Attól tartok, hogy ha gyereket vállalunk, azért megy tönkre a kapcsolat, ha pedig nem vállalunk, akkor azért. Érez még így más is? Mit lehet ezzel tenni?

Alapvetően segítő szándékú válaszokat várnék.

A párom (férfi) 38 éves, én nemsoká 31. 2 éve vagyunk együtt, ősszel házasodunk.

Minden a legtökéletesebben rendben van köztünk, maximálisan elégedett vagyok a kapcsolatunkkal, anyagi gondjaink sincsenek.

Már a kapcsolat elején megbeszéltük, hogy mindketten házasságban, gyermekkel képzeljük el az életünk.

Tudom, hogy jó apa lenne, mindig elérzékenyülök és azonnal belevágnék a dologba, mikor meglátom egy kisgyermekkel foglalkozni.

Tehát abszolút nem az a gondom, hogy a páromban nem bízom.

Akkor mi a gond?

Egyrészt későn ismerkedtünk meg, ami miatt úgy érzem, hogy túl kevés időt tudtunk kettesben tölteni. Imádunk utazni, ezalatt a nem túl hosszú idő alatt és a covid ellenére is sok helyen jártunk. De egyszerűen kevésnek érzem. Nem amiatt, hogy "mi van, ha nem ismertem meg eléggé?", hanem annyira szeretek vele lenni, hogy úgy érzem, nem akarok még osztozni rajta senkivel. Ha gyerekünk lesz, egy csomó dolog ugrik, ahová még szerettem volna eljutni. Persze, lehet mondani, hogy gyerekkel is lehet utazgatni, de biztos vagyok benne, hogy pár hónapos/éves gyerekkel nem fogok világ másik felére repülni.

Illetve ahogy szétnézek a gyermekes ismerőseim között, látom, mennyire nehéz. Alig van idejük magukra, a kapcsolatukra. Több a veszekedés, a vita, még olyan pároknál is, akik amúgy jól működnek együtt.

Ha ennyi kétségem van, akkor miért nem várunk vele és kész?

Ennek is több oka van.

Egyrészt a párom már 38, én sem leszek fiatalabb. Ráadásul van egy nőgyógyászati problémám, ami miatt feltehetőleg nem fog olyan könnyen menni a teherbeesés, nagy eséllyel orvosi segítség is kelleni fog. Szóval tartok attól, hogy ha tologatom még 2-3 évig a dolgot, akkor a végén nem fog összejönni.

Tudom, hogy egy lombik program is mennyire meg szokta viselni a kapcsolatokat, nem hogy az, ha a végén esetleg nem is sikerül.

Tehát ott tartok, hogy a gyerekvállalástól is félek, meg attól is, hogy ha végül nem sikerül, akkor emiatt távolodunk el egymástól.

Párommal már finomat beszélgettünk erről, ő próbál nyugtatni, hogy ha nem jön össze, akkor is inkább velem gyerek nélkül, mint mással gyerekkel.

Csak én vagyok ilyen hülye, vagy más is érzett már így? Mi segített? Hogy döntötte el, mi legyen?