Gyerekekkel vagy nélkülük?! A férjemtől elváltam és már elég régóta áruljuk a házunkat. A két gyermekünk, akik 22 és 25 évesek, velem laknak, most végezték el az egyetemet.
Eddig mindenben támogattuk őket, ahogy tudtuk. Sok-sok keresgélés után végre találtam egy lakást, ami nagyon szép, egyáltalán nem kell felújítani, mindenben tökéletesen megfelelő lenne számomra, csak hát összesen 47 nm. Ráadásul az eladók cserébe is belemennének.A lakás ára pontosan annyi, hogy ki tudom fizetni a volt férjemet és a házon még meglévő hitelt, szóval végre nullára futnék és lenne egy saját kis lakásom.
A gondom az, hogy gyerekek számítanak arra, hogy még velem lakjanak olykor, ezt viszont ebben a kicsi lakásban nem tudnám nekik biztosítani, főleg úgy, hogy külön szobát szeretnének, mivel külön neműek.
Az egyik egyébként nyáron kimegy Angliába dolgozni, de olykor hazajönne, a másik pedig most kap állást Pesten, hétvégente járna haza.
Persze tudnának nálam aludni, de nem lenne külön elvonulási lehetőségük, kuckójuk, mint eddig volt. Ez inkább a hosszabb itt létekkor okozna gondot.
Lelkiismeret furdalásom van, hogy csak magamra gondolok. Ugyanakkor az is eszembe jut, hogy a saját lábukra kell állniuk. Nagyon önző lennék ?
Nézd, elég felnőttek ahhoz hogy megértsék a te álláspontodat is.
Nem vághatsz bele egy 2-3 szobás lakásba pusztán azért mert ők néha-néha ott akarnak aludni. Lassan ők is családot alapítanak, nem is élnek veled ( csak néhanapján ottalszanak), a mai vikágban luxus 1 főnek + 2-3 szobár fenntartani.
Mégis mit csinálnál majd egy akkora lakásban egyedül ha a gyerekeidnek tényleg családja lesz stb. ?
Nem szabad elszalasztanod azt a lehetőséget hogy most végre egyenesbe gyere, nulláról tudj újrakezdeni.
5-ös vagyok!
Nekik nem is kell rajongani az ötletért.
Felnevelted őket, járják a saját útjukat, ha elmennek hozzád tudnak a nappaliban aludni, de már nem 10 évesek hogy miattuk lemondj erről a lehetőségről.
Amerikában 21 évesen kiteszik a szűrét a gyereknek, addig nevelték ezután álljon a saját lábára.
Jó én nem ezt a nézetet vallom, de azt mondog egyikük Angliában fog dolgozni OLYKOR jönne csak haza ( ilyenkor nálad is tudna aludni a nappaliban vagy az apjánál), a másikuk Pesten fog dolgozni azt mondja hétvégente hazajár, de mi van akkor ha neki megtetszik ott megismerkedik valakivel és nem akar hazajárni, max. csak 2-3 hetente vasránap egy ebédre leugranak hozzád a barátnőjével.
Őszintén megmondom én a helyedben nem költöznék!
Sokan írják itt hogy 22 évesen már önálló és kész...
Ugyanakkor pont másik fórumon beszéljük hogy azért van ez a nagy devizahiteles balhé mert huszonévesen már költöznek és akár hatalmas hiteleket is felvesznek a különélésért pedig még nincs is elég pénzük a saját lakásra!
Én úgy gondolom legalább 30 éves korukig igenis legyen lehetőségük visszamenni a családi házba lakni ha baj van!
Az meg vicc hogy 22 évesn már úgy kezeljük az embereket hogy külön kell saját lakásban, saját önfenntartással élnie de ha a devizahitele miatt utcára kerülne akkor meg így járt!!
Már bocs de a gyerekkel van egy komoly felelősség és egy friss diplomásnak még semmi tartalék pénze nincs és megélni is csak nagyjábol tud! Igenis kell a lehetőség hogy ha baj van akkor egy ideig haza mehessen a szülői házba!!
Én a helyedben várnék 5 évet mert akkor legalább az egyik már 30 lesz és remélhetőleg lesz önálló egzisztenciája és mellette a másik még haza tud költözni ha baja lesz!!
Olyan választásom sajnos nincs, hogy nem költözök. Ki kell fizetnem a volt férjemnek a házunk felét és nincs pénzem, hogy ezt megtegyem. Szívem szerint maradnék az eddigi megszokottban, de nem lehet.
Az anyagi eszközeim nagyon behatárolnak, vagy veszek egy ilyen kisebbet, amit kinéztem, vagy egy 2-3 szobás nagyon lelakottat, amire sok-sok évig nem tudok pénzt fordítani, mert nem lesz miből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!