázik, etet, játszik velük szívesen.

1 éves a kislányunk, férjem is megcsinál mindent, de neki szólni kell, hogy mikor mit csináljon, mert magától nem igazán jutna eszébe. 🤪

mondjuk nekem ezzel nem sok problémám van, mert nagyon vidám, könnyű természetű a lányunk, ha nem így lenne biztosan párszor kifakadnék. 😆

Alkoholista!

A ház körüli munkákat meg-meg csinálta. Kissebb szerelések stb. De egyébként azt se tudta h hanyadik osztályba járok.

A férjem szilveszterkor koccint és ennyi az alkohol bevitele.

Közösen visszük a ht-t főleg mióta megint dolgozom. (mosogat, főz stb) Nyilván megvan amit ha csak tud kerül (zokni párosítás, hajtogatás) de egyébként nem okoz gondot neki a házimunka. A lányunkat imádja!Szülőin, játszótéren is megállja a helyét.

Ruhát nem vesz a gyereknek (egy pár alkalommal rossz méretet vett, feldta)

Nálunk teljesen ugyanaz a helyzet, mint a 11-esnél. Most az unokát is körbeugrálja, a kedvéért hajlandó akár fel is porszívózni, anyu teljesen fenn is van akadva rajta. :)

Összességében apu otthon mindig barkácsolt valamit, csinálta a ház körül a dolgokat, felújított, stb. csak az utolsó otthon töltött pár évemben "lustult el", akkor tűnt fel, hogy semmiben nem segít anyunak, a ház körüli dolgokat is elengedte, csak azt csinálja, amit muszáj. Talán egy kicsit elveszett a cél a szeme elől azzal, hogy felnőttek a gyerekei. Most az unoka miatt, mintha újra elkezdene mocorogni.

A férjem eddig nagyon jó apa, a háztartásból is maximálisan kiveszi a részét. Remélem így is marad. Én nem tudnék olyannal élni, akit ki kell szolgálni. Összességében egy nagyon jó apa és anya mintát hozok, ahol anya szerepe a háztartásban jelentős, apáé pedig a házkörül megoldandó feladatokban. Legyen az bármi. A lényeg az, hogy én gyerekkoromban nem láttam egyoldalúságot (egyik "dolgozik", másik tesped). Na most mivel mi lakásban élünk, a ház körül nem sok tennivaló van, evidens, hogy akkor a háztartási feladatokban osztozunk.

Semmilyen apám nem volt, az italt választotta a családja helyett.

A párom viszont nagyon jó apa, imádják a gyerekeim, és amikor őket nézem együtt, mindig eltölt a boldogság.

A legjobb apám volt a világon.

Nem egy kirakatember, zárkózott volt világ életében, nem volt jellemző, hogy ölelgetett vagy lelki életet élt volna, de mindig jelen volt. rengeteget foglalkozott velünk, mindig ő hordott ide-oda, amíg anyukám az ilyesmire soha nem "ért rá". Vagy nem volt kedve. Nagyon sokat beszélgetett velünk a világ dolgairól, ő fektette le azokat az elveket, amik alapján a mainapig élem az életemet.

A férjem teljesen az ellentéte. Vannak dolgok, amikben talán jobb (pl. rengeteget ölelgeti, puszilgatja a gyerekeket, sokat birkózik velük, mindig elmondja nekik, mennyire szereti őket, milyen szépek, okosak stb.), de harmadannyira nem teszi oda egyébként magát, mint apukám.

A világ legjobb apukája volt. Ugyan nagyon sokat dolgozott, de amit lehetett éjjel csinált meg, hogy legyen ránk ideje. Az utolsó percéig számíthattam rá.

A párom is jó apa, de olyan nincs mint apukám volt. Hamar felkapja a vizet és könnyen összevesznek a gyerekkel.