23 évesen első baba vállalása mennyire reális?

21 voltam mikor megszületett a babám. Idén leszek 23 és most 10 hónapos. Mi is így voltunk, 6 éves együtt, házasok vagyunk, munkahelyünk van, annyi különbséggel, hogy mi feltétlenül saját lakásba szerettük volna, és így is sikerült. Szerintem nagyon jó dolog fiatalon anyának lenni, imádom 🥰

Mondjuk én elég intenzíven buliztam tizenévesen, de szerintem ez nem korhoz kötött dolog. Ha azt érzed készen állsz szellemileg, és adottak az anyagi körülmények is, akkor bele lehet vágni bármennyi idősen.

"Szerintem ne mások véleményére alapozz."

Pedig okosabb dolog mások hibájából tanulni, mint a sajátunkból.

Mind tudjuk, hogy a házasságok majdnem 70%-a válással ér véget. Mind látjuk, hogy az ilyen fiatalon létrejött kapcsolatok 95%-a véget ér 30 előtt.

Persze, lehet, hogy a kérdező meg a párja pont a maradék szerencsés %-ba tartozik, tartozzanak is, de nem tudhatjuk, ők sem tudhatják. Lehet, hogy jön a gyerek, tönkremegy a kapcsolat és a kérdező ott marad a gyerekkel.

És ez csak egy a sok lehetőség közül. Jöhet munkanélküliség, betegség, váratlan halál, lásd hány apuka halt meg a covidban, otthagyva a családot.

Na most, ha bármelyik félnek - akár apukának is -, egy fizetésből kell finanszírozni az albérletet, rezsit, kaját és minden mást, menni fog? Vagy éhen halnak, a gyerek éhezik majd, párizsis kenyeren fog élni (mint én gyerekkoromban, mert az én szüleim is azt hitték, jó ötlet 23 évesen gyereket vállalni otthon nélkül)?

A kérdező nem 30+ éves, hogy rohanni kelljen. Tudom, ha beindulnak a hormonok és minden elborít a babaillat, akkor senki nem akar ilyenekre gondolni, csak pont ebből lesz később a depresszió, a stressz, a nyomor.

"Első gyemrekemet 21 évesen szültem, másodikat 33 évesen ugyanabba a házasságba."

Ja, milyen jó is lehet 12 év korkülönbség, egy kamasz lány nyakára egy kisgyerek. Gondolom előszeretettel passzolod le a nagynak a kicsit, hogy vigyázzon rá. Anyám is ezt csinálta velem, a mai napig utálom a tesóm emiatt.

#13: igen, mert mennyivel jobb mikor 1-1,5 év van a két gyerek között, és anya 0-24-ben idegbeteg, azt se tudja hogy szakadjon szét, aztán végül egyik gyerekkel se foglalkozik érdemben, mert kimerül az ideje az alapellátásban.

Attól, hogy a te anyád ilyen volt, hogy cselédnek használt, még nem kell általánosítani.

Nem az a válaszoló vagyok, akinek 12 év van a gyerekei között, de itt egyes válaszok komolyan undorítók a full idegen emberek fölött való ítélkezés miatt. Menj el pszichológushoz, neked is van más bajod is a testvérutálaton túl.

Üdv: egy 25 éves egy gyerekes anyuka.

14! Miért, te mit csinálsz?! 😅

Te meg a kis korkülönbségeseket szidod. Semmivel nem vagy különb...

Üdv, egy 2 év korkülönbséges,kiegyensúlyozott anyuka (fél és 2 és fél evesek), akinek 10 évvel fiatalabb az öccse, ezért jól megszívta....

Nema13#

Ha ti szeretnétek, akkor reális. Bár kicsit fura ez a kérdés.

Nekem eszemben sem lett volna, de mások vagyunk.

12# Az én mondatomat idézted, így megszólítva érzem magam. Nem értek veled egyet. Igen, mindannyian láttunk már statisztikákat és mindannyiunk életében vannak pozitív és negatív példák is. Mindenki mérlegelje maga, hogy az ő élete a saját maga által látottakhoz képest milyen mederben halad és döntse el, hogy készen áll-e ő, illetve a kapcsolatuk és a hátterük egy ilyen felelős döntésre.

Ha abból indulnánk ki, amit leírtál, akkor az ember sose menjen férjhez, soha ne vállaljon gyereket, de tovább megyek... ne üljön autóba, mert úgy is felcsavarodik egy fára, ne lépjen utcára, mert úgy is rádől egy fa, elüti egy autó, belecsap egy villám, stb.

Egy betegség, munkanélküliség, keresőképtelenség, ne adj isten haláleset beüthet huszonéves korban, meg beüthet negyven éves korban is. Nem a kor határozza meg, hogy hogyan fogja tudni kezelni az ott maradt/egyedül maradt fél a helyzetet.

A kérdező semmit nem mondott el magáról és nem is kell. Ítélje meg ő maga, hogyha beüt a krach, akkor ő tudna-e pl. kezdeni valamit ezzel a helyzettel, lenne-e akár családi segítsége. Mert igen, bármilyen hihetetlen is, én pl. mérnök lévén, nőként eltudnám tartani az apjuk nélkül a két gyerekemet és nem okozna gondot GYED-ről visszamenni azonnal dolgozni akár, de annyira összetartó családból származom, hogy bizony azonnal ott teremnének anyagi és lelki értelemben is védőhálóként mellettem. Szerintem ebben semmi elítélendő és szégyellni való nincs. Én is ott állnék a tesóm, illetve a szüleim mellett ugyanúgy fordított helyzetben.

De hogy másik jó példát említsek. A férjem apja a férjem 1,5 éves korában halt meg autóbalesetben. Az anyja egyedül nevelte fel a három gyereket egy kétszobás panellakásban egy fizetésből, tisztességesen, mindhármat diplomáig kísérve. 26 évesen maradt egyedül. Van aki meg 42 évesen sem lenne erre képes. Az ember a saját sorsáért felel, ne más döntse el, hogy én készen állok-e valamire, vagy sem.

Igen 14-es, te is pont ítélkezel azokon az anyákon, akik kis korkülönbséggel vállalnak gyereket, mert szerinted mind idegbeteg. Akárki akármit mond, szerintem nem jó ekkora korkülönbség, soha nem lesz a testvérek között szoros kapocs, mert nem együtt voltak gyerekek, nincs meg a közös gyerekkor, a közös játék, ami összekösse őket, így felnőttként sincs meg a kötődés.

Te ugyanolyan gusztustalanul ítélkezel:

"Menj el pszichológushoz, neked is van más bajod is a testvérutálaton túl."

Semmivel sem vagy különb...

Üdv:

"Kedves" #13!

Képzeld nem a lányomnak szültem testvért, hanem magunknak gyereket. Fogalmad nincs az életemről, de ítélkezel. Mindennek meg van az oka, miért alakult így, de nem fogok épp neked, egy kötekedő senkinek magyarázkodni.