Nem kíváncsiak a nagyszülők az unokákra. Ti hogy élitek meg?

Mivel nálunk az egyik nagyszülők a szomszédok és szinte együtt élünk, így részei a gyereke életének a nagyszülők. A másik nagyszülők sem laknak messze csak le sem szarnak minket. A nagy nálunk 14 éves, a kicsi 2, összesen 4szer voltak itt, a kicsi elmúlt 8 hónapos mikor eljöttek megnézni.

Így mivel a gyerekeket nem éri hátrány( másik nagyszülő jelen van) nem érdekel, sőt úgy gondolom a nagyszülők kevesebbet azáltal, hogy nem ismerik az unokájukat.

Sajnálom a ti helyzeteteket!

Most mindjárt jönnek majd a megmondóemberek, akik idepötyögik, hogy nem nekik szültél, nem kötelesek foglalkozni az unokákkal meg szeretni, őket, ne várjál el semmit, satöbbi. Az ilyen nyomorult, szeretetlen kommentelőkkel ne is foglalkozzál.

Én megértelek titeket, nekem is nagyon rosszul esne, ha lesz*rnák a gyerekemet. Mondjuk, én speciel nem is tartom a kapcsolatom a mérgező családommal, ezért nem esik rosszul, hogy az anyám sosem látta az unokáját (én sem érdekeltem), de a férjem szüleivel jóban vagyunk, és tőlük nagyon rosszul esett volna.

Őszintén, én nem tartanám velük a kapcsolatot, nem erőltetném, nem is keresném őket, aztán ha megkérdeznék, miért, elmondanám. Talán észbe kapnának, mit hagynak ki. Talán nem. De biztos nem hagynám szó nélkül a szüleimnek, ha lesz*rnák a gyerekem, miközben én a magam részéről fektetek a kapcsolatba.

Nekem sem voltak igazán nagyszüleim. Az anyai nagyszüleimtől anyukám fiatal felnőttként megszökött, mert kibírhatatlanok voltak, utána 15 évig egymáshoz sem szóltak. Én hat éves koromban ismertem meg őket, de lazán levágták a biztosítékot, mikor szerintük túl sok tévét néztem náluk, vagy az utolsó gombóc fagyit is sajnálták tőlem, szóval nem igazán kerültem közel hozzájuk.

Az apai mamám… vele is voltak gondok, idővel megszakadt a kapcsolat.

Így hát nagyszülő nagyon nem volt az életemben. Annyira akkoriban még nem éltem meg rosszul. Most sokkal nehezebb látni, hogy a lányaimnak milyen szuper nagyszülei vannak, mert most már tudom, miből maradtam ki. A tenyerükön hordozzák őket, anyósom minden hónapban egyszer néhány napra eljön hozzánk, és itt van. Ezt lassan öt éve csinálja már 200 km-ről, neki az út nem akadály.

A többi nagyszülő (mozaik család, mindenki 200 km-re van) nem jön el ilyen gyakran hozzánk, de mindig tárt karokkal várják a gyerekeket, lesik minden szavukat, annak örülnek, ha megyünk.

Sajnálom, hogy nálatok nincs nagyszülő. Ha ilyenek, én hanyagolnám őket. Az én nagyszüleim is ilyen kelletlenek voltak, utáltam menni hozzájuk.

Esetleg nincs ott valaki a környéken, aki idős, és örülne egy kis társaságnak? Megismerkedhetnétek valakivel, aki lehetne ilyen pótnagyszülő a gyerekeknek. Én már láttam FB hirdetést is, amiben egy család kereste magának a nagyszülőt. Lehet érdemes lenne megpróbálni.

Nálunk is csak látszat nagyszülőzés megy az én oldalamról, csak anyum van de havonta egyszer jön, nagyon odavan, de 2 óra múlva "jaj hát már megyek". Meg persze hogy mi miért nem megyünk (kocsival 2 óra, vonattal neki 1.5 és ingyen van...).

Igaz tesóm még rosszabb, 8 hónap alatt csak egyszer volt, szülés után, hívogattam is őket jó darabig hogy az unokatesók hadd lássák már egymást, de mindig volt kifogás. Újabban a felesége meg a hátam mögött panaszkodott anyámnak, hogy jaj de jönnének. Ezen már csak röhögni tudok.

Anyám esete rosszul esett sokáig, már annyira azt se veszem fel. Sokat csalódtam a saját családomban az elmúlt években.

Nálunk sem tobzódnak a gyerekek a nagyszülőkben, sajnos a férjem és az én apukám is meghalt pár éve, így nagypapák nincsenek, anyósom jelen van és aktív és lelkes, ő mondhatni pótolja anyámat is, aki ennél látványosan jobban csak akkor tudná letojni az unokákat, ha energiát fektetne bele, de kb semmibe se fektet energiát ami az unokákhoz kapcsolódik, szóval tökmindegy. Nagyjából 200 km-re lakik, vonattal tudna közlekedni, egyszer nem kéne átszállnia, de még az is megterhelő neki, mikor a nagyobbik lányom még újszülött volt és hívtuk, hogy jöjjön, nézze meg, akkor nyafogott, hogy hát ő tömegközlekedni nem fog, covid van meg minden, erre kb 2 hónappal később lelkesen meséli, hogy milyen buszos kiránduláson volt a nyuggerklubbal a környéken, és hogy megy majd Görögországba nyaralni, szintén busszal és a nyugdíjas barátnőkkel. De hogy jajj, ő mennyire hiányolja az unokát és mennyire szeretné látni. 2x találkozott eddig a nagyobbal, a kicsivel talán most karácsonykor fog. A terhességeim is látványosan letojta, egyszer nem kérdezte meg, hogy hogy vagyok, minden rendben van-e velünk. Amikor legutóbb (tavaly nyáron) találkozott a nagyobbikkal, akkor is csak pár méterről nézte, ahogy játszik, oda nem ment volna hozzá kapcsolódni vele vagy bármi. Láthatóan nem érdekli.

És nála az időhiány nem lehet akadály, nagyjából 3 éves korom óta munkanélküli, apám tartotta el haláláig, most meg mindenféle özvegyi nyugdíjakból meg apám irodájának a bérleti díjából tartja fenn magát és fizeti az ilyen-olyan programjait, de az unokái felé sem bagózik. Nekem ez nagyon rosszul esik, de már kezdem elengedni a kérdést, jól mondják a többiek, igazából ezzel ő veszít csak, a lányoknak nem hiányzik egy ennyire nemtörődöm nagyszülő. Anyósom legalább normális, ő még dolgozik, de még így is talál rá időt, hogy a gyerekek életének részese legyen, szülések után tök sokáig járt át hozzánk és hordta nekem a kaját meg babázott amíg tudtam zuhanyozni meg minden, szóval ő segített, ahogy egyébként a saját anyámtól vártam volna. Szóval legalább ő van és így megélik a lányok a nagyszülői törődést, de azért rosszul esik, hogy az én anyám meg ennyire tojik a fejünkre.