Édesanyák! Milyen lenne az életetek, ha nem vállaltatok volna gyereket?

Nyugodtabb, kipihentebb, de szomorúbb lenne. Valószínűleg kevésbé beteges, ezt elismerem :D A gyerek szeptemberben kezdte a bölcsit, azóta többször voltam beteg, mint az utóbbi 15 évben összesen (de lehet, van az 20 is). Most is egy bölcsis gethából gyógyulgatunk éppen. Amúgy napközben dolgozom, tehát ez változatlan lenne, cserébe reggel talán tovább alhatnék és este üresebben, céltalanabbul telne az időm filmezéssel, netezéssel, stb, azt várva, hogy mikor megyek aludni és kezdődik minden elölről. Így izgalmasabbak a napok, több a változatosság. Én szeretem, hogy van gyerekem, vágytam is rá, szóval ha nem lenne, valószínűleg folyton érezném az ürességet, amit a születése előtt éreztem.

Nem mindenkinek való a child-free dolog, ahogy a gyerekvállalás sem való mindenkinek. Én örülök neki, hogy (egyelőre úgy érzem :D ) jól döntöttem a gyerekvállalással és nem bántam meg.

Biztos több szabadidőm lenne, de én se kívánom vissza a régi életem, pedig gyerek előtt sem az a telefon előtt tespedős fajta voltam, csináltam a vállalkozásom, kézműveskedtem, kertészkedtem, eljártam ide-oda, és mégis azt mondom, soha nem voltam olyan boldog, mint most, gyerek mellett :)

Ha nem lenne gyerekem, akkor valószínűleg ma 4-ig dolgoztam volna, aztán hazajövök, főzök, csinálok valamit... Nem tudom mit, de biztos nem lett volna olyan jó, mint ma délután egy órát térdepelve kergetni a kacagó gyereket a kanapé körül :D

Nekem 20 évesen azt mondta az orvos, hogy meddő vagyok. Párommal 21 éves korom óta vagyok együtt, 28 évesen pedig jött a meglepetés, a lányom, 2 év múlva a fiam. Ha nem lennének, akkor azt az életvitelt folytatnám, amit előttük. Karrierépítés, rengeteg utazás, nagyon sok gyönyörű országban voltuk eddig... Mondjuk ezt majd folytatom/folytatjuk csak majd együtt 4esben🙂

A mai napon kb így nézett volna ki: 6kor kelek, 7-kor indulok, dolgozom, 17-re hazaérek, átöltözöm, megyek edzésre, aztán együtt vacsi, összebújás, olvasás, alvás 😅 Talán most lenne 2 kölyökkutyánk, mert a 2 öreg kutyusunk hagyott itt minket, egyikük 14 évesen, 5 hónapja, másik 12 évesen 2 hónapja, de most addig nem szeretnénk a családba új kutyát fogadni, ameddig ennyire kicsik a gyerekek.

Színesebb lenne az életem, mint ahogyan az gyerek előtt is volt.

1000 hobbim volt, volt köztük drága, extrém, adrenalin függő voltam, volt hogy csütörtökön kigondoltam egy utazást, pénteken már felültem a gépre.

Ezeket ma már nem tehetem meg sajnos a gyerek miatt.

Én gyakran gondolok erre vissza, például volt életem legszebb pillanata anno 23:24-kor történt, ha ekkor nézek rá az órára, összeszorul a szívem és hiányzik a régi életem.

A mai napom úgy telne, hogy egész délután hobbiznék, este elmennénk színházba vagy bowlingozni, aztán reggelig csapatnánk :)

Most értünk abba a korba,hogy minden percét imádom a vele töltött időnek. Kedves, okos, nagyon cuki kisgyerek. Pár hónap és megyek vissza dolgozni, minden egyes percet kiélvezek, amíg együtt lehetünk egész nap.

Ha nem lenne, ma is rengeteget dolgoztam volna, este boroztunk volna. A szex és a főzés így is megvolt.

