Veletek is előfordul ilyen,vagy tényleg én nem érdemlem meg,hogy gyerekem van??

szerintem azért dolgozhatnál rajta,hogy ilyen helyzetekben higgadt tudj maradni,már csak magad miatt is,hiszen téged is zavar,de sztem nagyon jó hogy felismerted a problémát.

Engem nagyon elszomorít hogy a kiabálás ennyire elfogadott,aztán meg mentegetik magukat h milyen jó szülők. Én emlékszem gyerek koromban pontosan,amikor anyám kiabált velem, volt h otthon,volt h nyílvánosan,és mindig is utáltam,megalázottnak,sértettnek éreztem magam,kettős érzéseim voltak,mert egyrészről szerettem anyukámat,másrészről nagyon igazságtalannak éreztem a dolgot,és azt vártam h felnőtt lehessek és elköltözhessek. ÉS nehogy azt gondoljátok,hogy ez a gyerekben nem marad meg, 4-5 éves koromból tisztán emlékszem.

Nincs ezzel gond, te is emberből vagy. Az, hogy lelkiismereti kérdést csinálsz belőle, csak azt mutatja, hogy jó anyuka vagy, törődsz a gyerkőccel.

Az is teljesen normális, hogy a picid ezt csinálja, ez életkori sajátosság. Nem autista, csak kicsi. Majd kinövi.

Van egy olyan elmélet, hogyha sír a baba, nem szabad ugrani. Mert megtanulja, hogy anyuka egyből idejön, ha sírok. Aztán hisztis lesz, mert megtanulta, hogy ezzel eléri a célját.

Nem tudom te mit tettél mikor csecsemő volt, de most ha ordít csinálj úgy mintha nem hallanád. Nem fog célt érni befejezi.