Miért jó gyereket vállalni?

Ahogy az 1-es írta. Ne aggódj ezen, amint megszületik a gyereked, onnantól életed legfontosabb és legjobb dolgának fogod érezni.

(ha peched van és szülés utáni depresszió megkísért, akkor néhány héttel később - de ne aggódj ezen se, teljesen természetes dolog és biztosan véget ér)

Párod nem segít egy kicsit sem az anyaság szerepének megélésében?

Remélem, hogy az apa is ugyanúgy akarta azt a kis jövevényt...

Jajj inkább hagyjuk is itt a GYIK-es kommentelőket, férfiként én szégyenlem magamat mikor olvasom néhány nő véleményét, és hogy egy megnem született gyerekről milyen gusztustalanul tudnak beszélni, nem is baj ha az olyanok nem szülnek, legyen boldog nélküle.

A nehézségek akkor fognak kiderülni, amikor már ott lesz a gyerek melletted, addig csak elméleti sik van, de ha a férjed/párod jó, akkor ketten megoldotok mindent.

EZ ugyanaz, hogy rengetegen panaszkodnak a párjukra, a párkapcsolatra, de ez nem jelenti azt, hogy emiatt a párkapcsolat önmagában lenne rossz vagy problémás.

Akik itt írogatnak a gyerekvállalás nehézségeiröl, azok többségének eleve vannak problémái, és erre a gyerek még rátesz.

Nekem négy gyerekem van (nem vagyok sem kisebbségi, sem tanulatlan, se nem véletlen lettek), és az igaz, hogy a gyerekekkel vannak nehézségek, de sok-sok öröm is. Emellett sok ember saját magának csinál exta gondokat, pl. amikor a gyereket napi 24 órában magánál tartja, még az apa sem viheti el - és közben azon panaszkodik, hogy nincs semmi ideje magára, pedig ezt ö maga generálja.

Szóval ne idegesítsd magad elöre, és hidd el, ha meglesz a babád, akkor rengeteg örömet is okoz majd.

Én válaszoltam ahhoz a kérdéshez, őszintén vannak szar pillanatok, valóban. Nem könnyű, de számomra a fizikai része mint a kialvatlansag, vagy hogy ezer felé kéne szakadnom hogy minden csillogjon és rendben legyen, mire a férjem hazáér, kispista ahhoz képest, amilyen nehéz mentálisan. Nem részletezem, ott már még tettem, de ennek ellenére, a nehézségek és a sok gyötrődés mellett is megérte, legalábbis úgy érzem újra csinálnám (sőt csinálom is, épp a másodikat várom), nem tudom elmagyarázni a miértjét, nehéz megfogalmazni, valami olyan mértékű szeretetet kapok tőlük, amit felfogni se tudok, minden nap, és látom hogy amit teszek annak úgymond van eredménye. A gyerek fejlődik, okoskodik, formálódik a személyisége olyanná amilyennek mi képzeltük a férjemmel, persze még az elején vagyunk, mert pici a gyerek.

Bár iszonyat magányos az otthon töltött idő, hiányzik a felnőtt társaság, de valahogy megtérül, érzek valami lelki békét időnként, ami miatt végül arra jutok, hogy na azért csak jó hogy van a gyerek.

Hozzátenném, mi ketten neveljük, a férjem ha itthon van rengeteget segít, nekem csak a délelőtti órákban vannak mélypontjaim, amikor a gyerek is alszik, illetve amíg nem beszélt, az borzasztó volt 😃 ettől függetlenül, ha visszamehetnék az időben, ugyanígy csinálnék mindent.

6.

Ezzel csak az a probléma, hogy sokan több gyereket is vállalnak. Ha annyira borzalmas lenne, nem tennék. Igen vannak nehézségek, de a munkával, partnerrel, millió egy dologgal van.

Miért zárnák ki a nehézségek azt, hogy van jó oldala is?

Igen, nagyon fárasztó, soha véget nem érő feladat (minimum amíg ki nem repülnek). Rengeteg stressz, kínlódás, felelősség (19-es válasz az enyém).

Ugyanakkor rém unalmas lenne nélkülük.

Nekem azért is jó, mert tanulásra,fejlődésre ösztönöz.

Illetve amikor megölel,na attól nincs semmi jobb.