Az anyaság elejét nem szerettem, unalmas volt, a gyerek nem aludt csak a kisagyban, így kb sehová nem tudtunk menni. Itthon főztem, sokat olvastam, de kevés volt.

Fogalmam sincs, egészen biztos, hogy alakult volna az elmúlt 14 évem.

Gondolom, most nem ott élnék, ahol, nem azt dolgoznám, amit, ha nem lennének gyerekeim. Három szakmát is a gyerekeim születése után szereztem, valószínűleg erősen befolyásolták a választásomat és a lehetőségeimet is.

Nyugodtabb lenne mindenféle értelemben. A gyerekek állandó feladatot adnak, ez egy állandó bizonyos szintű feszültséggel jár, ami sokszor negatív, de lehet azért pozitív is (egy kellemes izgulás mondjuk egy táncfellépés előtt).

Ez a fajta feszültség, készenléti állapot egészen biztosan nem jellemezné a napjaimat, ha nem lenne a három gyerekem. Azok az őrülten feszkós pillanataim sem, amikor mondjuk a legkisebbem üvölt, mert a kis dackorszakosnak valami nem sikerült, amit csakis ő csinálhatott meg, eközben a két nagyobb hajba kapott, de nem is akárhogyan, egy hajszál választja el őket attól, hogy valamelyiküknél vér folyjon. És eközben én, anya, aki könyökig benne vagyok a lábasban, mert épp a kedvenc kenyerünket gyúrom, hogy a vacsinál az a házi kenyér illatozzon, amelyet annyira imádnak a gyerekeim.

Ha nem lennének gyerekeim, vszleg nem gyúrnék házikenyeret...de egy hisztibomba sem húzgálná a nadrágszáramat...és két őrült 8 éves sem esne egymásnak, miközben csak a szemem sarkából tudom követni, mi folyik közöttük. Ehelyett munka után vszleg sportolnék, a férjemmel vacsiznánk szinte minden nap, mert a gyerekek nélkül a kettőnk fizujából kiskirályokként élnénk. Ha pedig epp nem ezeket csinálnám, akkor otthon pihiznénk, miközben a következő egzotikus utunkat tervezzük valami brutál drága helyre...mert a fizunkból kijönne (gyerekek nélkül).

Ehhez képest ma dolgozom...szigorúan a munkaidőm végéig, egy perccel sem tovább (hiába imádom a munkám és néha teljesen elvisz a gépszíj, amikor az órát sem nézném, ha tehetném), mert a bölcsisemért időben oda szeretnék érni, nehogy zokon vegye, ha anya egy percet is késik. Ezután rohanok a nagyobbik lányomért, akit deponálok a táncon, ahová odajön a fiam, aki a következő pillanatban már a büfében kapható legendásan finom melegszendvicsért gombol le rólam egy adag pénzt. Majd a tánc után a három gyerekkel a kocsiba zuttyanva rohanunk haza, ugyanis beesik az ajtón a férjem, a gyerekeim apja, aki imádja, ha délután mindannyian együtt vagyunk, nem szeret üres lakásba hazaérni (én sem, úgyhogy megértem). Ekkor következik a fent említett kép: a pici rámol-tapad-nyekereg, mert mi kellünk Neki, hiszen egész nap bölcsiben volt nélkülünk. A két nagyobb felváltva veszekszik, hogy aztán a következő pillanatban egy nagy kacagással el is felejtse, mi baja volt és boldogan feledkezzünk bele az otthoni közös időtöltésbe (ami nagyon hangos olaszos család lévén)...és akkor még lennék én is valahol a sor végén, aki két maszatos kezű ölelés és 50 ragacsos puszi között, megspékelve 15 "anya, szeretlek" kinyilatkoztatással valahol a konyhában éppen belefulladok a kelt tészta dagasztásába (na, nem minden nap sütök, ne értsetek félre).

Az "ilyen lenne gyerek nélkül" helyett nekem ilyen egy napom. Minden, csak nem unalmas. Minden, csak nem érzelemmentes. Minden, csak nem kiszámítható.

És én mindezért imádom, semmiért nem cserélném el.