Az anyukák miért ennyire ítélkezők egymással? (főleg a kisbabás, kisgyerekes réteg)

Én is megkaptam már, hogy minek nekünk pihenőszék, Adamo hinta, vagy etetőszék, hát mikor lesz a kezemben az a gyerek, minek szülöm így meg. Vagy hogy mennyire felesleges, hogy úgy jár hozzánk gyógytornász az újszülöttünkhöz, hogy amúgy nincs problémája, nem feszes sehol, miért nem foglalkozom vele én.

Később hogy minek szenvedtetem azzal, hogy visszük mindenfelé a világban, neki a saját környezetére van szüksége, nem a tengerpartra, idegen országokra.

Ha viszed magaddal mindenfelé, akkor beteg lesz, mindent elkap, nem igaz, hogy nem tudsz leszakadni a gyerekről. Ha mondjuk otthon marad az apjával, nagyszülőkkel, keresztszülőkkel, netalántán az egyenesen a pokolból származó bébiszitterrel, akkor megint minek szülted meg, ha más "neveli".

Ha törődsz magaddal, sportolsz, csinosan öltözködsz és eljársz szépségszalonba, masszíroztatni, vagy akárhova "énidőzni", akkor újra csak nem fontos neked a gyerek, és csak azért szültél, hogy villogj vele. De ha meg otthon érzed jól magad úgy, hogy az össz sportod heti 2 RubintRéka, akkor elhagytad magad, és a férjed is elhagy majd.

És még rengeteg példát lehetne írni...

Az a legrosszabb, hogy ugyanolyan nők, akik anyák is, esnek így neki a másiknak. Ráadásul sokszor olvasom itt, hogy olyan dolgokra kérdeznek rá, szólnak bele, amikhez semmi közük. Pl. ha leírja valaki, hogy császárral szül, vagy nem szoptat, rögtön az első kérdés, hogy ugyan miért?! Őszintén, kinek mi köze van az én méhemhez, vagy mellemhez? Ki egy idegen nekem, hogy pálcát törjön felettem, ismeretlenül?

Miért érzik sokan, hogy attól, mert anyák lettek, hirtelen mindenhez is értenek, és mindent jobban tudnak?