Mi a jó az egyedülálló anyaságban?

Az, hogy a gyereknek nincs egy apaképe. Ha véletlenül az apja mégis foglalkozna vele, mondjuk elviszi játszótérre (amit aztán felrak fészbukra, na de cseppet se like-vadászat céljából), akkor ő az AtyaÚrIsten, de te ennek a 60x-osát teszed meg mindennap, és így is egy alja mocsok kurv4 vagy mindenki szemében.

Az is nagyon jó, hogy a gyerekkel és házimunkákkal kapcsolatos terhek mellé még kapsz anyagi gondokat is, mert az a 40 ezer forint, amit havonta hozzád vágnak (ha hozzád vágnak), az nem elég a gyerek szükségleteire, amikor egy kakaós tejital 280 forintnál kezdődik, egy normális cipő pedig 6000 forint.

Az is hihetetlen boldogságga tölt el, hogy évek óta nem találtam egy olyan pancsert, aki hajlandó elfogadni engem a gyerekkel, és hajlandó lenne más gyerekét nevelni.

Számomra az hogy csak kettőnket kell ellátnom. Nem kell egy elméletileg felnőtt de mégis gyerekről pluszban gondoskodnom. Alkalmazkodnom hozzá. Nem kell beszámolnom arról h mikor kivel hova megyek stb.

De van egy kis szórakozásom (szerető). Ha végeztem vele mehet haza, vagy ahova akar. Nincs kötötség.

Nekem az anyagiakkal nincs bajom szerencsére

Semmi,max ha valóban car az apa, akkor jobb nélküle.Ismerek ilyet is és az anyuka, gyerek valóban jobban járt.

Az 1 valaszolót kar volt lepontozni.Valasnal ez amit írt gyakori,kevés ember olyan intelligens hogy a gyerek érdekeit nézi válás után és a két szülő osszedolgozik a gyerek miatt.

Mire érted? Jó apával, aki társad, szerintem sokkal jobb.

De ha pl úgyis te csinálsz a mindennapokban mindent (munka, gyerek, házimunka), cserébe veszekedést és duzzogást kapsz, akkor elgondolkodtató megoldás. Jobb, ha nincs ott az a valaki, aki társad kéne legyen, de nem az. Nehéz egyedülálló anyának lenni, de még nehezebb egy problémás kapcsolatban egyedül vinni mindent a válladon.

Én elmondom, mit élvezek úgy, hogy egy ideális kapcsolatban szívesebben lennék, mint egyedül, sőt, még egy "kis hibás" kapcsolatot is szívesebben bevállalnék, de amíg ez nincs, addig ezt is élvezem, egyedül is jó:)

Nem kell beszámolnom másnak, nem kell mindig a jó formámat előkaparnom, nem kell alkalmazkodnom, nem kell a panaszkodását, nyavajgását hallgatnom, nem kell hallgatnom, hogy engem szid, hogy az élete miattam/miattunk rossz, nem kell félnem, hogy mikor csal meg, nem kell hallgatnom, mennyi mindenről lemarad. Nem kell néznem a gyerek csalódott arcát, mikor nem játszik vele, nem gyűlik bennem a gyűlölet iránta, mikor csúnyán bánik a gyerekkel, nem foglalkozik vele, lepattintja, vagy csak durva vele szóban, tettben. Nem kell aggódnom, hogy vele hagyom otthon, nem kell folyton ellenőrizgetnem, nem kell annyit főznöm(mi alig eszünk), illetve nem nyafog a főztöm mennyisége, minősége, és rendszeressége miatt. Nem kell a kedvére tennem, nem kell mindig kedvesnek lennem, nem kell neheztelő pillantásokat, morgásokat, célozgatásokat, utalásokat hallgatnom bármelyik tettemre. Nem kell úgy éreznem, hogy szívességet kérek, hogy foglalkozzon a gyereke dolgaival, bölcsis, ovis, sulis dolgaival, ilyenkor nem utálom magamban, hogy rossz apa, és utána nem kell mosolyognom rá és megértőnek lennem. Nem kell szégyenkeznem, ha megveszek valamit, nem nyafog, senki, hogy magamnak vettem valamit, nem emlékeztet senki, hogy hajat kellene festetnem, nem érzem a méricskélő pillantásokat, mikor összehasonlít, esetleg beszól. Nem kell jó pofát vágnom a rossz szexhez, nem kötelesség a szex, és nem mondja senki, hogy szexmegvonással sújtom, mert nem akarok vele újabb rossz szexet elszenvedni. Alapvetően jobban érzem magam a testemben, mert nem piszkál senki. Kipihentebb vagyok, mert egyedül jobban alszom, meg gyerekkel is. Nem érzem minden pillanatban, hogy a párom egy érzéketlen barom, hogy nem kellek/kellünk neki. Nem érzem, hogy kellenem kellene neki, így nincs olyan érzésem, hogy rosszul csinálom, ezért nem rendes velem/velünk. Alapvetően semmit sem kritizálnak, ami isteni. Egyedül dönthetek a gyereknevelésben, azt sem kritizálja, mert nincs itt. Nem kell a pillantásait, megjegyzéseit hallgatnom, mert engedékeny, vagy épp szigorú voltam a gyerekkel. Meg olyan kis örömök, hogy nyugodtan pukizhatok a szobában, kakilhatok úgy, hogy hangos is lehet, nem kell figyelnem ilyen illemre, és a rigolyáit nem kell követnem, pl ehetek az ágyban, ha épp olyan kedvem van:) Kevesebb a megoldandó gond, ha kevesebb az ember, és kevesebb a kritika, na meg kevesebb a rendetlenség is, és ha egy ember igényeire költünk csak, több pénz marad. Leginkább a kajára jellemző, hogy feleződik a kiadás.. mindent tudok a gyerekről, mert csak nekem mondják el a dolgokat, én hozhatok egyedül döntést a dolgaiban, és alapvetően az fog számítana, ahogy én nevelem, mert velem van a legtöbbet. Nem fog olyan mintákat összeszedni, amik szerintem nem okék. Pl ha felbukik a motorral, én nem nevetem ki, hanem megkérdezem hogy van, nem pedig kinevetem, hogy ezen sír, pedig semmi baja, és milyen vicces volt, hogy elesett.

Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb az egész élet, senki sem sürget, mindenre van idő, nyugodt, kiegyensúlyozott tempó, saját szabályok, saját értékrend, semmi kritika, nincs párkapcsolati gond, és mindent tudsz a gyerekedről, amikben te döntesz.

Tényleg JÓ! Alapvetően nem az a jó, hogy egyedül vagy, hanem az, hogy nem vagy olyannal, aki megnehezíti az életed. Bármikor lecserélném ezt egy szépen együttműködős kapcsolatra, de már olyat sem akarok az életembe, hogy "ma is főzz már" vagy "miért így mondod neki, miért az van rajta, azt rosszul csinálod".. nem kell lélekölő bombázás, a nagyobb kapcsolati gondokról nem is beszélve..annyi itt a kérdés, hogy "hogyan szerettessem meg a gyerekem az apjával", nevetséges. Nem tudnék olyan emberrel lenni, aki nem szívesen van a saját gyereke társaságában, és nem keresi azt. És ez még apróság, a többség meg is csapja, kezére üt, csúnyán beszél vele/róla, az anyák meg simán nézik és azt hiszik normális, mert ők férfiak..

NA mindegy, nekem jó az egész életem, amíg nem jön jobb, így is megfelel:)