Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mit tegyek, hogyha a gyerekek...

Mit tegyek, hogyha a gyerekek miatt nem tudok elválni a férjemtől?

Figyelt kérdés

Van 3 közös gyerekünk. Férjem anyja halála óta verbálisan bántalmaz. Haza hozza a munkahelyi stresszt, meg úgy mindent, és rajtam csattan. 3-4 évig azt csináltam, amit ő mondott, csak hogy ne legyen vita meg veszekedés a gyerekek érdekében. De már torkig vagyok attól, hogyha befogom mindenért a pofámat, akkor jót kapok, ha meg szóvá teszem, hogy foglalkozhatna a gyerekeivel, meg mondjuk feltakaríthatna maga után, akkor meg kapom a bántást, megalázását.


A három gyereket el tudnám tartani, nem is ez itt a kérdés, de a két lány annyira apás, hogy nem jönne velem (volt már olyan, hogy fogta a férjem a cuccát, összepakolt és elköltözött, akkor is mentek az apjuk után). Az is rátesz egy lapáttal, hogy az apjuk mindent megenged neki, én meg nevelem őket, ezért bennem a rosszat látják vele szemben, de ha nincs ott az apjuk, akkor én is jó vagyok. A fiam még kicsi, vele még gyeden vagyok itthon, nemsokára megyek vissza dolgozni, de kérdéses a két lány, mert akkor őket elveszíteném (9 és 7 évesek)


2021. okt. 20. 17:05
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
82%

Szard már le a lányaid véleményét, nehogy emiatt ne válj el, és szenvedj. Jól írta az utolsó válaszoló, senkit nem érdekel mit akarnak, te kapod meg őket, vagy ha mégis az apjuknál maradnak akkor majd szenvednek ahogy akarnak, vagy visszamennek hozzád.

Tedd meg az első lépéseket mielőbb, szegény kisfiú és te nem érdemlitek meg ezt a mérgező környezetet.

2021. okt. 20. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
87%

A bíróságin fel sem fog merülni, hogy az apjukhoz mennek..

Mert az apjuk nem is akarja majd..


Nem te leszel a "rossz zsaru"

Válj el, ez a gyerekeid érdeke is..

Nehogy a lányqidnak ez legyen a helyes kapcsolatról alkotott képe

2021. okt. 20. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
85%

Válj el, ha el akarsz válni. Én sem látom magam előtt, hogy a férjed majd terelget két kisiskolást, ha most sem foglalkozik velük eleget. Vagy nem fognak kelleni neki, vagy pár hét után sikítva akarja visszaadni őket. Milyen a munkája? Reális, hogy reggel 8ra viszi, 4re megy érte, tízórait csomagol, házit ellenőriz, otthon marad vele, amikor beteg?


Az amúgy tévhit, hogy a bíróság elvakultan anyapárti. Azért kerülnek az anyához a gyerekek, mert sok esetben a férfi nem is akarja nevelni. Babát a szoptatás miatt nem tudnak, így torzul a statisztika. Ha azt nézzük, hogy az apa is nevelni akarja és ehhez megfelelő korban van a gyerek, akkor sokkal kiegyenlítettebb lenne.

2021. okt. 20. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim válasza:
89%

Elvállsz és nagy valószínűséggel te maradsz a 3 gyerekkel, vagy

Nem válsz el és életed hátralevő részében boldogtalan maradsz, 2 hisztérika lánnyal akik ha nem úgy történik valami ahogy akarják majd az apjuk úgyis megengedi.

2021. okt. 20. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
89%
Kérdező, ez már mindenképp el van b.szva. Ha maradsz, továbbra is ő lesz a jó zsaru, téged fognak utálni úgyis. Ha elválsz, akkor is, csak legalább megszabadulsz az utált férjedtől. Tök mindegy már, ott rontottad el, hogy rossz kapcsolatba szültél még.
2021. okt. 20. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
44%
Szarja le a lányai véleményét persze. Annó engem is anyu kapott, mert a magyar bíróság sajnos undorítóan anyapárti. Hiába könyörögtem, hogy ne. Az lett a vége, hogy amint tehettem, elhúztam koliba, felnőttként pedig csak akkor keresem anyut, ha muszáj. Semmibe vette az akaratomat, így most én is őt.
2021. okt. 21. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
96%
Vagy talán apád nem is akart téged, ahogy a legtöbb pasi nem akarja hogy vele éljen a gyerek. Ha pereskedik azt is csak azért hogy bosszantsa az ecet. Utolsó pillanatban mindig visszalépnek. Nem anyapárti a bíróság, a statisztika csak azt mutatja, hogy hány gyerek került elhelyezésre az anyához, arról nem hogy hány apuka akarta ezt másképpen. Elárulom, nem sok.
2021. okt. 21. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!