Nyugodt szívvel vállalnátok gyereket ebben a (háborús/bizonytalan) helyzetben?

Nekünk már úton van és csak a legjobbakban bízom.

Sajnos bármelyik életszakaszban és bármikor jöhet probléma, ezen egyenlőre kár rágódni, mi úgy sem tehetünk sajnos semmit.

Az sem garancia, hogy 20 év múlva a fiamat nem fogják majd besorolni :(

Kegyetlen az élet...

Már úton van és nem aggódok :)

Minket nem érint a háború, és az ukránok is vagy megadják magukat, vagy be lesz foglalva Ukrajna, tehát ennyi amit tehetnek, nyertesként biztosan nem tudnak ebből kijönni.

Mi viszont magyarok, ha továbbra se avatkozunk bele, nem fognak támadni.

6. Pacsi! Szintén vajdasági vagyok. Kisgyerekként kb. a legszebb éveimet éltem a délszláv háború alatt, mikor folyamatosan vadászgépek zúgtak el felettünk, Vukovár ostromakor rengett a talaj a lábunk alatt, édesapámnak pedig össze volt készítve egy utazótáska, hogy ha menni kéne a behívó elől... Folyamatos áramszünetek, a boltokban semmi...

Aztán tiniként jött a koszovói konfliktus a jó kis Nato-bombázással, kb. az előző forgatókönyv ismétlésével. Ennek ellenére sosem hagytuk el a szülőföldünket, mert ide köt bennünket minden, itt élt, ezért a földért dolgozott és harcolt minden elődünk. Egyetlen esetben tudom elképzelni, hogy elhagyjam: akkor, ha elüldöznének.

Jelentem, senki nem hülyült meg a családból, apa, anya még mindig jól van és aktív nyugdíjasok, tesóm és én is felnőttünk épen és egészségesen.

Számomra nagyon furcsa, hogy a magyarországiak ennyire félnek mindig. Ez ment a médiában a koszovói háború alatt és most is, hogy elemezgetik egy esetleges háborúban való részvétel következményeit. Holott egyik háború sem veszélyezteti Magyarországot, közük nincs a konfliktusban álló felekhez, nincs vele szemben senkinek területi igénye - hála az égnek.

És arról is megfeledkezik sok ember (vagy nem is tudnak róla?) hogy egy-egy ilyen "háború" nem akkor kezdődik, amikor a tévében bemondják, hogy kitört a háború. Ezeken a területeken már előtte évekkel frontvonalak húzódnak, ahol bizony éles fegyverekkel lövik egymást az emberek...

Május végére várjuk az első gyerekünket. Későn, 30 felett. De én korábban sem tudtam volna "nyugodt szívvel" vállalni gyereket - mert ha azt nézzük, egyrészt egy szülő alapjáraton onnan, hogy szülővé válik, a "nyugodt szívvel" dolgokat el is feledheti egy életre, hisz a gyerekéért mindig, minden körülmények között aggódni fog. Másrészt háború nélkül is volt épp elég probléma a világban, ami aggasztóvá tette a gyermekvállalást.

De szerintem ha még élne a nagyim, azt mondaná, ő sem nyugodt szívvel hozta a világra 56-ban édesanyámat. Vagy a dédim sem nyugodt szívvel nevelte a gyerekeit úgy, hogy fiatalon ő átélte az első világháborút, aztán jött a második, utána egyik, majd másik "felszabadító", megélte még Jugoszlávia felbomlását, és bizony a 94 éve alatt még a Nato-bombázást is. Szóval mikor volt egyszerű az élet?!

Úgy gondolom, minket edzett már annyit itt az élet, hogy a jég hátán is megélünk. Diplomás vagyok, de ha úgy hozza az élet, akkor szerencsére tudok földet művelni, állatot tenyészteni, hogy az alapvető szükségleteinket kielégítsük. Ennél többet meg az egyszerű ember nem tud tenni.

Egy jó tanács: nem kell rettegni. Attól jobb nem lesz, csak a saját életeteket nehezítitek meg.