Szerintetek egy apának "illik" ugyanannyit belerakni a gyerekek körüli teendőbe? Hogy álltok ehhez a kérdéshez hozzá? A férjeitek hogy áll ehhez?

Ez kb fizikailag lehetetlen.

Nálunk apa reggel 7kor elmegy, este 6ra ér haza. A gyerek születésétől kezdve "anyás", olyan értelemben, hogy hiába próbálja férjem altatni, ordít, sír utánam, etetéskor a székbe se marad meg, az ölemben ülve szeret enni. Akármit csinálunk én kellek neki, gondolom azért mert az idő nagy részében velem van.

Ebből kifolyólag férjem a hétvégéken se tudja kihasználni az alkalmat, hogy minőségi időt töltsön a gyerekkel, illetve ha nekem dolgom van és elmegyek pár órára, ő maga se tudja mikor kéne etetni, altatni, az alapvető szükségleteket ellátni.

Ettől függetlenül nagyon jó apa, imádja a gyereket, szeretne jobb segítség lenni és könnyíteni a terheimen.

Nem illik, hanem alap.

Férjem ugyanúgy kiveszi a részét. Akkor is ment neki, amikor reggel 6:40 és du. 5 között odavolt. Egyszerűen amikor hazajött dupla erővel bevetette magát. Nem zavarta, hogy a gyerek kezdetben nem olvadt el tőle (tőlem se - hasfájós non-stop ordító baba volt). Ringatott, altatott, pelenkázott. Második gyerekkel ugyanígy, mindent megosztottunk. Pl: egyik gyereket én, másikat ő altatta. Eredmény: ugyanúgy szeretik, mindkét gyerek ugyanannyira apás, mint anyás és én se vagyok kipurcanva.

#5-össel nagyon egyet tudok érteni.

Tekintve, hogy a gyerek fele részben az övé is, ezért ez nem illendőség kérdése, hanem alapelvárás. Pontosan ugynannyit kell(ene) elvégeznie a gyerek körül, a nevelésben mindkét szülőnek.

Nálunk pl. a legkisebb gyerekkel 2 éves kora után az apjuk ment GYES-re, és - mivel 3 gyerekünk van - utána GYET-re. Ő akkor éppen nem talált munkát, nekem meg volt hová visszamenni, alap volt, hogy én visszamegyek dolgozni, ő meg átmegy addig főállású apába.

Szerintem sem illem kérdése. Nyilván életkoronként változó, hogy az apa mennyit tud igazán kivenni a nevelésből/gondozásból, nálunk az első néhány hónapban a gyerek le se cuppant a mellemről, így néha átvette pelenkázni meg esténként ő fürdette az első naptól kezdve, de kb ennyit tudott hozzátenni a gondozáshoz. Cserébe akkor ő vitte a házimunkát, főzött, más módokon tehermenetesített engem, hiába dolgozott napi 9 órákat (+1 óra utazás, mert akkor még bejárt az irodába).

Aztán ahogy a gyerek nagyobb lett és már nem volt szó szerint hozzám nőve, úgy lehetett egyre többet az apjára bízni. És tény, amíg itthon voltam vele, addig persze időben velem töltött több időt, de amint az apja hazaért, kezdődött az apás időszak, addig ők játszottak, táncoltak, beszélgettek, amíg én csináltam vacsorát, fürödtem, pihentem kicsit, stb.

Amikor meg már visszamentem dolgozni, akkor meg elég egyértelmű a helyzet, este a családé, közös program, sem házimunkával, sem semmi egyéb borzalommal nem terheljük magunkat. Elmegyünk játszóterezni, beszélgetünk, játszunk a gyerekkel közösen, vacsora, esti rutin (a fürdetés még mindig az apjáé, cserébe az altatás még mindig az enyém, mert továbbra is cicin alszik el legkönnyebben).

Most várom a második babánkat, az első trimeszteri reggeli borzasztó rosszullétek idejére a férjem minden kérés vagy egyéb noszogatás nélkül simán felkelt hamarabb, intézte a gyereket, vitte bölcsibe, most meg este ha fáj a hátam vagy fáradt vagyok vagy bármi bajom van, simán lefoglalja, ha a gyereknek rohangálhatnékja van, elmennek ketten játszótérre, akármi, hogy kicsit tudjak pihenni is és ne pusztuljak bele ebbe a várandósságba se. Szerintem ez a természetes és a normális. Amikor a férjem beteg, akkor én vagyok az, aki kicsit jobban megerőltetem magam, és tehermentesítem, próbálom a gyereket tőle "távol tartani", hogy tudjon pihenni, aztán amikor majd itthon leszek a kicsivel, akkor értelemszerűen egy csomó olyan feladat, ami most közös, megint az enyém lesz. Szerintem ez így korrekt és nem azért, mert így illik vagy sem, hanem mert ez a normális, egy csapat vagyunk, egy család, egyenértékű szülők (a lányunk is így látja, néha vannak anyásabb, máskor apásabb napjai, de összességében egyenrangúak vagyunk a szemében), egyikünk sincs a másik alá rendelve vagy hogy is mondjam, szóval nem az van, hogy egyikünk kiszolgálja a másikat, mert az a férfi vagy a nő dolga. Adott helyzetekre reagálunk, amiket igyekszünk közösen megoldani, mert ez a közös érdekünk.

Szerencsére a férjemnél alap volt (pedig 0 apa mintája volt)

dolgozott 8-17ig de mégis tudta hogy mikor kell etetni, mondjuk mert megkérdezte vagy figyelt hétvégén

újszülött kortól minden második este ő altatta, hétvégén napközben is, igy a gyereknek természetes volt , nem visitott ha én elmentem otthonról

anyósom teljesen el van hűlve mennyi mindent tud a férjem és mennyire természetesen jön neki

ha a közel 10 fős anyuka baráti körömet nézem, szerencsére ugyanez a helyzet, 1 apuka van, aki nem nagyon akarja a gyerek körüli dolgokat csinálni