Hogyan dolgozzam fel a kisfiam halálát? (2,5 hónapja történt)

Szerintem ez a legszörnyűbb dolog, ami emberrel megtörténhet, kérdező. 2,5 hónap nagyon kevés, nagyon friss idő ahhoz, hogy képes legyél jól funkcionálva együtt élni ezzel. Azért írom, hogy jól funkcionálva (képesnek lenni a szeretetre és a munkára); mert szerintem ezt feldolgozni nem lehet, csak képessé lehet válni egyre jobban, és egyre könnyebben együtt élni vele.

Van egy mondás: "A gyász nem múlik el, csak körbenövi az élet." - Én ezt hiszem igaznak.

Saját tapasztalatom, hogy a gyászt, és a fájdalmat nem lehet megkerülni, megspórolni, meg kell élni, amennyire csak képes vagy rá. A lelki béke csak így találhat rád később. Úgy is írhatnám, hogy igenis le kell menni ilyenkor a gödör legmélyére is, hogy aztán valahogyan békére lelj. És ez nem megy 2,5 hónap alatt. Én a saját édesapámat (és nem a gyermekemet, ami sokkal szörnyűbb szerintem) 10 évig gyászoltam. Körülbelül másfél év volt, mire nem sírtam el magam az utcán vagy máshol. És utána is 2-3 havonta sírtam a hiánya miatt. 10 év kellett, hogy megbékéljek azzal, ami, és ahogyan történt vele. Úgy, hogy én is kaptam közben pszichológusi segítséget, 2 alkalommal is.

Neked annyiban nehéz, hogy ott a férjed és a két élő gyermek, akik miatt nyilván sok helyzetben tartanod kell magad. De a gyászt is meg kell élned, hogy később képes legyél békében élni az életed.

Én azt tartanám fontosnak, hogy legyen egy rendszeresen elérhető személy, aki meghallgat, akinek kibeszélheted magad. Nem a pszichológusra gondolok, hanem valakire, aki közel áll hozzád. Nem feltétlenül a férjedre gondolok, mert őt pont ugyanúgy terhelheti ez a helyzet, mint téged. Sajnos nagyon sokszor piszkosul magukra maradnak a gyászolók a környezetük hozzáállása miatt.

Azt is fontosnak tartanám, hogy valaki tehermentesítsen téged minimum heti pár órára, amikor egyedül lehetsz, ha akarsz. És úgy sírhatsz, vagy csak ülhetsz csendben, hogy közben ne kelljen a gyerekeidre tekintettel lenned.

Ha olyan típus vagy, írd ki magadból azt, amit érzel! Akár írj leveleket a z elhunyt gyermekedhez. Én írtam többet édesapámhoz, és segített valamennyire.

Ne várd, hogy ne fájjon... irgalmatlanul fáj az elején, és ezt nem lehet megspórolni, teret kell neki engedni...nem csak a pszichológusnál, hanem az azon kívüli, mindennapi életedben is. Ezért írtam, hogy jó, ha egy közeli ismerős rendszeresen meg tud hallgatni, akiben bízol, és akit szeretsz. Ha magától ez nem jut eszébe, hogy felajánlja, akkor kérd meg rá. Nem tanácsokat kell adnia, vagy okosságokat mondani (úgysem tud), csak valóban meghallgatnia. És az is jó, ha a mindennapi feladataid ellátása mellett tudsz is időt szakítani arra, hogy valóban gyászolj.

Ezt pedig már a későbbiekre, az egy gyászévnyi időn túlra mondom. Segíthet egy gyász csoportba való belépés is. (De nem ilyen friss gyásszal, mint a tiéd!, hanem később.)

Ha a pszichológusod nem ismeri a "Grief Ricovery" gyászfeldolgozó módszert, akkor keress fel olyan szakembert, aki igen. Több alkalmas előkészítő folyamat után, meghatározott tematikával íratják ebben a módszerben az elhunythoz a levelet. Nekem ez is sokat segített.

Hat hónapig élt a kisfiad. Szeretted őt? Nyilván igen. Édesapja és testvérei is szerették? Nyilván igen. Akkor tökéletes volt az egész élete! Ha ez az egész élet hat hónap, akkor hat hónap. De minden egyes napja szeretetben telt. Ha így nézed, akkor ez egy egészen különleges élet volt!

Mindenkinek vannak nehézségei, betegségei és örömei. De szeretetet, egy egész szerető családot az élet minden egyes napján kevesek kapnak. Márpedig a kisfiadnak ez megadatott!

És ami még fontos: mások is írták, hogy végig fogja kisérni életed. De pontosan mi? Egyrészt a gyász valamilyen formája. De az is, hogy képes vagy arra, hogy egy kicsi kisgyerek egész életét szeretettel töltsd ki! Tehát a saját mintád, a saját példád kéznél van. Megkaptad az élettől. Ezt használhatod: elsősorban két gyerekeddel és férjeddel kapcsolatban. Hiszen tudod, mitől lesz egy ember élete egész, hónapoktól vagy évektől függetlenül. Ez pedig nagy kincs!

Az utolsó válasz annyira szép és én is így gondolom. A 9-es válaszoló vagyok, akinek halva született a babája.

Mindig erre gondolok, hogy ő csak szépet és jót hozott az életünkbe és mi nagyon szerettük őt és vele lettünk szülők. Nem lenne méltó hozzá, ha ezután megkeseredetten és összezuhanva élnénk. Fáj örökké, de tudok mosolyogni is és örülni neki, hogy ha csak kis időre de voltunk egymásnak.

Minden jót kívánok neked kérdező! Visszatalálsz majd a boldogsághoz, sőt egy ilyen tragédia után még boldogabb is lehetsz, mint előtte. Kapaszkodj foggal-körömmel a családodba, az életbe és a boldog pillanatokba.