Ha a második/többedik gyereketek nem lett olyan "jól sikerült", mint az első(k), akkor is tudtátok úgy szeretni? Tudtátok nem megkülönböztetni őket?

1-es vagyok, nem szeretek olyanokat irni, hogy ,,na, akkor majd megtudod, milyen lesz...", mert lehet, hogy pont a te gyereked lesz a kivetel, akinel meg sem erzitek majd a dackorszakot, de azert az altalanos az hogy az ember nez ki a fejebol, hogy hova lett az o kis cuki gyereke. Gondolom, ettol meg nem fogod kevesbe szeretni ot sem. Egy konnyebben kiborulo gyereket (nem szeretem a hisztis szot, mert mindig megvan az oka) amugy tenyleg nehezebb elfogadni. Nyilvan szerettem en is a nagyot akkor is, amikor meg nem volt olyan nyugodt es ertelmes, mint most, de rengetegfele erzest ateltem vele a negativ skalarol. A kicsirol sem tudhatod, hogy nem lesz-e ugyanolyan. Viszont a felelmed teljesen jogos, es a legtibben at is elik valamilyen formaban, aki pedig nem, az szerencses. Felkeszulni viszont en nem tudtam ra. Nagyon rossz volt, es hosszabb idobe telt megszokni, hogy nem tudtam akarmikor menni a nagyhoz, mert a kicsit szoptatni vagy altatni kellett. Elotte nagyreszt en altattam a nagyot, nagyon szerettem a kis esti ritualenkat, es hiaba volt a kicsi konnyen kezelheto, sajnos igyis sokszor felebredt, mikor probaltam en altatni megint a nagyot, aminek aztan nagy siras lett a vege a nagy reszerol is. Igy feladtam, es atadtam az altatasat a ferjemnek. Igyekszem a naggyal kozos programokat szervezni, de ez nyilvan nem ugyanaz, mint volt. Ha tudjatok a paroddal egymast helyettesiteni mindket gyereknel, akkor az ugy konnyebb, nalunk ez nem igazan volt jarhato ut, ameddig a kisebbik nagyon pici volt.

Onkentelenul is egymashoz fogod amugy hasonlitgatni oket, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ugy szeresse az ember oket, ahogy nekik szukseguk van ra, nem pedig mindent egyforman csinalni veluk, mert ameddig az az egyiknek jo, addig a masiknak nem biztos. Nekem sokat segitett a konnyebben kiborulos gyerekemnel az, hogy megtalaltam az adott tulajdonsag jo oldalat, pl. ahelyett, hogy azt mondom, hogy akaratos, inkabb arra gondolok, hogy kitarto. Vagy nyafogos, nyugos helyett az erzeseit kifejezo. Minden eremnek ket oldala van. Egy hasfajos, lassabban merfoldkoveket elero baba is rengeteg dologra tanit meg. A nagyobbik gyerekemmel nagyon kemeny volt az elso idoszak. Nem lehetett letenni, mert azonnal felebredt, es sirt. Ha hordoztam, vagy szoptattam, akkor volt csak csondben. Ugyhogy az ido nagy reszeben emiatt az elso honapokban szinte nonstop ram volt kotve. Ez aztan megtanitott engem segitseget kerni masoktol, mert addig mindig mindent egyedul akartam elintezni. Megtanitott arra, hogy nekem is vannak hataraim, es hogyan tudom ezeket minel jobban tiszteletbentartani. Meg egy csomo mindenre.

Szoval gonndolhatsz erre is. Meg fogod oldani, mert ott lesz a gyerek mar igyis-ugyis. Fejleszted a kreativitasod. Meg mittudomen. Nehez lesz, szar is lesz sokszor, de jo is lesz. En nagyon boldog vagyok, miota a masodik gyerekem megszuletett. Ettol meg, ha tehetem, mikor a ferjem vegzett a munkaval, veszem a kabatom, es kimegyek setalni egyedul egyet :D

Az első gyerekemmel semmi probléma nem volt. Aludt, fogzást jól viselte, okos, ügyes, önálló.

2.gyerek nem aludt, fogzás borzalmas volt, hozzátáplálásnál hasfájós lett. Hát, az éjjelenkénti 15. Ébredésnél nem volt őszinte a mosolyom. Elcseszte az egész napom is az állandó fáradtság. Állandóan rajtam csüngött. Fárasztóbb volt, de akkor is nagyon szerettem.

Aztán ahogy nőttek, szépen megváltozott, a nagyobb nyafkább lett, a kicsi pedig sok tekintetben jobb lett, mint a nagyobb. Most is szeretem mind a 2t, néha az egyiket lehelletnyit jobban (amikor rossz az egyik), néha máshogy, de imádom őket.