Szülők, akik úgy váltatok el a párotoktól, hogy még kicsi volt a gyerek: milyen okai voltak a válásnak, és hogyan történt?

A lányunk 15 hónapos volt, amikor szétmentünk a férjemmel.

A problémák kb.11 hónapos kora körül kezdődtek. A férjemen csak azt vettem észre eleinte, hogy kevesebbet segít. Előtte felkelt éjszaka is, nap közben ha ráért, sokat foglalkozott a babával. Aztán hirtelen jött az, hogy miért keljen fel, hiszen ő dolgozik, meg ilyenek. Folyamatosan kérdezgettem, mi a baj. Aztán 2 hónap után derült ki, hogy van valakije. És vele akar lenni, mert hogy a kapcsolatunkban korábban ő már egyszer összejött azzal a nővel, és bánja,hogy akkor nem lett belőle semmi. Kérdeztem, hogy akkor miért vállalatunk gyereket? Azt a választ kaptam, hogy mert már ezt várta tőle a család.... mondom nem ezért kell gyereket vállalni, de mindegy.

Onnantól egyedül neveltem. Évekig működött is a dolog, bár az új asszonyka mindig igyekezett megnehezíteni az életet. De nem érdekelt, mindig a gyerek érdekeit néztem. Emiatt sokszor a saját programjaimat áldoztam be, mindig én alkalmazkodtam hozzájuk. De legalább a kicsi lánynak jó volt.

Aztán amikor ott megszületett az első közös gyerek, akkor a lányom erősen háttérbe szorult. Aztán amikor a második is megszületett, akkor főleg. Onnantól érezhetően nem kellett már. Beszéltem is erről a volt férjemmel, azt mondta, neki a családjával kell foglalkozni, és ebbe a lányunk nem fér bele..... Onnantól nagyon ritkán láttuk. Aztán jött a covid. Neki ez kapóra jött. Azóta egyszer sem láttuk. Immár több, mint 2 éve. Meg se kérdezte soha, mi van a gyerekkel, aki azóta már 11 éves. Eleinte sokat sírt az apja miatt, most már nem. Látszólag el tudta engedni, de ez úgyis csak hosszú évek múltán derül majd ki,hogy milyen nyomot hagyott benne.

Én azóta férjhez mentem, szerencsére az új férjemmel jól kijön a lányom. De az a 7 év, amíg egyedül neveltem, az azért elég kemény időszak volt az életünkben.

5 éves volt a lányom mikor elköltöztem tőle.

Igazából sokminden vezetett odáig. Rám egyáltalán nem figyelt, hanyagolt. Az én vágyaim sose voltak fontosak, nekem mindig alá kellett rendelnem magam... Nem segített semmit a végén, minden elintéznivalót és feladatot rám pakolt. Minden nap veszekedtünk a végén, ő egyáltalán nem akarta, hogy költsek magamra, pedig én is ugyanúgy dolgoztam mint ő. De végül az tette fel az i-re a pontot, hogy felmondott a munkahelyén, pihenni akart egész nyáron (a munkanélküli járadék összege nem helyettesítette a fizetését) és nekem kellett felmondani a munkahelyem én és el kellett mennem sztriptíz táncolni, hogy ne engedjem elsüllyedni a családot a mélybe... Mert 2 fizetést hirtelen semmi más munkával nem tudtam helyettesíteni. Közben persze beadtam csomó helyre az önéletrajzomat, végül csak 3 hónapot kellett így kibírni, de elfelejteni nem fogom soha.

Az elején nem igazán voltunk jóban, persze idővel megbékélt mindenki. Párom is lett, vele is van egy közös gyermekünk, vele is jóban van.

5 éves a lányom. KB 4 éve akartam válni már, most ismét előálltam ezzel, de ő nem enged.

Okok: nem lehet önálló akaratom, gondolatom, véleményem, nem kedvelhetek zenét, filmet, ami neki nem tetszik, végig kell hallgatnom hogy egy ócska k. vagyok (még nem csaltam meg eddig), ha nem értek vele egyet bármiben, így egyedül dönt mindenben. Nem dolgozhatok mert tönkreteszem vele a családi életünket. Ahhoz hogy be járjak egy munkahelyre, az ő hozzáállása is kellene, mert kicsi a lányom, néha el kellene mennie érte vagy neki kellene be vinnie.

És most bárki elhordana mindennek, de nem volt ilyen. Nem ilyen ember volt, hanem aki szerelmes és én vagyok a mindene....

Ő egy fehér bőrű, több diplomás ürge, a családja viszont roma. Mármint 2 testvére és azok gyerekei, unokái. Én úgy gondolom hogy ez azért alakult így mert náluk ez a szokás. Asszony otthon, csak kísérettel teszi ki a lábát otthonról, nehogy valaki ránézzen.