Ha egy tök normális szülő felelős azért, hogyha a gyereke rossz vagy rosszul viselkedik, akkor mivel magyarázható az, amikor egy rossz szülőnek tök normális gyereke van?

meg jo hogy egy kicsi gyerek eseteben a szulo a hibas. elvileg o neveli (vagy nem). a szulo le tud ulni a gyerekkel tanulni, megcisnalni a hazit. a szulo meg tudja beszelni a gyerekkel hogy nem viselkedunk rosszul tanora alatt. sot azt is meg lehet beszelni hogy nem bantunk mast.

aztan ahogy no a gyerek egyre nagyobb befolyasa lesz a kornyezetnek. akkor majd lehet hibaztatni a rossz kornyezetet. aztan eljut oda hogy felnott ember lesz, kifejlett aggyal, akkor meg kizarolagosan o lesz felelos a tetteiert.

Csak a rossz társaságba bekerulés pszichologiáját fejtem ki mert irdatlan hosszu lenne a többire is reagálni

Ha egy gyereket kicsiként pl ugy nevelnek, hogy ha eldől a torony babakoraban és görbül a szája és erre elkezdik szánni sajnálni, vagy amikor nagyobb lesz "zsarolással" szeretetmegvonással nevelik pl "ha rossz vagy nem szeretlek", ha nem teszed jóvá, nem eszed meg nincs esti mese, esti kakaó", kialakul a gyerekben az, ha hibázik akkor ő "ki van vetve",nem szeretik, "bűnös", vagy kudarcok esetén leszidják szánják stb, akkor a kudarcfeldolgozása is gyatra.

Hosszabb idő mulva a sok ilyen visszajelzésből kezd kialakulni az a fajta éntudat, hogy én sikertelen vagyok kudarcos vagyok, nem szeretnek nem tudok megfelelni, amit el fog magárol hinni, az éntudat és kudarcfeldolgozási kéoesség hiánya miatt nem fog tudni becsatlakozni az "eminensek" közé, es azok a gyerekek akik szintén rossznak hiszik magukat, és ezért folyton automatikusan önigazolnak is(minden gyerek azt a képet tukrozi vissza amit rola elhitettek vele a szülei es annak a képnek is akarnak megfelelni), fogadják csak be maguk közé, mert lelkitársak. Az ilyenek mérhetetlen önbizalomhiányosak is egyben hiába látni azt hogy gátlástalanul dobálóznak vagy bármi, az éntudatuk az az hogy ő rossz kivetett nem szeretik, nem fogadják be a "jók".

A szülő a saját tudta nélkul minden jó szándékának és a jo minta ellenére is, nevel így egy teljes önbizalomhiányos, gátlástalan, vandál füves cigis lógós lopós gyereket.

De sok esetben kesőbb megjön az eszük es megtalálják önmagukat (kamaszkor után), amiben nagyban számítanak a gyökerek, az otthoni etikai erkölcsi normák.

Olyannyira van szerepe a baba és kisgyerekkorban berögzült apro momentumoknak, hogy egy-egy ifjúkori vagy felnőtt öngyilkosság IS visszavezethető a szülőkre!(ez főleg es elsősorban a kudarcfeldolgozási képesség hiánya)

Sőt. A függőségek (drog cigi ital)kialakulása is visszavezethető még arra is hogy babakorban cumihoz macihoz (pótszerekhez)volt szoktatva egy baba...

Egy ember minden függőség NÉLKÜL születik meg, a függőségeket a szülők alakítják ki..

Azért ez sem feltétlenül igaz, amit az utolsó válaszadók írtak. Alkoholista és depressziós szülők gyerekeként mindenféle nevelési hibával találkoztam és cumifüggő voltam, de én a szüleimet negatív példának tekintettem mindig is, így még csak próba szinten sem dohányoztam kamasz lázadás részeként, alkoholt 20 éves korom óta szilveszterkor maximum egy pohárral iszom, drogokra nem is gondoltam soha. Semmilyen függőségem nincs, talán a párkapcsolat.

Egy gyereket nagyon sok tényező alakítja olyanná, amilyen felnőttként lesz. Mindennek az alapja a szülőktől kapott érzelmi biztonság, világba vetett bizalom. Tőlük kapja az értékrendet is. Aztán bejönnek a képbe a kortársak, tanárok, edzők, média, celebek, társadalmi elvárások stb.

Nem hiszem el, hogy egy igazán rossz “kölyköt” ne lehetne otthon észhez téríteni valahogy. Nem szabad feladni szerintem ez is fontos része a dolognak. Meg kell találni a rossz viselkedés okát, és akkor lehet valmit kezdeni vele.

A szülöi minta elítélésének kialalulása is kulon témakör.

Annak is több oldala van. A bántalmazó és áldozat típusoknal jol demonstrálhato. Mindkettő bántalmazo szülők leszármazottja. A különbség köztük csak annyi, hogy a bántalmazó masolta a mintát (a szülőknek a gyerek feltétlenul hisz, azaz elfogadja azt ha bántják hogy a bántalmazás a norma), míg az áldozati szerep ugy alakul ki hogy gyerekként annyi is eleg ha vki megsajnálja, a gyerek el fogja ítélni a szülők magatartását es nem sajátítja el.viszont igy áldozatszerepbe "átlendül". Ő az akit mindog sajnálni "kell". Ez lesz az éntudata és eszerint önigazol folyton.

Sajnos az emberi agyi működés a folyamatos önigazolásról szól, azaz ha berögzül valami akár téveszme is önmagáról, a további tapasztalatokat ahhoz fogja igazítani. Az egész agyi ideghálózat a kicsikori idegpályák mentém alalul ki, ami a kezdetleges személyiségből meg fogja alapozni a kiforrott személyiségeg és éntudatot.

Enyhébb esetekben pl a gyerek elítéli a cigi alkoholos szuleit és annyi össz vissz, hogy felnőtten nem kívánja ezeket. HA nem a feltétlen elfogado mintakövetésen alapszik az éntudat fejlődése.

Kisgyerekkorban nagymértékben befilyásolhato ez az éntudat, nagyom de nagyon képlékeny és sérülékeny!

(A nem cumis gyerekekben kevésbé alakul ki hajlam függőségekre)

Mégvalami ami beugrott:

Elhanyagoltabb gyerekeknel is észrevehető az a "hajlam", ahol az anya pl.leginkabb csak akkor szalad oda ha baj van, hogy direkt elesnek, vagy direkt elharapja az ujját ahhoz ha hiányzik neki az anyja.

Az ilyeneknél alakul ki az önkárosítás is (pl akik vagdossák magukat)szeretethiányból eredően. Figyelemfelhívás ez.