Miért van rossz hatással a válás a gyerekekre?

Amikor emberek formához ragaszkodnak tartalom helyett, az probléma.

Amikor emberek a legnagyobb szekta -a keresztény egyház- természet idegen mantráiba kapaszkodnak, az probléma.

Amikor emberek a saját frusztrációjukat vetítik rá a környezetükre -köztük a saját gyerekükre, akivel az elcseszett életükben takarozhatnak- az szintén probléma.

Hát ezért

Szerintem vannak esetek amikor még örül is a válásnak a gyerek.

Apám egy alkoholista volt, részegen verekedett. Mindig be kellett zárkóznunk előle a szobába anyámmal, hogy ne verje meg. Egy igazi rohadék volt. Egyszer összepakoltunk, elszöktünk és később el is váltak. Nagyon jó volt hogy végre nem kellett ezzel a tetűvel lakni.

5 éves voltam amúgy. Sokszor imátkoztam este hogy haljon meg. 👏

Nem mindegy, hogy mit lát otthon a gyerek, ezáltal mennyire sérül.

A mostoha húgom pl minden nap az ordibálással szembesült, veréssel stb, őt ezáltal annyira nem viselte meg, nyugodtabb lett a környezet. Aztán itt vagyok én, akinek a szülei ezt annyira példaértékűen kezelték, hogy egy óriási törés volt bennem, hogy tegnap még minden a legnagyobb rendben, másnap meg anya elköltözött. ( én apuval maradtam)

Soha még csak a hangjukat sem emelték meg előttem, nem veszekedtek, nem szidták egymást. 5 éves voltam, tehát olyan változásokat sem láttam rajtuk amik X évesen már talán feltűntek volna.

Nyilván kiheverhető, és egy percig sem akarnám felnőtt fejjel visszagondolva, hogy csak miattam maradjanak együtt, de tény, hogy baromi értetlenül álltam az egész előtt.

Alapvetően azért van rossz hatással a válás, mert a gyerek nem tud kettészakadni, márpedig a válás általában egy ilyesfajta kényszerhelyzetet idéz elő a számára, amiben csak ilyen megoldás volna lehetséges, hogy az érzelmi stabilitása megmaradhasson, ami viszont lehetetlen ebben a helyzetben. Nyilván vannak szélsőségek, elmérgesedett kapcsolatok, amikor a kisebbik rossz megoldás a jobb megoldás a gyerek számára is.

Másfelől és egyébként pedig ez a szekularizált és fogyasztóvá degradált emberi társadalom téves víziója a problémák megoldásáról, hogy a rosszat egy másik - lehetőleg még nagyobb - rosszal próbálom megoldani (a sötétet sötétséggel és nem világossággal megszüntetni...), illetve ha valamiben elromlik valami, kidobom és veszek egy másikat, amiben majd - a tapasztalataim ellenére - biztos nem fog elromlani semmi...

És ezeket a megoldási módokat, megküzdési stratégiákat még például is adom a gyerekeim számára, ha egyébként a primer sérüléseik nem volnának elegek...

Helyzettől függ. Van, hogy a gyerek fel sem fogja, természetes neki és a szülők is még barátok maradnak, vagy legalábbis az ünnepekre összeülnek.

Van, hogy a gyereket egymás ellen buzdítják a szülők (bár ez akkor is megtörténhet ha együtt laknak), rángatják, versenyeznek érte, kihasználják.

Én 17 voltam, mikor elváltak és örültem is meg nem is legfiatalabb gyerekként (bátyáim 4-6 évvel idősebbek, őket kb semmennyire nem érintette). Nekem az volt a rossz, hogy apámmal kellett maradnom, mert anyu nem tudott volna eltartani, plusz ő költözni akart, én meg a sulit már itt akartam befejezni. Apám egy alkesz ordibáló, mindenbe belekötő borzalmas ember, nagyon nehéz volt mellette az a 3 év(tanultam, dolgoztam, majd elköltöztem) amit még otthon kellett töltenem - szinte át kellett vennem anyu szerepét (házimunka(minden, mert apu még a mosógépet sem tudta bekapcsolni, sem a mikrót, a szülői értekezletekre is én jártam magamnak, stb), plusz a napi veszekedések, mert minden nap volt valami és akkor még suli és tanuljak is).

Az még rossz, hogy a ballagásomra nem jött el apám, mert hogy anyám ott volt az új párjával. Anyám meg folyton sírt, hogy keveset megyek hozzá (heti 2szer pedig mentem - ő meg inkább cigizett,mint hogy kenyeret vegyen, szóval azt én vettem neki a saját pénzemből). Plusz ha szülinap/névnap volt/van akkor mindig külön kell ünnpelni, ha esküvő volt, akkor mindig vitázni kellett, hogy hol üljenek, hogyan tegyük szét, de mégis közel őket, a lagzira az egyik nem jön ha a másik igen... Szóval még felnőttként is szenvedünk az egész helyzettel. Ha elmegyek apuhoz, akkor anyámat szidja még így lassan 10 év múlva is. Ha anyuhoz megyek, akkor apámról kérdezősködik. Ha a párom szülei találkozni akarnak szüleimmel, akkor két külön napot kell szervezni és hát na: kínos, bonyolult, púp a hátunkon. Még ha majd unoka is lesz...

De az biztos,hogy már az sem volt élhető lehetőség, hogy együtt maradjunk, mint család.

Szóval nem rossz hatással van, hanem inkább tud szenvedés is lenni (a stresszről ne is beszéljünk...) és sokkkkkkal könnyebb és egészségesebb a gyereknek, ha a két szülő normális kapcsolatban van. De ennek ellenére mint gyerekek, mindhárman boldog párkapcsolatban élünk.

A rossz házasság és a válás egyaránt feszültséggel jár a családtagok számára. Nagyon változó az is, hogy váláskor hogyan tudnak megállapodni a felek, mert az anyagiakon és a gyerek elhelyezésen is lehet vérre menő küzdelmeket vívni.

Az egyik volt kollégámnak 10 évig (!) húzódott a válópere, ott már önmagában a jogi hercehurca is végtelenül kimerítő tud lenni. A közös lakás sorsán ment a csata úgy tudom, de a válás összes részletét nem ismerem.