Mit tegyek, hogyha meghalt a kisfiam és a lányomnak sem kellek? Kiért éljek? Meg miért? Úgy érzem már nem bírok élni, még a levegővétel is fáj.

Nem fogok finomkodni...

Szerinted csak téged ért ezzel tragédia?!

Az apja is elvesztette a fiát. A lanyod is elvesztette a testvérét... szerinted ők ezt leányálomként fogják fel?

Kivették a méhed. És, ettől más ember lettél?

Nem csak te vagy az áldozat ebben a történetben.

A ferjed továbblépett, új elete van. És milyen jól tette... nem a multjában él, hanem a jelenben.

Arról, hogs neked nem lett senkid, ki tehet?

6 éves a lányod, mar tudja neki mi a jó.

Én sem laknék egy besavanyodott anya mellett, ha már az apám normális életet él.

Kapard össze magad, ne csak sajnálkozz, bízz abban hogy neked is jóra fordulhat és ennyi...

En is veszítettem el gyereket, igaz még a pocakomban, szülés elött. Tudom milyen érzés. Mégsem dőltem kardomba, hanem élek a fiunkért, a férjemért...

Nézd, én 40 évvel vagyok idősebb a lányodnál, de esküszöm én is otthagynálak, ha folyamatosan önmagad sajnálnád rám meg xarnal magasról. Az meg van, hogy annak a 6 évesnek a testvére halt meg? Az meg van, hogy az anyja le se xarja? Az meg van, hogy az összes szavadból süt az egoizmus, csak én, én, én mindenütt.

Kapd össze magad, mert késő lesz.

Le leszek pontozva, meg leszek átkozva, de leírom:

Igen, az apuka elvesztette a gyerekét, a lány a testvérét. De! És jön a De!

A kislány 6 éves. 4 és fél éves volt kb. amikor megtörtént. Lehet fel sem fogta, hogy mi történt. 4 és fél évesen-6 évesen mégis mit foghatott fel abból, hogy meghalt a testvére? 4 és fél évesen-6 évesen mi a fogalma arról, hogy mit jelent a testvér? Azon kívül, hogy azok a tesók, akiknek közös az anyjuk meg az apjuk, vagy legalább az egyik szülőjük? Ezenkívül még mit foghat fel? Egy játszópajtás, akivel együtt lakik?

Apuka meg gondolom milyen apuka lehetett, amikor az alig újszülött gyermekét magára hagyta és elköltözött a qrvájához! Más az, amikor egy féltő, óvó, szerető szülő elveszíti a gyerekét, és más az, amikor egy léha, nemtörődöm, "néha ránézek a gyerekre, hogy él-e még" típusú apukának meghal a gyereke. Lehet fia halála után összeszedte magát és többet van a gyerekeivel, addig meg sz4rt a fejükre.

Úgy meg elég nehéz boldognak lenni, hogyha apukának csak a jó jut, neki meg csak a sz4r jut a gyereknevelésből, csak a gond, a baj. Neki kell megoldani, hogy óvodába járjon a gyerek, neki kell megoldani a fejlesztést, neki kell megoldani a szabadságot, ha beteg, mert apuka nem fog ám otthonmaradni a gyerekkel és ápolni őt.

Ha a lányod ennyire az apjával akar élni, akkor engedd neki. Költözzön csak oda. Nehogy már hagyd egy 6 évesnek, hogy a szádba sz4rjon! Ha nem megfelelő az, amit nyújtasz neki, mehet oda.

""Nem tudom feldolgozni, hogy az élet innen is meg onnan is elvesz, de a másik oldalnak (volt férjem) meg folyton csak ad." - én, én én.

" Nagyon irigy és féltékeny vagyok rájuk, mert engem az élet semmilyen módon nem "kárpótol". Se társam nincs, se gyerekem (méheltávolítás, örökbe fogadott gyerek nem kell)."

- én, én, én.

" És akkor én hogy legyek boldog? Hm?Meghalt a gyerekem, kivették a méhem, nincs támaszom, mindent egyedül oldok meg.

" - én, én, én.

Tökmindegy, hogy hová viszed, ha közben csak rólad szól minden.

De jó, hogy itt mindenki lesz rja a gyerekét, aki mer magára is gondolni! Nem is tudtam, hogy én is lesz arom a gyerekeimet, csak azért, mert magamra is gondolok, és nemcsak mindig mindenben mások érdekeit nézem.

Egy pszichológus/pszichiáter több találkozó alkalmával (egy találkozón több témával kapcsolatban is kérdez, beszéltet) tud csak diagnózist mondani, itt meg gyakorin egyetlen kérdésből tudtok messzemenő következtetéseket lenyomni.

A kérdező most a földön van, eddig magába tartotta, próbált erősnek látszani és most megtört, erre rúgtok még bele egyet. Gratulálok!

Senki nem írta, hogy a kérdező volt férje és gyereke nem szenved, de mindenki másképpen kezeli a gyászt, fájdalmat.

Képzeljétek el a szituációt: ott vagytok egy gyerekkel, társ, segítség nélkül a kisfiatok elvesztése után. Mégis kibe kapaszkodsz? Kiért élsz tovább? Kiért nem ölöd meg magad a gyermeketek halála után? Hát nem a még élő gyerekedért? Próbálsz erődön felül teljesíteni, mindent megtenni. Szól, hogy az apjánál sokkal jobb programok vannak, ezért változtatsz és kimozdultok. Szól, hogy táborba akar menni, befizeted, rohansz a táboból a munkahelyre, munka után munkahelyről a táborba. Erre közli veled, hogy az apjánál szeretne lakni, mert egy bácsi nem engedi fel egy játékra, mert kicsi. Te hogy éreznéd magad?

De tudjátok mit? El se kell képzelnetek. Úgyis csak azt fogjátok belőle kihozni, hogy szupermamik vagytok.

De legalább ne írkáljatok már a kérdezőnek olyat, hogy egoista, meg rossz a hangulat nála, és folyamatosan önmagát sajnáltatja, amikor csak kiírt egy nyamvadt kérdést.

Látjátok, hogy milyen hangvételű a kérdés?

Mi van, ha ez egy segítségkérő kérdés volt? Belegondoltok abba, hogy lehet ez a kérdés volt az utolsó csepp a pohárban és végez magával? Ne adj Isten a lányával is?

17 szerintem ez nem igaz. Mindenki csak a leírtak alapján próbálta kicsit észhez téríteni a kérdezőt. De az utolsó írásáig szó sem esett arról, hogy miket csinált a lányával. Így mindenkinek úgy jött le (szerintem) hogy azóta is megtörten hever az ágyában.

A 6 évesek néha mondanak ilyet, ha elváltak a szülők akkor pláne, ha pedig nem akkor sokszor a nagyszülőkhöz akarnak költözni mert épp nem ehetett túrórudit ebédre és a nagyi múltkor megengedte. Ezeket a gyerek egyrészt nem gondolják komolyan, másrészt nem tudják hogy ha valahol életvitel szeruen élnek nem csak alkalmi "vendégek" akkor bizony máshol sem csak buli az élet. Egy 6 éves már tud haragudni és ennek hangot is tud adni. De ez elszáll, a kérdező mélyen van ezért valószínűleg jobban a lelkére veszi. De egy 6 evéssel már beszélgetni is lehet és meg lehet tőle kérdezni hogy mi zavarja miért érzi úgy hogy az apjánál jobb lenne. Mert ha ennyi az ok amit valaki leírt hogy nem tudott felszállni valami körhintára akkor azt egy felnőtt nehogy már komolyan vegye.