Miért mi alkalmazkodjunk a gyerekekkel? Kinek van igaza?

Anyósommal múlt hét szombatra megbeszéltük, hogy elmegyünk hozzájuk, mert már féléve nem látták a gyerekeket. Mondta, hogy menjünk 11-re, hogy délben meg tudjunk ebédelni. Erre mondtam, hogy nekünk az nem jó, mert a gyerekek alszanak fél1 után, így inkább délután mennénk át, miután felébredtek. Felhívta férjem fél3-kor, hogy most indulunk, 3-negyed4 körül odaérünk. Erre kiakadt, hogy most már ne menjünk, nagyon késő van (?), azt hitte már nem is megyünk, úgyhogy inkább elmentek sétálni egyet apóssal. Én is dühös lettem erre, mert összekészülődtünk, már a kocsiban voltunk, amikor hívta férjem, hogy indulunk.

Férjem nekem ad igazat, hogy azért ne mi igazodjunk már 3 gyerekkel (a nagyobb 3 éves, a kicsik 1 éves ikerpár) és oké, hogy 1 alkalomról van szó, de nem lehet elvárni a gyerekektől, hogy 1 napig ne aludjanak (máshol nem tudnak elaludni, ha a kocsiban elaludtak volna és félóra múlva keltjük őket, akkor hisztiznének a fáradtságtól).

Anyósék csak akkor jöttek, amikor pár hónaposak voltak a gyerekek, most már menjünk mi, mert már nagyok. De nem érti, hogy azért még nem olyan nagyok, hogy mi össze-vissza ugráljunk velük.

Most persze én vagyok a rossz, mert én miattam nem látta őket, mert nem mentünk szombaton (holott ő mondta, hogy 15 óra utána már ne menjünk, mert késő van).

Anyósék fiatalok (50 évesek), egészségesek, 2 kocsijuk van, 30-40 perc az út, nem igaz, hogy ne tudnának eljönni.