Tekintélyelvű nevelés?

Mert apám egy kisebségi komplexusos kis pöcs, aki majd megmutatja. A kutyának, a papagájnak meg a 3 évesnek. Hogy ő a kemény.

Öngyilkossági kísérletek, alkoholizmus, önpusztító életmód, maximalizmus, pánikroham, krónikus betegségek (pk.autoimmun) után kijelenthetem, hogy meg lehet fogni az autoriter nevelést és fel kehet dugni a kedves seggébe az illetőnek, aki alkalmazni akarja.

Több milliót költök orvosokra, pszichológusra.

Mégis folyamatosan törnek fel dolgok, most például a dac és akaratosság a társammal szemben is. Fűt a harag, ami apám miatt gyűlt fel.

És mérgez. Elsősorban engem, meg a körülöttem lévőket is.

Pedig lasan már 40 vagyok és sokat dolgoztam magamon.

Tönkre tette az életemet és nem tudom, hogy valaha sikerül-e gyógyulni.

Nem lehet válaszoló, hogy eleve egy problémás gyerek voltál, ami apádból kihozta ezt, mert csak így èrt el változást?

Èn biztos vagyok benne, hogy a ygerekem utálni fog felnőttként, de nem érdekel, ha képes leszek önálló embert faragni belőle, akit megtűrnek munkahelyen, iskolában, akinek normál emberi kapcsolatai vannak ès nem keveredik rossz társaságba.

Gyereknek is más volt, nyilván ő nem így emlékszik, de nem nagyon érdekel mire emlékszik..folyton csak arra, ami rá nézve kellemes, torzítja a valóságot, hogy magáról jó képe legyen, de kezelhetetlen, kattant, nem képben lévő gyerek volt, akinek minden problémája volt, nem tűrték meg sehol, mindenhol rossz gyerek volt, tett arra, amit mondtak, direkt dacolt, ellentmondott, megkerült, trükközött, verekedett, kiabàlt.

Tényleg sokat változott részben gyógyszer, részben a “hol a helyed” dolgokra, egyszerűen kell neki, hogy érezze az erőfölényt, mert úgy született, hogy nem képes rá, ezért addig megy, amíg nem szégyell, és csak a legvégén szégyell, vagy akkor se.

Folyamatosan vissza kell fogni, mint egy kutyát, aki húz, és nem érdekli a nyakörv szorítása, ezért fojtó kell neki, arra talán reagál. És reagál.

És soha a büdös életben nem tudja/tudta magától, mert gond van a fejében, nincs rà képessége, hogy a saját hibáit felismerje, megbánja, ez iszonyú ritka nála. Általában csak mérges volt, vagy hazudott, de sokszor csak tagadott. Továbbra is jellemző, pedig már nagyobbacska, hogy megmásítja az emlékeit valahogy, pl tegnap hozzámvágta, hogy hazudok, mikor mondtam, hogy nèha dobálja a könyveit/füzeteit. Több példát is tudok hozni, mikor mérgében áthajította falhoz, ágyra, de én ne gyűrjem meg véletlen.. és nem emlékszik(nem akar emlékezni).

A problémás gyerekek problémás felnőttek lesznek, szerencsére én be tudom mutatni, hogy mit írtak, mielőtt kirakták, vagy hogy beszéltem róla a barátaimmal, van egy csomó hivatalos papírunk..

De 30 éve ez nem volt. A mostaniak azt hiszik, hogy ők jól voltak, csak más rossz! A beteg tesóm is azt hiszi, hogy ő csak beszélgetni akart, én meg autista vagyok, amiért nem akartam vele játszani. A valóság, hogy rossz gyerek volt oviban, suliban, felsősök(osztálytársaim is) meg akarták verni, sosem volt képben, mindig jött, mindig mondta, gúnyolt, idegesítő hangokat adott és röhögött, beszólogatott és nem reagált normális beszédre. Emléke van róla, hogy apám is falhoz vágta, de arról nincs milyen volt, miért is. Azt hiszi, hogy normális volt. Hogy normális. Nem az. Most sem az, és nem érzékeli, hogy bárhova megy mindig más a hülye.

Lehet normális lett volna, ha nem válnak el és valaki az elejétől megmutatta volna hol a helye, ahelyett, hogy hagyják, hogy engem terrorizáljon(én meg néha bosszút álljak normális gyerekmódon, a bajbakeverésével, vagy elkeserédesemben a megverésével). Soha senki nem védett meg tőle, mert el kellett volna ismerniük, hogy baja van. Nem tették. Most sem, pedig már kárt okoz anyámnak is, sok zűrös dolga volt. Az én gyerekemből nem lesz ilyen, akkor se, ha ilyennek született(szerencsétlen apja is ilyen, nem tartjuk a kapcsolatot), mindent megteszek, hogy normális életet élhessen. Akkor is, ha ehhez meg kell mutatnom, hol a helye. És hat! Kicsit erősebben kell hatni az ősi ösztönökre, de hat. Pofozni nem pofozom, de lenyomom, ha kell. Már pár éve nem ütött meg, csak néha még látom a szándékot, megszorítom és vége, kitisztul az arca. Tud uralkodni magán. Vele nem lehet máshogy, ha a gyógypedeken múlna ma is ön ès közveszélyesnek lenne titulálva. Valahogy rögzült a korral a saját maga visszafogási kèpessège, stressztűrése, saját igényei késleltetése.. nyilván nem a semmitől.

Persze én voltam a rossz. Fantasztikus ember lehetsz.

A pszichológus megmondta h amin keresztülmentem az már abúzus és nem-e gondoltam arra hogy megszakítom apámmal a kapcsolatot.

Amúgy meg kedves mosolygós gyerek voltam, imádtak mások. Aztán apám ledörzsölte a képemről a mosolyt.

Például ha valahol voltunk nem mertem szólni hogy pisilnem kell, mert tudtam, hogy őrjöngeni fog. Vesebeteg lettem 10 évesen.

Ez is az én kontrollálhatatlan viselkedészavarom, igaz?

Kamaszkoromra tombolni kezdtem.

Akkor kellett volna foglalkozniuk velem mert veszélyes dolgokat csináltam de azt meg ignorálták.

Szóval hagyjuk inkább. Én a kérdezőnek válaszoltam téged nem kérdeztelek.