Szerintetek normális dolog nagycsaládos youtuber anyukától egy olyan live, miközben a háttérben síró, hisztiző gyerekét figyelmen kívül hagyja?
Nem akarom nevesíteni, youtube-on gyakran szereplő 4 gyerekes anyuka, aki egyelőre önjelölt pszichológusként játszik "megmondó embert". Legutóbbi live alatt az egyik kislánya hisztizett, sírva hívta az anyukáját, ő pedig szemrebbenés nélkül nyomta közben a szokásos kettő órás monológot. szerintem meg sem hallotta volna, ha hozzászólók nem jelzik, hogy már sajnálják a kicsit. Válasza annyi, nem mehet megvigasztalni, mert ez most az apuka dolga, hiszen ő rá bízta és akkor majd az apuka biztos azt gondolja, nem bízik benne, hogy ő ezt a helyzetet kezelni tudja.
Előbbi videóiban többször elhangzik, az ő gyerekei sosem hisztiznek... Most meg láthatóan úgy hozzászokott ehhez a hanghoz, hogy láthatóan nem ütötte meg az ingerküszöbét, hogy legalább annyit mondjon, live-ban lesz egy kis szünet, mert a gyerek az első. De nem...
Ti erről mit gondoltok?
Ha láttátok, vagy esetleg látatlanul, leírtak alapján.
(Légyszi ne nevesítjük, egyrészt, mert töröltet minden számára nem pozitív véleményt, innen is, másrészt nem is lenne illendő kiírni a nevét.)
Nem írtam, hogy "szar anya", azt sem, hogy tökéletes lennék.
Nem hirdetem azt magamról, nem osztom az észt a youtube-on sem.
Online órák nekem is lehettek volna, mert tanár vagyok, csak sok éve gyesen. Viszont ez nem egy kötelező tevékenység volt, ez neki szórakozás. Nyilván azért, mert ha kettő órán át ő van a középpontban, ezzel folyamatosan építi fel az önbizalmát, hogy ő milyen okos és fontos személy. Erre láthatóan rászokott.
A kislány az anyukáját hívta... szintén nagycsaládos anyukaként és magamra adó nőként, nem tudom elképzelni, hogy ezt hogyan csinálja? Dolgozik, tanul, közben háztartást vezet, mindeközben csodálatos társa a párjának, akivel minőségi időt töltenek együtt, figyel rengeteg youtube sminkvideót, napi szinten egy órát sminkel, edz, órákat mesél a gyerekeinek, olvas, sorozatokat néz és a családdal tölthető hétvégét mi mással kezdhetné? Mi mással, mint a gyerekei lepasszolása után kettő órás live-okkal?
Ez képtelenség. Nem fér bele, vagy valaminek, valakinek a rovására megy. Tudom, csinálom én is. Gyerek és férj nagyon fontos. Önmagunkra is szánni kell időt, ez is fontos, a háztartás is fontos... No de hogy magam fényezgessem órákig a youtube-on ismeretlen unatkozó emberek pillanatnyi elismeréséért cserébe, miközben a gyerekem sír és engem keres? - Azt azért nem.
De nem vagyunk egyformák. Nem vagyunk tökéletesek. Kinek mi a fontos?
De ez a youtuberkedés nem hoz pénzt? És akkor olyan munkaszerű? Bocs, sose néztem ilyeneket, nem tudom a lényegét.
Ha meg egy komolyabb hobbi, és erre van az énideje fordítva?
Nem értek egyet Veled így a hozzáállásodban, sarkítasz, illetve ez a "kinek mi a fontos" egy zsákutca. Csak ismeri a gyerekeit, és csak meg tudta ítélni, mi történik.
Nálunk piciként valahogy egyik gyermek sem volt meg az apjával (első 5-6 hónap átlagosan a 2 gyereknél), főleg a fiam az sírt nála, bármit próbáltunk. De kb 8-9 hónaposan elkezdtek nyitni felé (szintén átlagosan), és azóta figyelünk rá, és meg is mondom, hogy ugyanolyan szülők vagyunk, tessék tudomásul venni, hogy néha az egyikkel, néha a másikkal van. Ez az ő javukra is van. Jó szervezés kell, ahog fentebb írtam.
Amúgy itt nálunk az ikerszomszéd kislánya 4 éves, és pár hónapja volt, hogy az anyukája, aki enyhén túlsúlyos, futóprogramot kezdett csinálni, és elment futni, és itt sikoltozott utána zokogva a gyerek végig, amíg látta az utcán. Az apja vigasztalgatta aztán bevitte a házba, de mi itt hallottuk, és eszünkbe sem jutott az anyját hibáztatni, sőt.
Az a youtube valami is neki lehet hogy fontos. Pl azt mondod, pszichológiai dolgokat mond, az önismeret, énfejlődés segítése is lehet, ami nagyon fontos.
Amúgy is butaság ráfogni, hogy kinek mi mitől fontos. Biztos ilyen pörgős fajta nő, aki sokmindent próbál egyszerre, nem mindenki ilyen típus. Majd vmit abbahagy, ha sok.
12-es válaszoló, értem, amit írsz. Megértem. De vajon, ha ismernéd az említett anyukát, akkor is ez volna a véleményed?
13-as válaszoló én is gyakorló anyuka vagyok. Több gyerekem van, mint az említett anyukának és vele ellentétben, soha nem állítanám, hogy nem volt mindnek hiszti korszaka, legkisebb 2.5 éves, most van benne. Figyelmen kívül hagyás működhet az elején, ha már alaposan behergeli magát, nekem nem lenne szívem nem megnyugtatni, főleg ha engem hív. Persze, lehet keményebbnek lenni, de élő adásban, ráadásul társasházban én inkább megnyugtatnám. Nálunk az válik be a legkisebbnél, ha felveszem ilyenkor, dajkálgatom egy kicsit, akkor kettő perc és abbahagyja, de van olyan gyerekem, akinél meg más vált be.
Valószínűleg azért sem hagytam szó nélkül, mert nagyon felháborít, hogy ez az anyuka olyan képet mutat magáról, ami nem életszerű. Ezzel is elárulta magát, pont nemrég mondta, amikor valaki hiszti kapcsán tanácsot kért
tőle, hogy az ő gyerekei sosem hisztiztek!
Olyan irritálóan affektálva adja elő magát és ha valaki kicsit is belegondol látja, itt valami nagyon nem stimmel, szerintem a gyerekekkel sokkal kevésbé foglalkozik, mint ahogy mutatja. Ez háborított fel igazán.
Hogy mikor néztem? Bármikor nézhető a live, akkor néztem, amikor a kettő kicsi aludt vasárnap délután, nagyok a kertben játszottak az apukájukkal én meg nekiálltam tavaszira átcserélni a szezonális ruhákat. Szeretek hallgatni közben valamit, régebben követtem ezt az anyukát, de már az utóbbi években nem, vagy csak nagyon ritkán nézek bele a live-okba. Egy-két őszinte youtuber van, akiket szívesen hallgatok, még az is lehet a youtube dobta fel. A gyereksírásig hallgattam, ami az eleje felé van, pont azért, mert érdekelt a reakciója és az is, hogy kommunikálja mindezt kifelé.
Abban teljesen igazatok van, nem kötelező nézni, nem is fogom többet. Nézzék csak a sok követő, akik valósággal "csodálják", persze azt az életet, amit mutat. Olyan birkák tudnak lenni az emberek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!