Szülés után mikor mehetnek a családtagok làtogatni az újszülöttet?
Az első 6 hétben már jött mindenki, akivel közelebb vagyunk. Nagyszülők és testvéreink a legelejétől, dédszülők is nagyon korán látták.
Tavaly augusztusban szültem, akkor is covid volt, csak hogy lehessen időhöz/körülményekhez kötni.
#1 vagyok
Én sem örültem, hogy a szűk családon kívül a többiek is hamar jöttek, de így alakult. Utána legalább mindenki nyugton volt, hogy látták a babát, és "békén hagytak" minket. Most is terhes vagyok, szerintem vele is ez lesz, hogy letudjuk az elején, aztán nyugiban leszünk.
De az is teljesen jogos kérés, hogy ne jöjjenek. Bár szerintem a nagyszülőknek/dédszülőknek, ha első baba, akkor biztos jól esik, ha minél hamarabb láthatják a babát. Én annyit kértem, hogy a férjem vigyen haza a kórházból (após felajánlotta, hogy eljön értünk, de én hármasban akartam menni), és otthon legyen időm legalább letusolni. Ehhez képest hazaértünk, és 20 perc múlva ott volt apósom. Akkor kicsit bosszantott, hogy nem tartotta tiszteletben a kérésemet, de annyira örült a kicsinek (első unoka), hogy nem tudtam haragudni.
3
Akkor meg kell mondani. :)
De ezért írtam én is,hogy kulturált látogatás volt. Szerintem első héten 20 percbe nem hal bele senki,a mamáknak viszont boldogság,hogy láthatják a várva vart unokát. De ha neked kellemetlen,kerd meg,ne jöjjenek az első héten/napokban,mindenkinek más az igénye,ezt tiszteletben kell tartaniuk.
2019ben szültem a fiam. Szombati nap jöttünk haza. Én annyit kértem, hétfőig ne jöjjön senki.
Erre mire hazaértünk anyós mar az ajtóba várt minket. Illetve a leendő keresztszülők is meg aznap beállítottak.
Nem küldtem el senkit, de marha szarul esett, hogy ennyire nem vették komolyan a kérésem.
Hetfőtől jöttek akik akartak.
Most jövő vasárnapra vagyok kiirva. Tartom magam ismét ehhez, hogy az első 2-3napban neee... és most komolyan is fogom venni. Aki nem tudja megerteni, azt haza fogom tessékelni ha sértődés lesz ha nem.
Utana jöhet bárki. Persze előre azért szóljon, és ne egyszerre mindenki.
Exnejem 2 hónapig nem volt hajlandó senkit sem fogadni. Még a gyerek nagyszüleit sem. Utána is maximum 30 perc látogatás, anélkül, hogy a babát megfoghatták/felvehették volna.
Én mondjuk örültem is ennek, nem ragadt itt senki se, mert az exnej rájuk is szólt, hogy "ideje mennetek".
Az első 6hétben senki nem jött, és mi sem mentünk senkihez
Nekem ez volt a kérésem mindenki irányába, és meg is értette mindenki.
Szerettem volna összehamgolódni a kicsivel és apával is. Ekkor váltunk 1 családdá, és ezt háborítatlanul meg akartam élni. Kapott képeket mindenki és videóchaten is hívtuk 2-3 naponta a rokonokat.
Na meg az első hetekben mást amúgy sem láttak volna, csak azt hogy cicin lóg a lány😅
Én amúgy örülök, hogy az első 6hétben csak 3an voltunk
Érzem a lányomon, hogy borzasztóra összekapcsolódtunk:)
És biztos vagyok benne, hogy ez az első időszak is rásegített erre😊
Ezt nektek kell eldönteni.
Mi vip szobában voltunk, így jöhettek látogatók normálisan, voltak akik mondták is, hogy most bejönnek, aztán majd egy hónap múlva hozzánk.
A párom barátai viszont másnap jöttek is ahogy hazaértünk, maradtak is egész nap mivel segítettek költözni...
Én egyáltalán nem bántam, anyukám is az első perctől ott volt, volt, hogy amikor a párom éjszakás volt még akkor is átjött segíteni mikor annyira nem boldogultam (a szomszédban lakik a baba meg állandóan ordított).
De ha tudtam volna, hogy semmiképpen nem akarok látogatót (és tudtam volna, hogy ez nem lesz tiszteletben tartva) és nem az lett volna, hogy "szem előtt vagyunk" akkor simán vagy azt nem mondtam volna el, hogy mikor megyünk haza, vagy simán még azt sem, hogy megszületett
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!