Autista gyermekkel hogyan közlekedtek az utcán?

Anyósom akkor viszi ki a Down-szindrómás lányát, ha muszáj. Többnyire autóval. Amikor még 3-5 éves volt én sokat vittem ki sétálni. Szerencsére akkor még többnyire kezelhető volt. Aztán elköltöztünk és ezek a séták, gyakorlások kimaradtak. Jelenleg annyira visszafejlődött a dolog, hogy az orvoshoz sem tudták bevinni. (Már 12 éves). Tudom, hogy nem ugyanaz az állapot, de jellemzően sok autisztikus tünete is van, ezért kommentáltam.

A póráz szerintem jó ötlet. Fő a biztonság, főleg ilyen esetben. (Egyébként én a saját gyerekeimre sosem tettem volna, de ez nem az az eset)

A porazzal az a baj, hogy kb mindenki megbamul majd, pláne hogy idősebb gyerekről van szó és sokan lesznek majd, akik megjegyzest is tesznek.

Valahogy rá kellene venni a kezfogasra, vagy hasonlóra. Mondjuk egy ilyesmi esetleg [link]

2!

Akkor nézzenek. Ennyi dolguk van.

Fő a biztonság.

Amúgy meg úgyis látszik a gyereken,hogy autista. Szóval meg fogják érteni.

Kérdező! Az én lányom 6 éves,Asperger szindrómás. Ő meg a másik véglet,minden szabályt betart.

4!

Ja. Nézzenek. Meg szóljanak be párszor. Lehet hogy a te bőröd van olyan vastag, hogy meg se kottyan. Az átlagnak viszont xarul esik.

Akinek sérült gyereke van,az tanulja meg lesz.rni. Különben piszok nehéz élete lesz. Csak szólok.

Mi rengeteget utaztunk már, mert a lányom beteg volt 3 éves koráig. Konkrétan 10 órákat utaztunk oda-vissza párhavonta Budapestre. Vonat,busz,villamos...Muszáj volt. Muszáj. Innentől kezdve senki véleménye nem érdekel.

Mi rengeteget járunk kirándulni is. Meg kastélyokba. Mert imádjuk a férjemmel ezeket a helyeket. Meg fürdőkbe. Nem fogunk otthon ülni.

De tudom,hogy nagyon sokan megteszik. Mert a szomszéd véleménye fontosabb,mint a család boldogsága. Szomorú.....

Nálunk szerencsére már sokat javult a helyzet, de 6 éves koráig egy-egy séta alatt vagy 10 évet öregedtem, a vásárlások után meg otthon bőgtem ki magam... A forgalomba beszaladt, ha neki tetsző járművet látott, üvöltött, vergődött, ha valami nem tetszett neki vagy nem a megszokott úton mentünk. Ha nem a megszokott sofőr volt, akkor előfordult, hogy fel sem szállt a buszra, de ha ő volt, akkor is képes volt utazás során olyan hisztit leverni, hogy le kellett szállnunk a buszról. Ááá, azt hittem soha nem lesz javulás. Utána ahogy fokozatosan javult a kommumikációja, úgy fokozatosan az utazás is egyszerűbbé vált.

Nálunk, mivel tesók is vannak, nem volt arra lehetőség, hogy ne mozduljak ki vele, de ez nem is volt cél. Azt szeretnénk, ha a lehető legjobban beilleszkedne a világba. Nyilván ez esetében soha nem lesz tökéletes, de alakul.

Gyerekhámot használtunk, én imádtam, ő kevésbé, de az volt a cél, hogy ne egy autó kerekei alatt végezze. Kaptam én hideget meleget, volt aki a gyermekvédelemmel fenyegetett, hogy azért ilyen a gyerek mert állatként, pórázon tartjuk.

Nem volt könnyű időszak és még most is vannak nehéz napok, de ég és föld a különbség.

Mi úgy kezdtük, hogy apró célokat tűztem ki neki. Például, ha hiszti nélkül elérünk a tűzcsapig (félúton van a buszmegállóig), akkor kap egy csokidrazsét. Ha a buszmegállóig, akkor mégegyet. Később már nőtt a tét és egyből a buszmegálló volt a cél és akkor kinderből való játékot kapott (gyerekként gyűjtöttem, rengeteg van belőle), utána már az átszállás számított. Most, ha minden rendben volt a suliban, akkor kap meglepit amikor megyek érte. Eleinte fényképpel magyaráztam neki ezeket el pl. A tűzcsap képe mellé tettem egy vigyorgó fejes képet és mondtam, hogy amiért vidám kap csokit és odatettem a csokidrazsé képét, után egy dühös, sírós fejet és akkor mondtam, hogy nincs csoki. Ezt sokszor el kellett mondani, megmutatni, de miután rájött, hogy mi a jutalmazás oka, már ő vetett fel jutalmakat. Például volt túrórudi is a jutalom, ha beértünk az oviba. Ezt már ő mutatta. Az ovi képe mellé odatett egy túrórudi képet és akkor egy darabig azt kapott.

Lehet, hogy van aki szerint ez szörnyű módszer, de nekünk ez vált be. 🙂 Most már szavakkal alkudozik.