Akik olyan családban nőttek fel ahol elfojtották az érzelmeket hogy nevelte fel a saját gyerekét?

Az én szüleim is viszonylag ridegek, sosem volt természetes azt mondania szüleimnek, hogy szeretem őket, ölelés, puszi sem, én kicsiként pont, hogy azt hittem mások nem normálisak. Aztán nagyobb lettem, a kutyámnál simán ment minden magától, imádtam, majd egy barátnőmet is, de ölelés természetellenes most is másokkal. A gyereket nyomorgatom, puszilgatom, simizem, ölelem ahogy tudom. Olyan anya akartam lenni, akinek a szeretete túl sok és le kell állítani, hogy "jajjj anyaaa hagyd máááár, ez olyaaaan cikii" de azért jól esik a gyereknek:) Valahogy jön magától, mert szeretem a gyereket. A szüleimet nem szeretem, csak vágyok a szeretetükre, őket nem akarom ölelni, puszilni, a közelükben lenni.. jól eltolták. Anyám különösen kiakasztó, mert apámat sosem szeretgette, minket sem igazán, viszont a friss kapcsolataiban úgy körülugrálja, ölelgeti, puszilgatja, dicsérgeti a pasikat, mintha a gyerekei lennének. Innen gondolom, hogy nem szeret minket.

Egyébként nem, amit itt írtak sima kényszeresség, kontrollmánia is lehet. A gondoskodás, figyelem csak egy megnyilvánulása LEHET(nem feltétlen az) a szeretetnek. A valódi szeretet az összes létező módon megnyilvánul(ezért marhaság a szeretetnyelv is), csak bizonyos területek jobban, másokban kevésbé. Én nem szekálom a gyereket ilyen pohárvizekkel, meg zoknival, kényelmes neki, iszik ha szomjas, de aggódom, ha baja van, ölelem, puszilom, beszélek vele, mondom neki, hogy szeretem, meghallgatom, igyekszem alakítgatni a dolgait..

Akkor szeretnek, ha mondják és éreztetik is több különböző módon